a DADA mint mozgalom

Köln*

Kölnben a résztvevők viszonlyag csekély száma és a szűkös időtartam (körülbelül egy év) miatt mozgalomról alig beszélhetünk. A kölni dada-tevékenység középpontkjában azonban a DADA egyik legnagyszerűbb, legautonómabb művésze állt: Max Ernst. Főleg neki köszönhető, hogy a DADA itt is önálló arculatot vett fel, mely jelentósen eltért a berlinitől, és maradandó művészi teljesítmények tekintetében minden bizonnyal túl is tett rajta. A kölni dadát ugyanis nem gyűrte teljesen maga alá a politika.
Pedig Ernst legközvetlenebb munkatársa a politikai radikalizmus felől érkezett a dadához. Johannes Theodor Baargeld (eredeti nevén Grünewald; Baargeld "készpénzt" jelent) módos, köztiszteletben álló polgár fia volt. Elsősorban újságíróként tevékenykedett, és ő alapította meg a kommunista párt helyi szervezetét. Kiadott egy provokatív baloldali folyóiratot is, Der Ventillator címmel. Ezek után apja érthető megnyugvással fogadta fia DADAista fordulatát, és örömmel támogatta az Ernsttel közösen készített dadaista folyóirat, a Bulletin D (1919) és az Ernst által egyedül jegyzett Die Schammade (1920 febr.) kiadását. Mindkettő egyetlen számot ért meg, a Bulletin D (amelyben a D feltehetőleg dadát jelent) valójában kiállítási katalógus volt. A Die Schammade (másnéven Dadameter) neve semmit sem jelent, viszont Arptól Huelsenbecken át Tzaráig a nemzetközi dadaizmus vezető személyiségei írtak bele.
Baargeld a DADAisták többségéhez hasonlóan irodalmárként és képzőművészként egyaránt tevékenykedett. Kisszámú fennmaradt műve szikrázóan ötletes, nyughatatlan szelleméről tanúskodik, de tehetségét nehéz megítélnünk, mivel nem bontakoztathatta ki: 1927-ben lavinaomlás áldozata lett.
Max Ernst tehetségét illetően azomban nem lehetnek kétségeink. Széles műveltségű, technikailag rendkívül képzett művész volt. Kezdettől vonzódott a misztikumhoz, az álmok világához: ez jelölte ki később vezető helyét a szürrealista mozgalomban. a DADAizmus időszakában éppen egy új, csak rá jellemző kollázstechnikát talált fel. Múlt századi tankönyvek és katalógusok metszeteiből vágott ki részleteket, és ezeket úgy illesztette össze, hogy az illesztés helye egyáltalán ne látsszon. Azután e képekről fényképnegatívot készített, az eredetit megsemmisítette, és az immár korlátlanul sokszorosítható képet mélyértelmű, misztikus címmel látta el. Ez a gesztus művészetelméleti, művészetszociológiai szempontból ugyanabba az irányba hat, mint Duchamp ready-made-jei: a művészet és a műalkotás magasztos, megszentelt pozíciójának megszüntetése felé.
Ugyanebbe az irányba tett további lépés volt a Hans Arppal való együttműködés. 1919 végén Zürichet elhagyva Arp nem Párizsba költözött, hanem Ernstékhez ment Kölnbe. Már a háború előttről ismerték egymást. Az anekdota szerint Ernst egyik kollázsát látva Arp sajnálkozását fejezte ki, hogy az nem az ő műve. Erre Ernst nagyvonalúan felajánlotta: szigálja csak nyugodtan, legyen az övé. Így kezdődött kettejük együttműködése, a Fatagaga. Ez a szó rövidítés: "fabrication de tableaux garantis gazométriques", azaz garantáltan gazometrikus képek készítése. Hogy a "gazometrikus" mit jelent, az a művészktől kellene megkérdezni.
Kár lenne azt várni, hogy két zseniális művész együttműködéséből duplán zseniális művek születnek. Nem is ez történt, különösen mivel maga az együttműködés is ironikus volt és demonstratív jellegű. A tudatalatti titkait fürkésző Ernst és a tiszta absztakció törvényeit kutató Arp valódi művészi törekvései nemigen voltak egy műben összeegyeztethetők. A kölcsönös inspiráció viszont bizonyára mindkét művész további munkásságára hatással volt.
Arp, Ernst és Baargeld együttműködésénak és a kölni dada történetének csúcspontja az 1920 április 20-án megynyílt "Dada-Vorfrühling" nevű kiállítás volt. Ezt egy söröző egyik helyiségében rendezték, ahová csak a férfi vizeldén át lehetett bejutni. Az előtérben egy első áldozó ruhába öltöztetett fiatal lány van Hoddis obszcenitásba hajló verseit szavalta. A kiállított művek közül az egyik legnevezetesebb Baargeld Fluidoskeptrik című műve, egy vöröses folyadékkal telt akvárium, melynek alján egy vekkeróra volt látható, felszínéből egy fából faragott kéz nyúlt ki, és egy női paróka úszkált rajta. Ernst egyebek mellett egy keményfa rönköt állított ki, amelyhez fejszét láncolt, és feliratban szólította fel a nézőket az aktív közreműködésre. Jelentős botrány támadt, a tárgyakat a besörözött nézők összetörték, majd a kiállítást szeméremsértés vádjával bezárta a rendőrség. Rövidesen kiderült, hogy a legobszcénabbnak ítélt objektum egy Dürer metszet részlete volt, amelyet felhasználtak az egyik kollázson. Erre aztán újra kinyithatott a tárlat.
Arp és Ernst nem sokkal ezután Párizsba mentek (Arp egy időre Zürichbe is visszatért), így a kölni dada-tevékenységnek (mely anti.-művészeti szempontból minden bizonnyal a DADA-történet egyik legfényesebb fejezete) vége szakadt. De talán folytatásának tekinthető a DADA történetének egy későbbi pillanata. 1921 őszén Tristan Tzara, Hans Arp, Max Ernst és Paul Eluard kirándulást tettek Tirolba. Itt jelent meg a DADA intirol aurgradair der Sängerkrieg című kiadvány, amely Tzara folyóirata utolsó (nyolcadik) számának tekinthető. A lap egésze leginkább Picabia elleni szatírikus röpiratnak tűnik, de ettől függetlenül számos érdekes szöveget tartalmaz Arptól és Ernsttől, meg egy "Fatagagalied"-et, egy közös versikét. Azután mindenki ment tovább a maga útján.

[tovább: A DADA mint mozgalom (Hannover)]

* Kappanyos András bevezető tanulmánya a DADA antológiához (II/4. fejezet)   <>

Zürich New YorkBerlinKölnHannoverPárizs
a DADA • a DADA • a DADA • a DADA
mint szó • mint mozgalom • mint irányzat • mint életérzés