EGY „SZCÉNA” LENYOMATA(I)

Azt a megállapítást, hogy az AL a hazai neoavantgárd, underground és alternatív szcéna lenyomata volt, kétféleképpen is értelmezhetjük. Egyrészt az időbeliség (aktualitás és rendszeresség) szempontjából, hiszen az Aktuális Levél számain kívül nem volt más olyan hazai alternatív művészeti-kulturális médium, amely egy viszonylag összefüggő korszakot a maga területén ennyire rendszeresen és ilyen alapossággal végigkövetett és dokumentált volna. A szamizdatban kiadott underground művészeti lapok rendszertelenül jelentek meg, többnyire egy vagy egynéhány szám után megszűntek; az elsőre példa az Aladdin épeszű, a másodikra említhetjük az öt számot megért, ugyancsak Galántai György közreműködésével szerkesztett Sznob International példáját.[34] Az efféle lapok inkább folyóiratnak álcázott (magán)archívumnak számítottak; e minőségükben jól illeszkedtek az alternatív kultúra intézményrendszerébe és kulturális logikájába, melyben az archívumoknak és az archívum fogalmának egyaránt előkelő helye volt. „Az archívum persze maga is több, mint a művek puszta összessége. Az archívumban minden egyformán jó és fontos, az archívum a mail art művész Ígéret Földje – az immanens módon megvalósult Alternatív Kontinens” (Perneczky é. n., 222). Az első nyilvánosságból leginkább említhető párhuzam a Mozgó Világ egyrészt vizuálisan jóval szürkébb, másrészt a szerkesztési botrányok után konszolidálódott, harmadrészt erősen népfrontos, negyedrészt erőteljesebben irodalmi és társdalomtudományos érdekeltségű volt; ráadásul az első nyilvánosság részeként a kádári „bársonyos cenzúra” hatálya alá eső folyóiratként működött (vö. Németh 2002). A nyolcvanas évek elejétől legrendszeresebben megjelenő illegális lap, a Beszélő pedig inkább politikai-társadalomtudományos jellegű volt.[35] Az első nyilvánosságból kirekesztett eseményekről való tudósítás a Beszélő és az AL hasonló törekvése volt; előbbi az ellenzék híreit közölte, továbbá számon tartotta a hatalom túlkapásait, ezzel szemben az AL az alternatív-párhuzamos kultúra eseményeivel foglalkozott; ugyanakkor mindkét lap az átlagpolgár számára ismeretlen, vagy a hatalom részéről szándékosan ismeretlenségben tartott politikai és kulturális terrénumokról tudósította olvasóit.

A korabeli első nyilvánosság szakmai lapkínálatából talán csak a Filmvilágot tekinthetjük értékelhető párhuzamnak vizuálisan és tartalmilag egyaránt. Ha fellapozzuk a Filmvilág 1985-ös számait, láthatjuk (és a következő néhány évben még inkább), hogy egyrészt az Aktuális Levél számos szerzője, témája jelen van a lapban, másrészt egyes tematikus összeállítások tipográfiája, képszerkesztési sajátosságai, a laphasábokat széttördelő montázsok, rajzok, fényképek, kéziratok és egyéb dokumentumok merész montázslogikája is az alternatív művészmagazinok esztétikáját idézik. Például: az 1985-ös Balázs Béla-összeállításba másolt régi Diárium-címlap, a kézirat-reprodukciók, fotódokumentumok, valamint a Filmvilág saját szövege egybemontírozódik, és így markánsan eltér az akkori átlagfolyóiratok egyhangú tipográfiájától és tördelésétől, valamint attól, hogy a képet (illusztrációt) és a szöveget szigorúan és hierarchikusan elkülönítik.[36]

Utólag visszatekintve azt mondhatjuk, hogy az AL által fémjelzett korszak a továbbra is aktív (noha lazuló) kultúrpolitikai és cenzurális ellenőrzés dacára voltaképp kedvezett egy efféle alternatív médium tevékenységének. Az „új szenzibilitás” festészete és filmművészete, a zenei new wave térhódítása, a művészetkritika pozícióinak megerősödése egyrészt olyan fejlemények voltak, melynek köszönhetően az 1983 és 1985 közötti időszakban (Szőnyei Tamás idézett szavaival) „újra volt miről írni”, hiszen az alternatív színtér Magyarországon is megerősödött. Másrészt az első nyilvánosság még nem kedvezett az avantgárd-alternatív kultúrának. Az AL megszűnése utáni időszakban, a nyolcvanas évek második felétől viszont egyre nyitottabbá vált az (egyébként továbbra is ellenőrzött) első nyilvánosság, és ezért 1986-tól kezdődően egyre több az avantgárddal foglalkozó publikáció ebben a tartományban. Ekkor már beindul az engedélyezett sajtó fellazulásának folyamata, mely végül a rendszerváltás idejének kulturális szabadságához vezetett. De a nyolcvanas évek második felében még fontos szerepet játszottak az „átmeneti nyilvánosság” kiadványai is, melyeket voltaképpen engedélyeztek, de csak szűkebb körben terjedtek el. Ilyenek voltak az „ELTE Bölcsészindex” lapsorozat kiadványai: a Cápa, a Jó világ, a Tartóshullám, a Hasbeszélő lapjain szinte minden fontos AL-szerző és AL-téma megjelent, Erdély Miklóstól kezdve Beke Lászlón és Radnóti Sándoron keresztül Tillmann Józsefig és Tábor Ádámig.[37] Érdekes látni, hogy idővel egy merőben másféle közegben is egyre inkább helyet kapott az új avantgárd: az Újhold-Évkönyvek 1986-tól megjelenő köteteiben mind több ilyen jellegű anyag jelenik meg, így például Erdély Miklós szövegei, a Lélegzet-kör képviselőinek írásai stb., persze a Nyugat harmadik nemzedékének tradícióját folytató Újhold-Évkönyvek kontextusában inkább csak afféle baráti vagy „népfrontos” alapon. Mindezek alapján arra következtethetünk, hogy a nyolcvanas évek második felétől a kultúrpolitika enyhülése, a szamizdat és a féllegális sajtó térhódítása, továbbá a „kettős publikálás” bomlasztó hatása oda vezetett, hogy az alternatív kultúrával kapcsolatos publikációk mind nagyobb mértékben az első nyilvánosságba kerülhettek át. Az Aktuális Levél szerkesztői azonban azt sem tartják kizártnak, hogy néhány kissé periferikus helyzetű, de legálisan megjelenő kiadványt (így a „Bölcsészindex” sorozatot és a Polifón popzenei folyóiratot) azért engedélyeztek, hogy a szellemi erőforrások elvonásával az AL megjelentetését gátolják.

→