Hans Arp: On my Way, 1948*
Gyilkos őrület dühöngött, amikor Zürichben, 1916-ban a Dada kiemelkedett az ős-mélységből. Azok az emberek, akiket nem érintett közvetlenül a szörnyű téboly, úgy viselkedtek, mintha nem értenék, mi folyik körülöttük. Eltévedt bárányként, üveges szemmel bámultak a világba. A Dada meg akarta ijeszteni, ki akarta mozdítani az emberiséget ebből a szánalmas tétlenségből. A Dada megbélyegezte a belenyugvást. Aki csak a Dada zavarbaejtő antirealizmusáról beszél, és nem vesz tudomást mély, transzcendens realizmusáról, az csak egy értéktelen töredékét ragadja meg a Dadának. A Dada nem volt bohóckodás. (Hans Arp: Dada was not a farce, 1949)
Janco
kicsiny szobája mélyén, titokban egyfajta cikcakkos
naturalizmusnak szentelte magát. Azért bocsájtom
meg neki ezt a titkos bűnt, mert egyik képén felidézte
és megörökítette a Cabaret Voltaire-t. A túlzsúfolt
teremben egy tarkabarka színpadon néhány fantasztikus
alak ül, akik között felismerhető Tzara, Janco,
Ball, Huelsenbeck, Madame Hennings és az önök alázatos
szolgája. Egyik nagy boszorkányszombatunkat adjuk elő.
Körülöttünk az emberek kiabálnak, nevetnek,
hadonásznak. Mi erre szerelmi sóhajokkal, diszkrét
csuklásokkal, versekkel válaszolunk, meg a középkori
bruitistákéhoz hasonló vau-vaukkal és miaúkkal.
Tzara úgy riszálja a csípőjét, mint
egy keleti hastáncosnő. Janco láthatatlan hegedűn
játszik, s közben a földig hajol. Madame Hennings Madonna-arccal
igyekszik komoly maradni. Huelsenbeck egyre püföli a nagydobját,
míg a krétafehér Ball zongorán kíséri.
Ránk akasztották a megtisztelő „nihilista”
jelzőt. Az általános néphülyítés
irányítói mindenkinek ezt a nevet adományozták,
aki nem az általuk kijelölt úton járt.
…
Drága
Janco, énekled-e még azt az ördögi dalt a Hirza-Pirzán
álló malomról, vad nevetéssel, cigány-fürtjeidet
rázva? Nem felejtettem el a maszkokat, melyeket dada-demonstrációinkra
készítettél. Ijesztőek voltak, legtöbbjük
vérvörösre mázolva. Kartonból, papírból,
lószőrből, drótból, rongyból
készítetted ábrándos embrióidat,
leszbikus szardíniáidat, extatikus egereidet. 1917-ben
Janco festett néhány absztrakt képet, amelyek jelentősége
azóta is egyre nő. Szenvedélyes ember volt, mélyen
hitt a művészet fejlődésében.
*Kappanyos András fordítása <>