Johannes
Baader: A nyolc világmondat*
az emberiség mennybéli rendjéről, ennek magyarázatával
– Johannes Baader Mester tollából
Hozzákezdett az isteni színjáték új felvonásához, és vezérszava így hangzik: Az emberek tudják, hogy a mennyben vannak.
Az emberek angyalok, és a mennyben élnek.
Ők maguk és minden őket körülvevő test a leghatalmasabb rend világmindenség-kumulációi.
Kémiai és fizikai változásaik varázslatos folyamatok, titokzatosabbak és hatalmasabbak bármely világvégénél vagy valamennyi világteremtésnél, az úgynevezett csillagok birodalmában.
Minden szellemi ill. lelki megnyilatkozás vagy érzékelés olyan hihetetlen eseményhez hasonló csodálatos dolog, mint amilyet az Ezeregyéjszaka történetei ábrázolnak.
Az emberek és minden test összes cselekedete a mennybéli időzés kellemes eltöltését szolgálja, mint emelkedett játékot, amit így gyakran másként látunk és élünk át, mintha tudategységekként állnának szemben a játék történésével. Nemcsak az ember tudati egység, hanem azon világforma rendjei is, amelyekből az ember felépül, és amelyek közt angyalként él.
A halál gyerekmese, a hit pedig az emberi tudat játékszabálya abból az időből, amikor az ember még nem tudta, hogy a föld, mint minden, a menny egy darabja. A világtudatnak nincs szüksége istenre.
Hol lennénk másutt, mint a mennyben? Nevezzenek meg nekem nagyobb csodát a világ és az ember léténél!
Mi a világmindenség és a világmindenség-kumuláció?
A biológiatudománynak sikerült kiszámolnia, hogy a világmindenség-kozmoszok hány milliárdja köröz az emberi máj egyetlenegy sejtjében: 227000 milliárd. Ennyi molekula szükséges ahhoz, hogy a májban lévő porszemnyi sejt úgy működjön, ahogy ezt az egészséges ember májának sejtjeitől megszokta.
Mekkorák ezek a molekulák?
Szálljon be abba az égi repülőgépbe, ami a Hold és a csillagok fölé száll! A Tejút csillagkoszorúján túlra, az üresnek látszó világűrbe. Látja, hogy megy össze a Föld, a Hold és a Nap? És hogy zsugorodik össze a Tejút csillagkoszorúja, amint egyre jobban távolodunk tőle a térben?
És ha elúszunk még egy darabon a világűr sötétjében, akkor a Tejút csillagkoszorúja is vonásként tűnik el, és egy kis tündöklő ponttá lesz.
Elfeledtük volna, hogy onnan jöttünk; elfeledtük, hogy holdak és ragyogó napok mellett repültünk el egy világból, melyben olyan dolgok voltak, mint a Német Reichstag, a Német császár és nemzetek, akik kipusztított erdőkben marcangolták szét egymást, mérges gázokkal gyilkolták, és hullámzó, csapdosó tengerekbe fojtották; elfeledtünk volna mindent, és a gondtalan újszülött tekintetével állnánk a világrepülőgépben, és csendben néznénk az előttünk elúszó reszkető tündöklő kis pontot; ki merné állítani, hogy ez a pont több lenne a gyufa utolsó parázsló szikrájánál, amit étkezés után szivarozás közben gondatlanul hajítunk a tér terjedő sötétjébe. Mindkettő olyan pont, ami csak azért kicsi, mert felületes mértékkel mérünk, és világnyi távolságra vagyunk tőle. Ha benne élünk mindkét burok belsejében és benső mércénkkel mérünk, akkor a Tejút-pont, a gyufaszikra és a molekula ugyanolyan mérhetetlen világnagyságú.
Deák Katalin fordítása <>