PÁLYÁZATI EREDMÉNYHIRDETÉS - Szkárosi Endre életművének feldolgozása
2023. június 28.
#pályázat

PÁLYÁZATI EREDMÉNYHIRDETÉS

 

Az Artpool Alapítvány kuratóriuma örömmel teszi közzé Szkárosi Endre életművének feldolgozására kiírt pályázatának eredményét.

 

Az Artpool Alapítvány által 2023. márciusában Szkárosi Endre életművének feldolgozására kiírt, két akadémiai évre szóló, havi bruttó 250 ezer Ft-os pályázatára hét kutatási terv érkezett, amelyből hat „A térköltészet & Transzpoézis” Szkárosi Endre művészetközi / intermediális munkásságának elemzése címet választotta, és mindössze egy pályázó választotta a másik témát. A kutatói ösztöndíj-kiírásnak megfelelt mind a hét pályázó. Az Alapítvány kurátorai a pályázatokat figyelmesen elolvasták, értékelték. Három pályázat tekintetében egyöntetű vélemény született arról, hogy azokat nem kívánja támogatni az Alapítvány. Négy pályázat közül kellett arról dönteni, hogy az Alapítvány melyik pályamű elkészültét támogassa.

 

Az a döntés született, hogy az eredeti kiírással ellentétben, két pályázat is támogatásra kerül, mindkettő a kutatói ösztöndíj-kiírásának megfelelően. Az egyik Kerber Balázs, a másik pedig Sőrés Zsolt által benyújtott pályázat. 

 

Kerber Balázs pályázata alapos, érdekes, Szkárosi intermediális költészetét kiemelten az olasz és magyar avantgard hagyomány, hatás szempontjából is vizsgáló, a nyelvek átjárhatóságát is feldolgozó munkát tervez, amelyhez folyamatos publikációs terv is társul.

 

Sőrés Zsolt, aki egyedüliként választotta a „Szkárosi és a kollektív terek” feldolgozását, nagyon mély és meggyőző kutatási tervet nyújtott be, amely kapcsolódik DLA kutatásához is. A tervezett kontextus érdekes, és miután ő maga is művész, a tudományos feldolgozás várhatóan egy speciális nézőponttal is gazdagodik.

 

Köszönjük mindenkinek a munkáját, és reméljük, hogy azok is, akiknek a pályázata nem kerül támogatásra, további munkájukhoz esetleg fel tudják használni a pályázatuk során leírt gondolatokat, ismérveket.

A NYERTES PÁLYÁZÓK:

Kerber Balázs (1990) költő, italianista, műfordító

2013-ban az ELTE BTK Ókori nyelvek és kultúrák ‒ klasszika-filológia alapszakán szerzett BA-diplomát, 2016-ban pedig az ELTE BTK Olasz nyelv, irodalom és kultúra MA-n szerzett kitüntetéses oklevelet. 2010 és 2015 között az Eötvös Collegium klasszika-filológia és olasz műhelyének tagja volt. 2014-ben egy Erasmus-félévet végzett a Bolognai Egyetemen, ahol modern olasz irodalmat tanult. A doktori képzést az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola Italianisztika programján végezte 2016 és 2020 között. Doktori értekezését 2022 márciusában A művészet mint sziget – Luigi Pirandello és Szentkuthy Miklós műveinek poétikai vizsgálata a modernitás tükrében címmel summa cum laude minősítéssel védte meg. A tudományos tevékenység mellett költészettel és műfordítással is foglalkozik. Két verseskötete jelent meg (Alszom rendszertelenül, JAK-füzetek, 2014, Conquest, Jelenkor, 2019). Jelenleg dolgozik harmadik kötetén. Versei és műfordításai rendszeresen jelennek meg nyomtatott és online irodalmi folyóiratokban. Az Apokrif irodalmi folyóirat versszerkesztője. Érdeklődési területe általában is a művészetközi tapasztalatok, intermediális terek természete, működése.    

(Fotó: Hegedűs János)

Sőrés Zsolt (Budapest, 1969)

több mint harminc éve aktív experimentális zeneszerző, zenész, hang- és intermédia művész, író, kultúrtörténész. A Berliner Künstlerprogramm des DAAD zenei- hangművészeti ösztöndíjának elnyerése óta (2021) Berlinben él. 1995–2011 között kísérleti zenei fesztiválok és hangművészeti sorozatok szervezésében vett részt (Szünetjel Fesztivál; Relatív /Át/Hallások). 2003–2010 között a Ludwig Múzeumban otthonra talált Láthatatlan Filmek Klubja kurátora volt. 2000–2018 között tagja volt a Helikon Irodalom- és Kultúratudományi Szemle szerkesztőségének. 2014 óta tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 2019 óta pedig a Pécsi Tudományegyetemen, az elektronikus zenei médiaművészet szakirányokon. 2014-ben az első magyarországi nemzetközi szakmai hanginstalláció-kiállítás kurátora volt a Műcsarnokban (Más hangok – Az érzékelhető határán). Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem DLA programjának hallgatója. Kutatási területe a kísérleti zene és hangművészet esztétikája, gyakorlata, szociológiája materialista hangontológiai és interdiszciplináris megközelítésben.

(Fotó: Eunice Maurice / DAAD, Berlin, 2023)