KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT Szkárosi Endre életművének feldolgozására
2023. március 22.
#pályázat

KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT
Szkárosi Endre életművének feldolgozására

Az Artpool Alapítvány Szkárosi Endre halálának évfordulóján özvegye, Rónai Zsuzsanna nagylelkű támogatásának köszönhetően kutatói ösztöndíjpályázatot ír ki abból a célból, hogy a 2022-ben elhunyt Szkárosi Endre életműve feldolgozásra kerüljön.

A pályázat keretén belül két téma kerül megadásra, amelyek közül szabadon lehet választani:

  • 1. „Térköltészet & Transzpoézis” Szkárosi Endre művészetközi / intermediális munkásságának elemzése.
  • 2. „A heroikus monumentalizmus felől az intenzív minimalizmus felé” Szkárosi Endre és a kollektív terek.

A pályázat nyitott olyan bölcsész vagy művészeti, legalább MA diplomával rendelkező, vagy PhD illetve DLA hallgatók, valamint posztdoktori kutatók számára, akik affinitással rendelkeznek a költészet és az avantgárd művészet kutatása iránt.

A kutatási anyag nagy része a Szépművészeti Múzeum / Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet részeként működő Artpool Művészetkutató Központ (1135 Budapest, Szabolcs utca 33.) gyűjteményében megtalálható, szabadon kutatható.

A pályázat 2 akadémiai évre szól, 2023. október 1. – 2025. június 30. (21 hónap)

Az ösztöndíj mértéke: bruttó 250.000,- Ft/hó*

A pályázat benyújtási határideje: 2023. május 31.

A pályázathoz benyújtandó:

  • Szakmai önéletrajz
  • Kutatási terv:
                - A témaválasztás indoklása
                - Problémafelvetés
                - A munka, a kutatás, megvalósításának tervezett módja – feladatok, kutatási módszerek
                - Ütemezés.

A pályázatot elektronikus úton kell eljuttatni az artpool@artpool.hu e-mail címre.

A pályázatokat az Artpool Alapítvány kuratóriuma 2023. június 30-ig bírálja el.
A kuratórium tagjai: Klaniczay Júlia, Galántai György, Baksa-Soós Veronika, Müllner András, Rónai Zsuzsanna.

A kuratórium az alaposabb döntés érdekében kérheti, hogy a pályázó egy személyes prezentáció keretében ismertesse a beadott kutatási tervét, illetve kikérheti további szakértők véleményét.

A nyertes pályázót az Alapítvány értesíti és az eredményt a honlapján közzéteszi.

A nyertes pályázóval az Artpool Alapítvány köt szerződést, amely alapján az ösztöndíjas kutató jogosult az ösztöndíjra.

A nyertes pályázó a kutatási terv ütemezése szerint, de legalább félévente köteles írásban beszámolni kutatási eredményéről.

Az ösztöndíjban részesült kutató, PhD/DLA hallgató köteles a munkatervnek megfelelő, magas színvonalú produktum létrehozására az előírt határidőben.

A követelményeknek megfelelő mű, kutatási eredmény online kiadását az Artpool Alapítvány vállalja.
Az Artpool Alapítvány a pályázóval együttműködésben vállalja a nyomtatott megjelenés lehetőségeinek felkutatását és támogatását.

A kuratórium fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben a kutatás nem halad az ütemezési terv szerint, vagy kutató részéről egyéb akadály merül fel, az öszöndíjat szüneteltesse, vagy az ösztöndíjas szerződést felmondja.

A pályázattal kapcsolatban esetleges további információ az artpool@artpool.hu emailcímen kérhető.

Budapest, 2023. március 22.

 * A közhasznú alapítvány, így az Artpool Alapítvány által adott kutatói ösztöndíj is a vonatkozó adótörvények értelmében (1995.évi CXVII tv. 1.sz. mell. 3.1.pontja) jövedelemadó-mentes kifizetés.

Pályázati feltételek / nyilatkozatok 

  • Pályázó a pályázat benyújtásával kijelenti, hogy a pályázatra benyújtott dokumentáció a saját szellemi terméke.
  • A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött pályázati anyaga a  teljes dokumentációval együtt az Artpool Művészetkutató Központ archívumába kerül és a kutatók számára hozzáférhetővé válik.
  • A kuratórium a kutatói ösztöndíjat egy pályázónak ítéli oda. A pályázó elfogadja a kuratórium döntését, illetve azt, hogy a kuratórium a sikertelen pályázatokra vonatkozó döntését nem indokolja. A pályázó tudomásul veszi továbbá, hogy a pályázati döntéssel kapcsolatban kizárt valamennyi jogorvoslati lehetőség.
  • A pályázó elfogadja, hogy a pályázattal összefüggő adatszolgáltatása önkéntes és pályázata beadásával hozzájárul, hogy az Artpool Alapítvány a pályázatban megadott személyes adatait kezelje a pályázat elbírálásának és (a pályázó nyertessége esetén) a projekt megvalósításának ideje alatt.

Ladik - Szilágyi - Szkárosi est, Lágymányosi Közösségi Ház, 1985. március 22.