Tót Endre
a pop artos kollázs-
és gesztusfestészettől
a minimal artos tárgy-képekig jutva 1971-ben radikális
elhatározással a semmiből kezdi újra a munkát.
A kollázsképekben már jelen voltak az installálás
szempontjai, a gesztusfestésben pedig a magatartásé,
amely Tót egész életét átívelő
identitás-keresésében
bontakozott ki. A tárgy-képekkel (értsd: a kép
maga a tárgy, pl. terítő) megteszi az utolsó
lépését a festészetben és az elsőt
az installáció
felé. Installáció lehet "koncept-art"
szempontból például a jelzés, az üzenet,
a küldemény, a hírdetés és a demonstráció.
Ennek megfelelően Tót médiumai többek között
a képeslap,
a távirat, a levél,
a boríték, a bélyeg,
a gumibélyegző,
a xerox, a fax, a tárgy,
a trikó, az újság, a villanyújság,
a plakát, a transzparens,
a tábla, az akció,
a graffiti, a hangkazetta,
a film, a
videó.
A "meg
nem festett képei" még konceptes fogantatásúak,
de a "Semmi sem semmi" jelszóval Tót már a "magatartásművészet"
területére lépett. Ez úgy értendő,
hogy magatartása
a művészetre vonatkoztatva meghatározó, minden
ami vele történik - ideáin keresztül - művészetként
jelenik meg. A semmi szimbóluma a
0, a zéró-jel,
az öröm-munkákban
később az önálló alakítás
eszközévé válik, - amellyel bármi kifejezhető.
Ideáiban, a semmi-, az öröm-, az eső-,
majd később az "enyém-tied"- munkákban a
kapcsolatművészet
letisztult darabjaiig jut el. A nem tradicionális médiumok
használatával dokumentumai, a semmi-, az öröm-
és a hiány-képek,
a mail-art hálózatban
egyidejűleg vannak jelen. A 80-as évek végétől
visszatér a hagyományos anyagok használatához,
ezekben a ("hiány-kép") festményekben örömei
egy ideig láthatatlanok maradnak. Míg "meg
nem festett képei" arról szólnak, hogy
minek örülne, ha láthatná, addig a tizenöt
évvel későbbi "hiány-képek"-ből
arra következtethetünk: mi az aminek örül, hogy
eltüntethette.
Az
"Örölök, hogy itt álltam"
Tót Endre első "járda-tábla" megoldású
darabja, amelyet 1996-ban tervezett az - akkor még kialakításra
váró - Artpool
P60 kiállítóterem bejárata elé.
Az aszfaltba süllyesztett, bronzból készült
felirat első ránézésre a múltat idéző
emléktáblának tűnik, amely azt a helyet jelöli,
ahol egy emlékezetes dolog történt. Ezzel szemben
a járókelőket a szöveg stílusa a turistákra
emlékeztetheti, ahogy megörökítik nevüket
az őket túlélő műemlékeken. A
hiányok az emléktábla esetében: mikor, meddig
és miért állt itt - és ha már itt
állt, ki is az a Tót
Endre?, egy turista? (Mellesleg Tót határozottan
tér-idő-utazó.)
A turista számára a poros aszfalt-járda nem az
a hely, amely túléli őt. Akkor miről is van
itt szó?
Ez az installáció
egy új típusú hiány-kép, amely az
"öröm-képek"-re utal vissza, ezért érdemes
összehasonlítanunk Tót Endre 70-es évekbeli
"öröm-képei"-vel: "Örülök,
hogy melletted állhatok" (a Lenin szobor mellett áll)
vagy: "Örülök, ha a
falat nézhetem", "Örülök,
ha a lábam felemelhetem", "Örülök,
ha egyet léphetek", vagy később: "Örülök,
hogy itt lóghat" stb. Csupa számára megengedett
helyzet egy "óvodás múltként" létező
jelenben. Ha viszont Tót fordított úton jár,
akkor jelen örömének a forrása a múltba
kerül ("Örölök,
hogy itt álltam"), ami költőileg úgy
is érthető, hogy a jövő múltjaként
örül a jelennek. Azért örülök, hogy
Tót Endre itt állt, mert most én is egy új
tér-idő-tapasztalathoz jutottam, és ezután
mindig örülni fogok, ha alkalmam lesz a jelent múltként
emleget(het)ni, ugyanis Flusser
szerint: "...többé nem a múltból a jövőbe,
hanem a jövőből a jelenbe vezet az út".
Tót Endre
"járda-táblá"-jának elhelyezését
az Artpool installáció
programja és az a véletlen tette aktuálissá,
hogy "önösszeszerelő
költészet"-ként direkt módon kapcsolható
Erdély Miklós Liszt Ferenc téri, {JÁRDA}-tábla
kiállításához, valamint Altorjai
Sándor kép-installációihoz az Artpool
P60-ban. Az elképzelést Erdély
Miklós műcsarnoki életműkiállítása
inspirálta.
(1998. október)