[english]

Galántai György
Tót Endre új tér-idő-tapasztalata

Tót Endre a pop artos kollázs- és gesztusfestészettől a minimal artos tárgy-képekig jutva 1971-ben radikális elhatározással a semmiből kezdi újra a munkát. A kollázsképekben már jelen voltak az installálás szempontjai, a gesztusfestésben pedig a magatartásé, amely Tót egész életét átívelő identitás-keresésében bontakozott ki. A tárgy-képekkel (értsd: a kép maga a tárgy, pl. terítő) megteszi az utolsó lépését a festészetben és az elsőt az installáció felé. Installáció lehet "koncept-art" szempontból például a jelzés, az üzenet, a küldemény, a hírdetés és a demonstráció. Ennek megfelelően Tót médiumai többek között a képeslap, a távirat, a levél, a boríték, a bélyeg, a gumibélyegző, a xerox, a fax, a tárgy, a trikó, az újság, a villanyújság, a plakát, a transzparens, a tábla, az akció, a graffiti, a hangkazetta, a film, a videó.

A "meg nem festett képei" még konceptes fogantatásúak, de a "Semmi sem semmi" jelszóval Tót már a "magatartásművészet" területére lépett. Ez úgy értendő, hogy magatartása a művészetre vonatkoztatva meghatározó, minden ami vele történik - ideáin keresztül - művészetként jelenik meg. A semmi szimbóluma a 0, a zéró-jel, az öröm-munkákban később az önálló alakítás eszközévé válik, - amellyel bármi kifejezhető. Ideáiban, a semmi-, az öröm-, az eső-, majd később az "enyém-tied"- munkákban a kapcsolatművészet letisztult darabjaiig jut el. A nem tradicionális médiumok használatával dokumentumai, a semmi-, az öröm- és a hiány-képek, a mail-art hálózatban egyidejűleg vannak jelen. A 80-as évek végétől visszatér a hagyományos anyagok használatához, ezekben a ("hiány-kép") festményekben örömei egy ideig láthatatlanok maradnak. Míg "meg nem festett képei" arról szólnak, hogy minek örülne, ha láthatná, addig a tizenöt évvel későbbi "hiány-képek"-ből arra következtethetünk: mi az aminek örül, hogy eltüntethette.

Az "Örölök, hogy itt álltam" Tót Endre első "járda-tábla" megoldású darabja, amelyet 1996-ban tervezett az - akkor még kialakításra váró - Artpool P60 kiállítóterem bejárata elé. Az aszfaltba süllyesztett, bronzból készült felirat első ránézésre a múltat idéző emléktáblának tűnik, amely azt a helyet jelöli, ahol egy emlékezetes dolog történt. Ezzel szemben a járókelőket a szöveg stílusa a turistákra emlékeztetheti, ahogy megörökítik nevüket az őket túlélő műemlékeken. A hiányok az emléktábla esetében: mikor, meddig és miért állt itt - és ha már itt állt, ki is az a Tót Endre?, egy turista? (Mellesleg Tót határozottan tér-idő-utazó.) A turista számára a poros aszfalt-járda nem az a hely, amely túléli őt. Akkor miről is van itt szó?

Ez az installáció egy új típusú hiány-kép, amely az "öröm-képek"-re utal vissza, ezért érdemes összehasonlítanunk Tót Endre 70-es évekbeli "öröm-képei"-vel: "Örülök, hogy melletted állhatok" (a Lenin szobor mellett áll) vagy: "Örülök, ha a falat nézhetem", "Örülök, ha a lábam felemelhetem", "Örülök, ha egyet léphetek", vagy később: "Örülök, hogy itt lóghat" stb. Csupa számára megengedett helyzet egy "óvodás múltként" létező jelenben. Ha viszont Tót fordított úton jár, akkor jelen örömének a forrása a múltba kerül ("Örölök, hogy itt álltam"), ami költőileg úgy is érthető, hogy a jövő múltjaként örül a jelennek. Azért örülök, hogy Tót Endre itt állt, mert most én is egy új tér-idő-tapasztalathoz jutottam, és ezután mindig örülni fogok, ha alkalmam lesz a jelent múltként emleget(het)ni, ugyanis Flusser szerint: "...többé nem a múltból a jövőbe, hanem a jövőből a jelenbe vezet az út".

Tót Endre "járda-táblá"-jának elhelyezését az Artpool installáció programja és az a véletlen tette aktuálissá, hogy "önösszeszerelő költészet"-ként direkt módon kapcsolható Erdély Miklós Liszt Ferenc téri, {JÁRDA}-tábla kiállításához, valamint Altorjai Sándor kép-installációihoz az Artpool P60-ban. Az elképzelést Erdély Miklós műcsarnoki életműkiállítása inspirálta.

(1998. október)

1998 | Artpool | Tót Endre / írások / életrajz | kereső