Az Artpool működése egy új fejezethez érkezett: tízéves illegális, majd 25 éves sikeres nonprofit intézményi működés, a romló gazdasági környezetben való túlélés és a 2015-ös múzeumi integráció után 2020 végén végleges helyére, az újonnan létrejött, a Szépművészeti Múzeumhoz tartozó Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) épületébe költözött. Az Artpool 40 éves jubileumát nagyszabású konferenciával ünnepelte 2020 februárjában. Az új helyszín új lehetőségekkel és új feladatokkal is párosul, így a legjobb alkalom az Artpool életében már régóta előkészített generációváltásra. Ennek keretében Klaniczay Júlia az Artpool vezetői feladatait és szerepkörét 2021. január elsejétől Kürti Emese művészettörténésznek adta át.
Galántai György balatonboglári tevékenysége folytatásaként 1979-ben Klaniczay Júliával közösen hozta létre „avantgárd” lakásarchívumát, amelyet a hagyományos archívumoktól eltérően műalkotásnak tekintett. Galántai „aktív archívum” koncepciója a kezdeményezésen és a művek, gondolatok, dokumentumok cseréjének elvén, valamint kapcsolatművészeti hálózatépítő (networker) tevékenységén alapult. Az Artpool eddigi negyven éve alatt számtalan helyi és nemzetközi együttműködés, kiállítás, esemény és publikáció valósult meg, amely ezt az egyedülálló művészarchívumot gyarapította. Galántai György és Klaniczay Júlia munkája eredményeként az Artpool nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is megkerülhetetlen intézménnyé nőtte ki magát. Az Artpool alapítói, Galántai György és Klaniczay Júlia továbbra is aktívan részt vesznek az Artpool életében és tanácsaikkal segítik működését.
Kürti Emese művészettörténész, kutató 2018 óta az Artpool munkatársa. 2009 és 2015 között a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum munkatársa, 2015 és 2018 között az acb ResearchLab kutatási vezetője volt. 2013-ban a Magyar Narancsban megjelent műkritikáiért elnyerte az AICA magyar szekciójának díját. Doktori disszertációja Glissando és húrtépés. Kortárs zene és neoavantgárd művészet az underground magánterekben 1958-1970 címmel a L’Harmattan kiadónál jelent meg 2018-ban. Számos fontos tanulmányt publikált az transzregionális és nemzetközi kontextusban értelmezett magyarországi neoavantgárd művészetről. Legújabban Markója Csillával közösen szerkesztette a Lehetetlen Realizmus. Rendszerváltás és művészeti intézmények Magyarországon címmel az Enigma 2020/99. számát.

Fehér Dávid, Varga Klaudia, Cséka György, Schuller Gabriella, Halasi Dóra, Kotun Viktor, Kürti Emese, Klaniczay Júlia, Varga Dániel, Galántai György, László Zsuzsa, Kristóf Márton