Kurt Schwitters: Hannover
A hannoveriek városi, nagyvárosi lakosok. A hannoveri soha nem kap kutyabajt. A hannoveri városháza a hannoverieké, és bizonnyal jogos követelés. A különbség Hannover és Anna Blume között annyi, hogy az Annát oda-vissza lehet olvasni, a Hannovert viszont leginkább csak elölről. Ha viszont hárulról olvassuk a Hannovert, akkor három szó kapcsolata jön ki: "re von nah". A "re" szót többféleképpen lehet fordítani: "hátrafelé" vagy "vissza". Én a "hátrafelé" fordítást javaslom. Így tehát a Hannover szó fordítása hátulról: "hátrafelé közelről". És ez igaz is annyiban, hogy akkor a Hannover szó fordítása elölről így hangzanék: "előre messzire". Ez tehát azt jelenti: Hannover előre törekszik, mégpedig a mérhetetlenbe. Anna Blume ezzel szemben elölről is, hátulról is: A-N-N-A.
(A kutyákat kéretik pórázon vezetni.)
i (Kiáltvány)
Hogy mi a Merz, azt ma minden gyerek tudja. De hogy mi az i? Az i az ábécé középső magánhangzója, és a Merz következetességének kifejezése a művészeti forma intenzív felfogására vonatkozólag. A Merz a műalkotás megformálásában nagy, kész komplexumokat használ, s ezek az anyagok arra szolgálnak, hogy lehetőleg lerövidítsék az intuíciótól a művészi eszme megjelenítéséig vezető utat, hogy ne sok hőveszteség keletkezzék súrlódás által. Az i szerint ez az út = nulla. Az eszme, az anyag és a műalkotás ugyanaz. Az i a műalkotást a természetben ragadja meg. A művészi megformálás itt a természet részében megjelenő ritmus és kifejezés felismerése. Ezért nem lehetséges itt súrlódási veszteség, azaz zavaró elhajlás az alkotás során.
Szükségem van az i-re, ám nem mint egyetlen műformára, hanem mint speciális formára.
Kiállításomon, május 22-én a viharban kerültek nyilvánosan kiállításra az első i-rajzok. A műkritikus urak kedvéért hozzáteszem, hogy magától értetődően sokkal tágabb tudást kíván a műalkotás kimetszése a művészileg meg nem formált természetből, mint a műalkotás tetszőleges anyagból való, saját művészi törvénye alapján történő összeállítása. A művészet anyaga tetszőleges, csak meg kell formálni, hogy műalkotás jöjjön létre belőle. Az i anyaga azonban nagyon kevéssé tetszőleges, mivel nem minden természet metszete alakul műalkotássá. Ezért speciális forma az i. Szükségszerű azonban, hogy következetesek legyünk. Vajon képes-e ezt felfogni egy műkritikus?