---

Arthur Cravan: Költő és bokszoló*

Juhééé! 32 óra múlva irány Amerika. Akkor múlt két napja, hogy visszatértem Londonba Bukarestből, és már össze is akadtam azzal az emberrel, akit kerestem: aki hajlandó állni a hathónapos turné minden költségét. Szerződés persze nuku. Nem mintha fikarcnyit is törődtem volna vele. Végül is nem arról volt szó, hogy a feleségemet akarnám lapátra tenni!!! Francokat. És sose találnátok ki, mit kellett csinálnom: bemutatómeccseket kellett vívnom a következő álnéven: A Titokzatos Arthur Cravan, a világ legrövidebb hajú költője, a királynő kancellárjának unokája, hát persze, Oscar Wilde unokaöccse, szintén persze, és Lord Alfred Tennyson másodunokaöccse, ismét csak persze (most már kezdek kikupálódni). A meccsek egészen újszerűek: tibeti szabályok szerint. Ez a legtudományosabb, amit az emberiség ismer, és rémesebb, mint a dzsiu-dzsicu – elég a legkisebb nyomás egy idegre vagy ínre, mindegy melyikre, és puff! az ellenfél (aki egyáltalán nincs megkenve, vagy talán csak egészen kicsit) úgy hullik a földre, mintha villámcsapás érte volna! És ha még ettől sem indultok be, mit szóltok ehhez: számításom szerint most aztán dőlni fog a lé, és ha minden a terveim szerint megy, vagy 50000 frankot is kereshetek a cécón, ami igazán nem piskóta. És mindenesetre sokkal jobb buli, mint a spiritualizmus, amivel mostanáig foglalkoztam.

17 éves voltam, szoborszép, és visszamentem – két léhűtővel, akinek nem volt jobb dolga, az egyik valami festőféle, a másik költőszerűség (bumm-taratta-segg-lyukk), mindkettő odavolt értem (micsoda vicc!), és az utóbbi órában merevre untattak különféle anekdotákkal Rimbaud-ról, a szabad versről, Cézanne-ról, Van Gogh-ról, Jézusom, Renanról (azt hiszem), és isten tudja még, miről – a szállodába, hogy megvigyem a hírt oldalbordámnak, hátha kapok tőle valamit cserébe.

Mrs. Cravant egyedül találtam, és elmondtam neki, mi történt, közben pedig elkezdtem bepakolni a bőröndjeimet, mert nem volt vesztegetni való időm. Egyúttal három mozdulattal összehajtottam selyemharisnyámat (12 frank párja), amely egyenrangúvá tett Hentes Raoullal, és ingemet, melyen még ott díszelegtek a hajnal maradványai. Másnap reggel törvényes hitvesem gondjaira bíztam egy darabból készült, rücskös horgászbotomat, és átnyújtottam neki öt darab ropogós, 100 frankos absztrakciót. És nekivágtam, hétmérföldes lékekkel. Aznap este elcincogtam néhány dallamot a hegedűmön, megcsókoltam babám csók-kunkorkáját, és nagy szeretem-beretem ment a kölkekkel. Aztán az indulásra várva fel-alá cammogtam elefántlábaimon, orrom az égnek vetve szimatolgatta a mindig jelenlévő, teljességgel elbűvölő fingszagot. Du. 6.16. Zzziummm! Le a lépcsőn! Egyenesen a taxiba. Aperitív-idő. A hold puffadt volt, mint egy millió, és könnyed hasonlatra késztetett egy megemésztett reuma-tablettával. Harmincnégy voltam, a legjobb formában. Hatlábnyi alkatomat behajtogattam a taxiba, térdem úgy meredt fel előttem, mint két kifényesített glóbusz, és feltűnt nekem, hogy a kockakövek visszaverik a zöld bifsztekkel cikcakkolt gránátvörös tepertők szivárványát; hogy a foszforeszkáló fákra aranypelyhek, átdöfött kétlábúak napmagvai szitálnak; s végül, hogy az imádott nem elhaladó képviselői a rózsaszín rojtjaikkal meg a farukkal érzelmes tájképre emlékeztetnek, s a legnagyobb szarforró seggfájdalmak közepette láttam, amint időről időre felemelkedik egy-egy falka fényességes főnix.

Impresszárióm megbeszélésünknek megfelelően várt a pályaudvar nyolcas peronján, én meg azonnal belemelegedtem ismerős tahóságába, borjúpörkölt-pofájába, melyet korábban már megízleltem, sárga és cinóber színekben csírázó hajába, bogárnyi agyába és jobb halántéka közelében a különösen bájos szemölcsbe, csakúgy, mint aranyórájának sugárzó pórusaiba.

Találtam egy sarkot az első osztályon, és kényelembe helyeztem magam. Ez azt jelenti, hogy lazítottam védekező tartásomon és a világ leglazább módján kinyújtóztattam a lábamat.

Mindenható Isten az égben! Biztos vagyok benne, hogy 1000-ből 999 embernek teljesen elvette volna a gusztusát a kalauz hangja. Erről igencsak meg vagyok győződve, és mégis teljes őszinteséggel meg kell vallanom, hogy nekem ez a legkisebb kényelmetlenséget sem okozta. Épp ellenkezőleg: az egyhangú kupéban hangjának csengése mintha a madárcsicsergés dallamosságával szólalt volna meg. Az ülések szépsége oly mértékig fokozódott, hogy aggódni kezdtem, vajon nem vagyok-e valamiféle kezdődő, érzékcsalódást okozó idegbántalom áldozata, különösen, mivel még mindig ezt a barom kispolgárt bámultam, a világ valaha élt leggyengédebb seggjét, miközben azon töprengtem, mi oly lenyűgöző a velem szemközt ülő nehézsúlyúban, aki mélyen aludt, vagy legalábbis úgy tett. Gondolkodtam: bajusz még sohasem sugárzott ilyen erőteljes érzékiséget, s mindenekfelett Úristen, mennyire szeretlek:

„Az ingatlantulajdonosok termeszek!” – kiáltottam hirtelen, remélve, hogy felébresztem ezt a vén hólyagot, akivel torkig voltam már, és beindítom valahogy. Aztán, szeme fehérjébe nézve, még egyszer: „Jól hallotta! És elmondom még egyszer, még ha börtönbe zárnak is érte: a nősténykecske szakállára és a nősténypatkány bajuszára, az ingatlantulajdonosok ter-me-szek!” Elképedt arckifejezéséből láttam, hogy dühöngő őrültnek vagy félelmetes útonállónak néz, de úgy tett, mintha nem értette volna, és annyira riadt volt, hogy kénytelen voltam megkínálni egy öklösszendviccsel. Nagy ostobaság volt tőlem, különösen az én mentalitásommal, hogy nem vettem észre az amerikai hölgyet, aki a lányával együtt majdnem a nyakamban ült. Csak akkor figyeltem fel rájuk, amikor a mama elindult a klozet felé, és valamilyen szentimentális érzéstől vezetve kimentem vele.

Az a furcsa az egészben, arról nem is beszélve, mennyire jellemző rám, hogy figyelmem egyszercsak a legifjabb felé fordult, noha egy pillanattal korábban még azon gyötörtem az agyam, hogyan szabadíthatnám meg a mamuskát földi javaitól; nyilván a rossz természetemben gyökerezik, hogy arról kezdtem álmodozni, milyen szép, kispolgári létet oszthatnánk meg mi ketten. Biztosíthatlak benneteket, hogy ez így igaz, és hogy kénytelen voltam ezt gondolni: „Drága cimborám, milyen fura figura vagy te. Teljességgel meg tudnál változtatni, kicsi lány. Bárcsak feleségül jönnél hozzám! Megmutatom neked, mi az igazi gyengédség és megértés, végigszáguldhatnánk a világon boldogságot vásárolva, de mi egy divatos hotelben fogunk lakni San Franciscóban. Az impresszárióm meg le van szarva (nem is sejti, a hülye köcsög). Egész délutánokat töltünk majd egymást szeretve a nappali díványán, lelógó fejjel, szétnyílt combbal. Ha bármit megkívánsz, csengetünk a szobalányért. Lángok csapnak ki szemed előtt a szőnyegekből, látod,

– Hé, fiú, megérkeztünk: Liverpool. – A menedzserem volt.
– Rrrendbennn.

*Kappanyos András fordítása <>