Berlin*
A németországi,
és különösen a berlini dada mozgalmi élete,
művészi teljesítménye és eszmei háttere
igen erőteljesen eltér a többi helyszínekétől.
Ha eltekintenénk a dadában oly fontos szerepet játszó
nemzetközi személyes kapcsolatoktól, szinte csak névazonosságnak
tűnne, hogy a berlini megmozdulásokat is a DADA névvel
illetik.
A berlini dadához nem tartoztak olyan egyetemes géniuszok,
mint Arp, Ernst, Duchamp vagy Schwitters. Nem voltak mecénásaik
és nyugalmas kávéházaik sem. ők nem
a menekült művész, hanem az üldözött
művész morális helyzetét foglalták el,
s ez az üldözöttség néhány esetben
szó szerint értendő. Amikor 1917 elején Huelsenbeck
visszatért Berlinbe, ez egy háborúban álló
- és vesztésre álló - ország fővárosa
volt. Nem csak gazdasági erőforrásai örlődtek
fel, hanem a fennálló politikai rendszer morális
tartalékai is. Természetes tehát, hogy a DADA radikalizmusa
elhagyta az esztétikai szférát és a politika
porondjára lépett. A politika szolgálatába
állított művészi tevékenység
törvényszerűen (eszmei és fizikai értelemben
is) mulandóbb műveket eredményez, mint az autonóm
alkotás. Ennek ellenére Berlinben a DADA néhány
csúcsteljesítménye született meg. Egyrészt
azért, mert a körülmények kikényszerítették
a művészek kreatív összefogását,
másrészt azért, mert az egyebütt (például
Párizsban) öncélú blöffnek, üres,
feltűnéskeltő önmutogatásnak látszó
megnyilvánulásokat itt a történelmi-társadalmi
keret nagy erővel hitelesíti.
Politikai elkötelezettsége miatt a berlini dada esztétikai
értelemben kevésbé önálló, mint
a DADA többi szárnya. (Bár harcosan fellép az
expresszionizmus ellen, valójában sohasem hagyja el annak
köreit.) Kevesebb a bemutatható irodalmi és képzőművészeti
anyaga, s abban kevesebb a máig is érvényes és
érdekes műalkotás. Folytatása az ismert történelmi
körülmények miatt nem nagyon lehetett (politikai értelemben
még kevésbé, mint esztétikai értelemben).
A berlini dadaisták művészi magatartásából
a többi dada helyszínekénél sokkal súlyosabb
morális üzenet az igazán maradandó.
Érdekes, hogy Berlinben nem emelkedett ki egyetlen vezető
személyiség, aki meghatározta volna a DADA arculatát.
Kemény versengések és frakcióharcok folytak,
de a kollektív jelleg mindvégig megmaradt. Ez korántsem
az ambíciók hiányának tudható be, inkább
a túl sok, egymás hatását kiegyensúlyozó
ambíciónak. Huelsenbeck egyéniségéről
már volt szó. Legközvetlenebb munkatársa az
ekkor 21 éves Raoul Hausmann lett, aki radikalitásban és
arroganciában nem maradt el mögötte, viszont művei
alapján ötletesebb, szabadabb, humorosabb szellemnek látszik.
Tanult képzőművész volt, és állítólag
ő találta fel (a kubista kollázsok alapján)
a fotomontázst, mint önálló kifejezési
formát, valamint az optofonetikus költeményt, a képvers
és hangvers e sajátos ötvözetét. Ő
készítette az első betűverset is (FMSBW), mely
nemcsak érthetetlen, de felolvasni sem lehet, sőt ezzel a
művel kiplakátozta a várost. Félelmetesen gunyoros
szellemének sokat köszönhet a DADA.
Hausmann révén kapcsolódik a mozgalomba Hannah Höch,
aki a frissen feltalált fotomontázs technika (amelyről
még lesz szó) egyik legkiválóbb művelőjévé
válik. Franz Jung író-barátjukkal együtt
politikai értelemben talán anarchistának nevezhetők,
de szoros kapcsolatban állnak egy tisztán marxista orientációjú
csoporttal is. Ennek tagjai George Grosz, a kitűnő politikai
karikaturista, Wieland Herzfelde, akinek leginkább könyvkiadói
tevékenysége (Malik Verlag) fontos a DADA szempontjából,
valamint fivére, a kitűnő fotomontázsokat és
kollázsokat készítő John Heartfield (a porosz
szellem iránti gyűlöletből angolosította
a nevét). Politikailag hozzájuk tartozott a költő
és kabarettista Walter Mehring is.
Külön meg kell emlékezni egy rendkívüli figuráról,
aki a berlini dada köreiben tette ismertté a nevét.
A huszonéves dadaisták között megjelent a negyvenes
éveiben járó Johannes Baader (Hausmann ismerőse
volt), a sok bolondozó között minden bizonnyal az egyetlen
igazi bolond. Ha Arthur Cravan kapcsán a DADA sötét
erőiről beszéltem, Baader valósággal
sátáni erőket mozgósított. Oberdadának,
azaz Fődadának nevezte ki, s e minőségében
időnként Jézus megtestesülésének
képzelte magát. 1918 decemberében a berlini székesegyházban
megzavarta a misét: felrontott a szószékre és
dadaista prédikációba kezdett. A következő
évben (már a Weimari Köztársaság idején)
egy szórólapon magát ajánlotta elnöknek
és felrobbantással fenyegette meg a nemzetgyűlést,
ráadásul ezt a kiadványt (amely egy nem létező,
"Zöld hulla" nevű újság mellékleteként
jelent meg) személyesen szórta a karzatról a honatyák
nyakába. Jelenléte erősítette azt az amúgy
is jelenlévő morbid hangulatot, amely Grosz és Otto
Dix képein kapott máig ható művészi
megfogalmazást.
1917-18-ban, a háborús években még viszonylag
kevés volt a megnyilvánulási lehetőség.
1917-ben Huelsenbecknek egyetlen programcikke jelent a Die Neue Jugend
című avantgárd lapban. 1918-ban megjelennek az első
manifesztumok, sor kerül az első demonstrációkra.
Hausmann felolvasást tart első "zajverseiből",
amelyeket Christian Morgenstern, Hugo Ball és mások nyomdokain
ír, továbbá megírja fontos tanulmányát
a művészet új nyersanyagairól. a DADAisták
érzik a mozgalmi szerveződés fontosságát:
megalapítják a Club Dadát, és folyóiratot
is indítanak e néven (egy számot ért meg).
1918 novemberétől felgyorsulnak az események. Napokon
belül követi egymást a matrózlázadás
Kielben, általános sztrájk, Vilmos császár
lemondása, majd a fegyverszünet aláírása.
Forradalmi helyzet: a DADAisták mindig is erre vártak. Mindent
megtesznek, hogy befolyásolják az eseményeket. 1919
folyamán öt folyóiratot jelentetnek meg (ebből
négy csak egyetlen számot ér meg, a Der Dada hármat).
A lapok arculata a szerkesztők személyének megfelelően
erősen eltér. A Der Dada Hausmann tipográfiai invenciói,
a Der Blutige Ernst ("véresen komoly") Grosz kegyetlenül
szatírikus rajzai, a Jedermann sein eigner Fussball ("mindenki
a maga futball-labdája") Heartfield kollázsai miatt
érdemel figyelmet. Szövetségre lépnek Schwitters
hannoveri és Max Ernst kölni mozgalmával, felveszik
a kapcsolatot a párizsi dadaistákkal. Kiállításokat
és demonstrációkat tartanak, az általános
békétlenségben igyekeznek minél nagyobb publicitáshoz
jutni. A Jedermann egyetlen számát például
halottas kocsival, temetési menetben hordják körbe
a városban, koszorúk helyett újságkötegeket
cipelve, egészen a rendőrség közbelépéséig.
Grosz "Dada Halálnak" öltözve sétál
a városban. a DADAisták hőstettei mindennapos beszédtémává
válnak. Gerhard Preiss, a "Musikdada" feltalálja
a "dada-trott" nevű táncot (a fox-trott mintájára),
ami divatba is jön a jobb körökben. Egyszóval mindent
megtesznek, hogy előkészítsék a berlini dada
nagy évét, 1920-at.
A Weimari Köztársaság megalakulása csalódással
tölti el őket. Politikai tekintetben a Szpartakusz Szövetséggel,
azaz a kommunistákkal tartanak, Huelsenbeck részt is vesz
az agitációs pártmunkában. (Elkötelezettségére
jellemző, hogy 1918-ban elutasította Kurt Schwitters felvételi
kérelmét a Club Dadába, azon az alapon, hogy Schwitters
"kispolgár", aki nem hajlandó művészetét
a politikának alávetni.) A szocialista forradalom lehetőségének
elpuskázását érzik a demokratikus alkotmányban,
és indulataikat Weimar ellen fordítják. "Dadaista
Központi Bizottságot" alakítanak és mindenféle
hivatalos címnek (talán miniszteri tárcának?)
tűnő művésznévvel ruházzák
fel magukat: Huelsenbeck például "Világdada"
lesz, Hausmann "Dadazófus", Grosz "Propagandada"
és "Dada marsall". Tisztában vannak a háború
által okozott szenvedéssel, a porosz militarizmus bűneivel,
és azokkal a társadalmi okokkal (például a
nagytőke felelőtlenségével) amelyek ebbe a helyzetbe
juttatták az országot. Tisztában vannak vele, hogy
a weimari állam (csakúgy, mint az egész békerendszer)
alkalmatlan a problémák orvoslására. Noha
anarchisztikus-kommunisztikus politikai manifesztumaik némely kijelentése
ma megmosolyogtató, rossz előérzeteiket a történelem
későbbi alakulása messzemenően igazolta.
1920 elején Huelsenbeck, Hausmann és Baader nagy dada-turnéra
indul Németországba és Csehországba. Hírük
előttük jár, Prágában már a "dada"
szót skandáló tömeg követi őket az
utcákon. Baader ezt látva az utolsó előadás
előtt megszökik.
Berlinbe visszatérve megszervezik az Első Nemzetközi
Dada Vásárt. Az eseménynek a Burchard Galéria
ad helyet. (Dr Otto Burchard a "Generáldada".) Ez minden
bizonnyal a mozgalom addigi legjelentősebb önálló
kiállítása. A katalógus 174 műtárgyat
sorol fel a világ minden tájáról, de elsősorban
természetesen a berlini dadaistáktól. A hangulatot
kiválóan érzékelteti az utolsó tétel,
Baader műve: "A Nagy Plaszto-Dio-Dada-Dráma. Németország
története Hagendorf tanár által, avagy a Fődada
fantasztikus élettörténete. Dadaista emlékműépület
hat emelettel, három kerttel, egy alagúttal, két
felvonóval és hengerkupolával. Az emeletek leírása:
Földszint: Születés előtti elhivatás, a
történelmen kívül. Első emelet: A Fődada
készülődése. Második: A metafizikus megpróbáltatás.
Harmadik: A beavatás. Negyedik: A világháború.
Ötödik: A világforradalom. Legfelső emelet: Az
égbe törő henger jelképezi Németország
feltámadását Hagendorf tanár és tanítványai
révén. Mindörökké." A mű (Baader
műveinek túlnyomó többségéhez hasonlóan)
sajnos nem maradt fenn.
És a kiállításon nem ez volt a legegyértelműbb
provokáció. A mennyezetre egy porosz tiszti egyenruhába
bújtatott bábut szereltek, feje helyén disznófejjel,
és táblát akasztottak rá: "Felkötötték
a forradalom során". Ezek után természetesen
elkerülhetetlen volt a rendőrség fellépése.
Ugyanebben az évben Huelsenbeck négy könyvet is kiadott.
Ezek között van egy dada-proklamáció és
egy politikai vitairat, de a legfontosabb az En avant Dada! és
a DADA Almanach. Előbbi azt állítja magáról,
hogy a DADAizmus története (1920-ban!), de elég különös
történet ez. Lényegében inkább vitairat
a Tzara-féle csoport ellen, amely "művészeti
irányzatot akar csinálni a dadából",
szemben az igazi, a politikai elhivatottságú német
dadával. A másik kiadvány, a DADA Almanach ugyanolyan
döntő jelentőségű mű az irodalmi dada
történetében, amilyen a képzőművészeti
dada történetében a Vásár: a DADA kortársi
történetének legnagyobb antológiája.
(Tzara egy évvel később a "Dadaglobe"-bal
kívánt rajta túltenni, de ebből a kiadványból
semmi sem lett.)
A nagy lelkesedésben Heartfieldék még egy Dadaco
című "Dadaista világatlasz" elkészítésének
is nekilátnak, de ez - feltehetőleg a nyomda ellenállása
miatt - meghiusul. A forradalmi hangulat lassan alábbhagy, az energiák
felőrlődnek, nő a széthúzás, a
berlini csoportot már semmi sem tartja össze. Grosz Amerikába
megy karikaturistának, a Herzfelde testvérek kizárólag
politikával foglalkoznak, Huelsenbeck visszatér orvosi tanulmányaihoz.Hausmann
és Hannah Höch Hannoverbe megy és Schwittershez csatlakozik,
hiszen ekkor már ott van a németországi dada központja.
[tovább: A DADA mint mozgalom (Köln)]
* Kappanyos András bevezető tanulmánya a DADA antológiához (II/3. fejezet) <>