a DADA mint mozgalom*
A dadaizmus történetét
csak mint eseménytörténetet, a mozgalom történetét
lehet megírni. A dada stílus, a dada eszme nagyrészt
utólagos fikció. Van ilyen stílus, van ilyen eszme,
de történetileg egyáltalán nem különül
el a kor stílus- és eszmeáramlataitól. Mindkettőnek
az a sajátos jellemzője (tudálékos szóval
"differenciálspecifikuma"), hogy a dada mozgalomhoz kapcsolódott. A dada története nem egy új művészi módszer
vagy egy új világnézet felfedezésével
kezdődött, s nem is az vitte tovább, hanem a művészekkel
történt vagy általuk előidézett nyilvános
események sora. Alapítások és megszüntetések,
befogadások, kizárások és kilépések,
szövetségek, viták, harcok, megtervezett és
spontán botrányok. A dada tevékenységre mindig
jellemző a csoportos jelleg és a nyilvánosságra,
feltűnésre, közvetlen tömeghatásra való
törekvés. A dada története tehát a mozgalom
története.
Tagadhatatlan, hogy néhány rendkívüli személyiség,
elsősorban Marcel Duchamp már 1913-ban, tehát három
évvel a Zürichi alapítás
és a "dada" feltalálása előtt olyan
műalkotásokat hozott létre, amelyeket mai tudásunkkal
visszatekintve kénytelenek vagyunk dadaistának minősíteni.
A biciklikeréktől azonban még nem született meg
a dadaizmus, mint ahogyan az Avignoni kisasszonyoktól megszületett
a kubizmus. Senki nem gondolta, hogy egy kerékpár talapzatra
állított első villája "izmust" indíthat
útjára, hogy ez egy majdan elfogadottá váló
alkotói módszer első példája. És
Duchamp valóban nem is indított el ekkor ezzel semmiféle
szélesebb ívű folyamatot (nem is volt ilyen szándéka),
hanem a saját magányos kísérleti laboratóriumában
nyitott önmaga előtt újabb tért. Ez a munkálkodás
nem előzménye a Zürichi
alapításnak, minthogy a Zürichi
alapítók nem tudtak róla. Előzménye
viszont a New York-i dadának, amelyben
Marcel Duchamp vezető szerepet játszott. Minderre később
részletesebben visszatérünk.
A mozgalmi dadaizmus 1916-ban kezdődött, Zürichben
és New Yorkban, lényegében
párhuzamosan. Zürich elsőbbségét
az biztosítja, hogy magát a szót vitathatatlanul
itt találták ki, a New York-i
dada tehát kénytelen volt utólag csatlakozni. Ezt
a két helyszínt nem a dadaisták választották,
hanem, mondhatni, a történelem. 1916-ban már két
éve folyt a világháború, és egyáltalán
nem úgy nézett ki, mintha vége akarna szakadni (ennek
szellemi-lelki hatásairól a dada mint életérzés
című fejezetben lesz szó.) Svájc és
Amerika semleges, békés helyek voltak. Itt befogadták
a menekülteket, akárhonnan jöttek, legalábbis
a háború első éveiben. A dadaizmus kezdeményezői
lényegében mind menekültek voltak. Ki a katonai behívó,
ki az internálás, ki egyszerűen a háborús
nélkülözések elől menekült. Az alapítók
és az igazán jelentős egyéniségek között
éppoly kevés svájcit találunk, mint amerikait.
Az alapítók a hadviselő országok - fenyegetők
és fenyegetettek - fiai és lányai, akik egyformán
gyűlölik a háborút, és bárkivel
hajlandók szövetségre lépni az őket körülvevő
valóság ellen.
New York vonzereje jelentősen csökken
Amerika hadbalépése után, de Zürich
egészen a békekötésig, s egy darabig még
azután is fontos központ marad. Majd, ahogy a menekültek
hazatérnek, átveszik a főszerepet a két ellenség,
Németország és Franciaország fővárosai:
Berlin és Párizs.
A ziláltabb állapotú Németországban
két jelentős helyi központ is alakul: Köln
és Hannover. A dada története
ebben a hat városban játszódik le; mire messzebbre
is elterjed, a központokban már kezd kimerülni.
Minthogy mozgalmi történetet írunk, a hat helyszín
történetét lényegében külön
kell tárgyalnunk. A kapcsolatfelvételekről és
az átadott "örökségekről" külön
szólunk majd. E történetek hossza, tagoltsága,
"szélessége" igencsak különböző.
A Hannoveri dada tart legtovább, de
voltaképpen egyszemélyes mozgalom; a Berlini
dada több frakcióból áll; a Kölni
dada virágzása csupán néhány dicsőséges
hónap; A New York-i dada számos
fontos eseménye Európában játszódik,
és így tovább. A dada történet jórészt
anomáliák története. Dolgunkat külön
nehezíti, hogy a történetírók többsége
is dadaista, vagy legalábbis eredeti dada-források alapján
dolgozik, s mint a szó születéséről szóló
nyilatkozatoknál láttuk, a dadának nem tartozik erényei
közé a történeti objektivitás, az egzakt
egyértelműség.
[tovább: A DADA mint mozgalom (Zürich)]
* Kappanyos András bevezető tanulmánya a Dada antológiához (II. fejezet) <>