Hannover*
A hannoveri dada,
vagyis a Merz is csak némi fenntartásal nevezhető
mozgalomnak. Időben ugyan rendkívül kiterjedt (hiszen
Schwitters egészen haláláig következetesen ragaszkodott
alkotói alapelveihez), viszont lényegében egyetlen
művész tevékenysége tartozik ide.
Kurt Schwitters - egy dadaistától meglehetősen szokatlan
módon - igazi reneszánsz ember volt. Festő, szobrász,
író, költő, művészetteoretikus,
lapszerkesztő és performer, s valamennyi tevékenységét
olyan színvonalon, olyan intenzitással és következetességgel
űzte, amivel igen nehéz helyzetbe hozta az utókort. a DADAisták között gyakori volt a művészeti
ágak közötti átjárás, de bármilyen
kiváló verseket írt Arp, azért elsősorban
képzőművészként emlékszünk
rá; bármilyen kiváló tipográfiákat
készített Tzara, ő azért költő marad.
Schwitters azonban totális művész volt, különös
Midász király, akinek az érintésére
minden művészetté válik.
Reneszánsz jellegét erősíti, hogy emellett
100 %-os polgár is volt, háztulajdonos, aki maga szedte
be bérlőitől a pénzt, keménygallért
viselt és nyakkendőt. Richard Huelsenbeck ellenszenvének
valószínűleg ez volt az oka, valamint az, hogy Schwitters
nem volt hajlandó a művészetet alárendelni
a politikának.. Személyisége és művészete
autónomiáját mindennél többre tartotta
(ha úgy tetszik l'art pour l'art álláspontot képviselt),
és haláláig meg is őrizte. Huelsenbeck "polgári"
volta miatt nem vette fel a Club Dadába, s e döntést
különösen ironikus fénybe állítja
az a tény, hogy néhány év múlva, a
dada csillagának leáldoztával épp Huelsenbeck
tért vissza nagyon is polgári foglalkozásához,
s tevékenykedett tovább orvosként.
Ez a visszautasítás volt tehát az oka, hogy Schwitters
nem a berlini dada körében működött, hanem
külön mozgalmat épített saját személyiségéből.
A MERZ szó éppolyan értelmetlen, mint a DADA. Schwitters
egyik kollázsán a "kommerzbank" szónak
csak a középső szótagja látszott, és
ettől fogva ez adta mozgalmának és minden művészi
megnyilvánulásának nevét. Merzképeket
készített, merzverseket írt, merz-színpadot
tervezett és Merznek nevezte újságját is,
ami 1923-tól kezdve tíz éven át megjelent,
vagyis, noha a DADA mozgalom hivatalos vége után indult,
a leghosszabb életű dada folyóirat lett. A berlini
dada felbomlása után Raoul Hausmann és Hannah Höch
Schwittershez csatlakozott, és sikeres turnékat tartottak
együtt.
A merz szó megszületése kitűnően jellemzi
a Schwitters alkotói módszerét. Schwitters számára
a művészet még kifejezési seszköz: olyan
tartalmakat kíván kifejezni, amelyeknek nincs sem nyelvi,
sem képi megfelelője. Ezeket a megfelelőket az adott,
már létező anyagból hozza létre. Az
addig sosem létezett "merz" szót, amelyet egy
élet munkájával töltött meg tartalommal,
egy létező szó közepéből vágta
ki. Ugyanígy használja fel a nagyvárosi élet
mindennapi hulladékait, papír, fa, fém és
rongydarabokat kollázsaihoz. Ezekben a kollázsokban csekély
szerepet játszik a véletlen: nagyrészt kimunkált,
matematikai alapokon elgondolt konstrukciók, akár a konstruktivisták
képei. Csakhogy elemeik megtartják eredeti funkciójukat:
a képeken egy-egy mozijegy, művirág vagy babakocsikerék
magával hozza régi funkcióját, s annak teljes
asszociációs mezejét. Ez gyakran mély líraiságot
kölcsönöz ezeknek az egyébként szépnek
nemigen nevezhető műveknek.
Költészete hasonló módon megkomponált.
A közismert Anna Blume voltaképpen parodisztikus darab, igazi
jelentőségét az adja, hogy Schwitters éppolyan
kultikus tárggyá tette saját világegyetemében,
mint magát a merz szót. Másik ismert költeménye
az Ősszonáta olvasva legfeljebb vizuális élményt
nyújt (a betűcsoportok elrendezésének szigorú
következetessége jól megfigyelhető), esztétikai
élvezetet azonban minden bizonnyal csak a szerző előadásában
okozhatott (lásd Richter emlékezését). Schwitters
bravúros performer volt, egy ízben mintegy negyedórás
"felolvasást" tartott a világ minden bizonnyal
legrövidebb verséből, saját művéből,
amely egyetlen W betűből állt.
Schwitters abszolut művész voltát mi sem bizonyítja
jobban, mint elpusztult plasztikai főműve, a Schwitters-oszlop,
más néven Merzbau. Háza egyik szobájában
kezdett hozzá ehhez a különös teremtményhez,
melyet éveken át minden nap módosított, tovább
épített. Egyes részeinek különféle
szimbolikus jelentéseket tulajdonított, például
barátainak szentelte őket egy-egy tőlük kapott
vagy rájuk utaló tárgy révén. A mű
naponkénti improvizációkból, majdnem-véletlenek
sorozatából épült, s mégis valamiféle
szerves öntörvényűség alapján fejlődött,
mint egy élőlény. Amikor kinőtte a szobát,
Schwitters áttörte a födémet és ott folytatta.
Az egyész koncepció megelőlegzi a pop-art és
neo-dadaista művészek fogyasztás-ellenes akcióit
(pl. önpusztító szobrait), minthogy teljességgel
értékesíthetetlen, ráadásul sosincs
készen.
A náci hatalomátvétel után Schwittersnek menekülnie
kellett. A Merzbau megsemmisült. Schwitters Norvégiában,
majd később Angliában is újra kezdte. Ez a
harmadik Merzbau, amelyen egy tanyasi csűrben haláláig
dolgozott, ma Angliában látható.
Schwitters nagy hatással volt kortársaira, ha (későbbi indulása miatt) nem is első sorban a DADAistákra. Például több előadáast tartott (de talán mégis túl keveset) a frissen megynyílt Bauhausban, melynek munkássága közvetve máig is meghatározza városi környezetünket. A kisebb dadaista mozgalmak közül a hollandiai teljességgel a hannoveri dada leágazása. A holland dada vezető személyisége Theo van Doesburg volt, a De Stijl, a konstruktivizmus legfontosabb orgánumának szerkesztője. Dadaista tevékenységéhez - sajátos dada-gesztussal - kialakított egy külön identitást, I. K. Bonset néven. Van Doesburg 1922 szeptemberében Weimarban konstruktivista kongresszust szervezett, amelyre néhány vezető dadaistát is meghívott. Jelen volt Tzara, Arp és Schwitters is, így a DADAisták jórészt kisajátították a rendezvényt. Ezután indult Schwitters és van Doesburg hollandiai turnéra, hogy meghódítsák az országot a dadának. Ugyanennek a kapcsolatfelvételnek az eredménye, hogy 1927-ben Arp, van Doesburg és Sophie Täuber együtt festették ki a strassburgi Aubette éttermet, megteremtve ezzel az alkalmazott festészet egy egyedülálló példáját. Ez a mű, akárcsak a híres Merzbau, elpusztult a háborúban.
[tovább: A DADA mint mozgalom (Párizs)]
* Kappanyos András bevezető tanulmánya a DADA antológiához (II/5. fejezet) <>