Clive Phillpot: KÖNYVEK KORTÁRS MŰVÉSZEKTŐL
Hompson munkái jól szemléltetik, hogyan birkózik – olykor szó szerint – a könyvművész a szavakkal. Mivel a szavak képként és jelként is funkcionálnak, a képekhez való viszonyuk változatos formákat ölthet. A képaláírások például módosíthatják a képek jelentését, felerősíthetnek egy értelmezési lehetőséget, feszültséget gerjeszthetnek. A jellegtelen képaláírásokkal megtűzdelt művészkönyvek gyakran nem többek szokványos képeskönyveknél. A művészkönyv, illetve a könyvmunka attól az, ami, hogy benne kép és szöveg szoros egységet alkot. Helen Douglas és Telfer Stokes Kínai suttogás (Chinese Whispers, 1976) című könyvükben ezt az egységet a szavak tárgyiasításával teremtik meg. Az olyan mondatok, mint „Turn over a new leaf” (szó szerint: „Kezdj új lapot”, azaz: „Kezdj új életet”), vagy „Life is an open book” („Az élet nyitott könyv”) a könyvben maguk is egy kép részeivé válnak. Jellemző a „kenyér” feliratú kenyértartóval folytatott játék: a kamera egyre jobban ráközelít a kenyértartóra, s az utolsó felvételen már az egész oldalt a „kenyér” felirat tölti ki. A szavak bele vannak ágyazva a képekbe, nem a papírlap felszínén lebegnek.
Helen Douglas és Telfer Stokes, Kínai suttogás, 1976, 58–59.
A Kínai suttogás Stokes ötödik könyve, melyek közül kettőnek Helen Douglas a társszerzője. Ha az öt könyvet – négy év termését – egybevetjük, érdekes fejlődésnek lehetünk a tanúi. Az első könyv, az Átjáró (Passage, 1972) képekben elbeszélt ötletes anekdotákból áll, amelyek egymástól ugyan függetlenek, de tele vannak „könyvszerű” megoldásokkal. Félbevágott szendvicsek képét tartalmazó oldalak nyílnak és csukódnak lapozás közben. Egy, a bal oldalon festékbe merülő henger a jobb oldalon hagy nyomot. A sorozatoknak különös ritmusuk van. A Foolscrap (1973) is sorozatokra épül, de a könyv lapjait pergetve a különféle elemek mozgásba lendülnek. A Térközökben (Spaces, 1974) Stokes először tesz kísérletet kép és szöveg összeszövésére. A könyv egységesebb a korábbiaknál, és a váltakozó kameraállások – egy variabútor különböző szögekből lefényképezett „tornagyakorlatai” – intenzív mozgásérzetet keltenek.
Helen Douglas és Telfer Stokes, Kínai suttogás, 1976, 60–61.
A negyedik, bámulatosan eredeti darab a Rés (Loophole, 1975) címet viseli. A könyv lapjainak terében egy izgalmas vizuális kaland bontakozik ki. A lapozás során újabb és újabb képrétegek „kopnak le”, a felszín „beszakad”, majd megint „összefércelődik” – de már pontatlanul. A könyv vége felé a képek függőleges irányban is „beindulnak”, le-föl mozognak – s egy öreg varrógép válik láthatóvá. Íme a hamisítatlan vizuális regény.
Helen Douglas és Telfer Stokes, Kínai suttogás, 1976, 64–65.
A Rést követő Kínai suttogás szintén összefüggő – ezúttal falusi képekből, valamint az öt könyvből négyben is visszatérő építkezési motívumokból szőtt – történet. A könyv kifejezetten szép, a fotók igényesek, a szerzők már természetes könnyedséggel használják a könyv-formát és tartják kézben a hosszú történetet.
Helen Douglas és Telfer Stokes, Kínai suttogás, 1976, 66–67.
A korábbiaktól lényegesen különbözött Stokes és Douglas újabb közös munkája, a Clinkscale (1977). A könyv úgy néz ki, és szerkezetében is olyan, mint egy harmonika. Ha kinyitjuk, harmonikaszerűen behajtogatott lapokat látunk. Ha a másik végén ütjük fel, fűzöld lapok összefüggő csíkja bomlik ki belőle – a harmonikamuzsika a tengerként hullámzó fűszálak látványával azonosul.
A Háttal (Back to Back,1980) Stokes első olyan könyve, amely szöveget is tartalmaz. A szöveg és a képek egyaránt egy kirándulást írnak le; egy kőházból érkezünk a lágy lankákra. A tájképek rendkívül erőteljesek, a nyomtatás technikailag magas színvonalú. A rövid szöveg nem annyira konkrét, mint a képek, de mozgalmasabbá teszi a könyvet s valami furcsa időtlenséget kölcsönöz neki. Az oldalak ritmusa a Rést juttatja az eszünkbe – holott a tartalmi elemek között nincs semmi hasonlóság. A könyv utolsó harmadához érve a lapokon lejátszódó mozgás mindkét esetben csendesedni kezd, s egyre lassulva békés véget ér.
Stokes könyvei – különösen a Douglasszal közösen készítettek – jól bizonyítják, hogy a könyv-forma bonyolult vizuális történetek közvetítésére is alkalmas. Sorozataik egy újfajta vizuális költészetet képviselnek; nem is annyira könyvek (a szó hagyományos értelmében), mint inkább gondosan megvágott és megszerkesztett filmek, melyeknek hirtelen mozdulatlanná dermedtek a kockáik.
Viszonylag kevés szó esett a szokványostól eltérő kötésű könyvekről. A Clinkscale mellet Baldessari hasonló formai ötleten alapuló Tanmeséje sorolható ebbe a kategóriába. Hompson 1(a,b)18-a még szokatlanabb látványt nyújt, valójában azonban szorosabban kötődik a hagyományos könyvhöz, mint Stokes vagy Baldessari munkája. A könyvszerkezet megújítására számos kísérlet történt, és jónéhány kuriózumot meg sem említettünk, mert szinte szabálynak számít, hogy minél feltűnőbb a forma, annál szegényesebb a tartalom. Az azonos méretűre vágott és egyik oldaluk mentén egymáshoz erősített lapokból álló kódex legalább kétezer éves, s története során bebizonyította, hogy kiválóan alkalmas a benne foglaltak megőrzésére és közvetítésére. Ez a generációk és generációk óta ismert és használt könyforma volt az a „talált struktúra”, amelyet 1960 körül néhány művész újra felfedezett.