LÁBJEGYZETEK

[1] A nyolcvanas évek kulturális nyilvánosságának értelmezéséhez sajtó- és médiatörténeti szempontból lásd: Hegedűs 1988, 2001; Gálik és mások 1988; Szekfü 2008. Az alternatív művészeti nyilvánossághoz lásd: Haraszti 2004; Havasréti 2006, 71–98; Tábor 1997.

[2] Az alternatív laptermés áttekintéséhez és így az AL kulturális kontextusainak alaposabb megismeréséhez jól felhasználható még a következő bibliográfia is: Bényi 2004, 348–366.

[3] A Szétfolyóirat kérdéséhez lásd Bényi 2008, 187–201; a Fölöspéldány és a Lélegzet nevéről lásd Havasréti 2006, 213–219; 257–262.

[4] A „declassification” és „reclassification” fogalmi kettősségéről lásd Beke László 1997, 84.

[5] Az Aktuális Levél közleményei elérhetők az Artpool honlapján is, mely arra is alkalmas, hogy kiteljesítse a lapban eleve hangsúlyosan jelenlevő intermediális törekvéseket és tartalmakat. Lásd www.artpool.hu

[6] Vö. „Túlzás nélkül elmondható tehát, hogy sokuk számára éppen a mail-art révén nyílt meg a világ, s omlott le a fal, amit az államilag ellenőrzött kultúra vont évtizedeken át köréjük. Úgyszólván pillanatok alatt eleven munkakapcsolatok sokasága jött létre Kelet és Nyugat vagy akár Japán és Dél-Amerika között és persze hasonlóan a keleti blokk egymásról korábban nem sokat tudó művészei között” (Várnagy 2004, 157).

[7] Klaniczay Júlia: Artpool’ Art Tour; folyatásokban lásd: AL (1), 2–11; AL (2), 2–6, AL (3), 3–11, AL (4), 4–7.

[8] Itt érdemes felhívni a figyelmet a „gerillaharc” beszédes metaforájára, mely szép karriert futott be ebben a közegben: Dick Hebdige a punk stílust szemiotikai gerillaharcnak nevezi (Hebdige 1995, 184); Magyarországon pedig a rendszerváltás után a fanzine-újságírást áttekintő publikációk egyikének címe is ezt idézi (Rácz 1993, 141–146).

[9] A későbbiekben Szőnyei nemcsak az alternatív-független lapkészítésről, hanem az alternatív-független hanglemezkiadásról is közölt beszámolót (Szőnyei 1983b, 9–15).

[10] Vö. „megkérdőjelezték azoknak az erkölcsi alapállását, akik magukban ellenezték ugyan a kommunista rezsimet, de nem mertek semmit sem tenni ellene” (Tamás 1993, 138).

[11] A szubkulturális termékek kommersszé válásától, illetve az avantgárd művészet akadémikussá válásától való félelem általános jelenség e szcénák képviselői körében. A kapcsolatművészetet illetően Perneczky Géza hasonlóan vélekedik, Perneczky é. n., 216–219.

[12] Ez fontos körülmény az avantgárd körüli diskurzusok szempontjából, hiszen az avantgárd modernizmus egyik legjelentősebb és legmeghatározóbb teoretikusa, Adorno szélsőségesen elitpárti és popkultúra-ellenes volt (vö. Shusterman 2003, 312–368).

[13] Lásd Bianchi 1998; Schwendtner 1986; Osterwold 1986; valamint Bucher – Pohl (Hg.) 1986.

[14] Lásd Forgács Éva 2006, 159–186; valamint György Péternek az irányzattal szemben jóval kritikusabb észrevételeit (György 1994, 90 skk.)

[15] Lásd Radnóti Sándor szavait: „ha katalogizáljuk a posztmodern irodalom legfőbb jellegzetességeit, akkor nagy vonalakban jellemezni tudjuk a Bevezetést is” (Radnóti 1987, 280).

[16] Lásd Birkás 1983, 19–30, 31–41, Birkás 2984, 3–5, Hegyi Lóránd 1983a, Erdély 1984, 8–16; Beke 1984, 7–9, 1985, 5–12.

[17] Vö. „Baselitz keményen ment a maga útján, egy icipicit csúsztatott a festésmodorán, és máris az élén volt mindennek. Egy konceptualista művész, hogy ha a merev konceptjeit és a rajzait egy kicsit filctollal úgy meghúzza, meg egy kicsit olyan elvarázsolttá teszi, máris ott van az élen” (in Birkás 1983, 27).

[18] Esterházy Péter fogadtatásában is fontos szerepet kapott az írói siker ellentmondásos szerepe és természete; e siker természetrajzát részletesen elemzi Radnóti: i. m. 265–267. Ugyanakkor a posztmodern irodalom képviselőinek szembe kellett nézniük a felszínesség és a divatkövetés vádjával. Vö. „Egyébként meg azt tudom mondani, hogy a posztmodern divatot kihasználva, könnyedén ironizálva befutni: ezt jó szívvel, melegen ajánlhatom mindenkinek” (Esterházy 1991, 31).

[19] Itt utalhatunk arra, hogy valaminek a halálát bejelenteni a magukat korszakhatáron érző értelmiségek kedvelt fordulata; Barthes a szerző, Lyotard az értelmiségi, Birkás a neoavantgárd „halálát” jelentette be, Radnóti Sándor pedig a nyolcvanas évek végén kondoleált a marxizmust gyászolóknak.

[20] Lásd a Belügyminisztérium III/III-4-b. alosztályának 1983 és 1986 között keletkezett, Galántai György tevékenységével foglalkozó iratait a http://www.galantai.hu/festo weboldalon.

[21] Hegyi 1983a; a szöveg egy részlete megjelent Hegyi kötetében is (lásd Hegyi 1983b, 200–217).

[22] E hatástörténet részleteire világít rá Takáts József egyik recenziója is (Takáts 2009, 98–104, 100 skk.).

[23] Lásd Hegyi 1986, 19–87. De a fogalom még ekkor is körüljárandónak számított – a Medvetánc szerkesztősége az AL vitái után négy-öt évvel még szükségesnek látott körkérdést feltenni a fogalom mibenlétéről (Körkérdés a posztmodernről, 1987, 217–263).

[24] Hoskyns 1983, 43–44. (Hoskyns jelentős angolszász popzenei szaklapok, többek közt a New Musical Express újságírója; az AL szemelvényes fordítása a NME 1982. augusztus 14ei számából készült.)

[25] Lásd Molnár Gergely: Nektár sztrichninből – Rockutópiák a hetvenes években (1977). Előadás a Ganz-MÁVAG Művelődési Ház utópia-előadássorozatában (kézirat, az Artpool archívumában).

[26] Vö. „Az ellennyilvánosság lényeghez tartozik […] hogy szűk körre korlátozza a beavatottak táborát, hogy titkolja programját, és hogy egész működését és eredményeit is úgy kezelje, mintha összesküvésről volna szó. […] Mindenképpen valószínűnek tűnik tehát az, hogy a konspirációs allűrök a radikalizmus bevett játékszabályaihoz tartoznak” (Perneczky é. n. 222–223).

[27] Ehhez a jövőérzékenységhez akkoriban nálunk csak Fenyő Miklós csatlakozott, saját 1984es hiphop lemezével, melyet ma a szcéna elkötelezett képviselői is a tiszteletre méltó gyökerekhez számítanak.

[28] A szórványos utalások mellett lásd Lugosi 1983, 49–53; valamint Izzó parázs 1985.

[29] Lásd Klaniczay 2003, 25–42; 50–54, az utóbbi írás eredetileg művészeti szamizdatban, a Galántai György és Papp Tamás által szerkesztett-kiadott Sznob International 1982-es számában jelent meg.

[30] Marosi Ernő és Peternák Miklós szerint Beke kritikai működésének jellemzője a politikai és elméleti máskéntgondolkodás, a kritikusi függetlenség, a művészet és az elmélet közötti határok lebontása, valamint a paralelizmus a „radikális új iránti fogékonyság” és a „tradicionális művészet/elmélet szakirodalmában való jártasság” között (in Művészet/elmélet, 1996, 320–325).

[31] „Az »új festőiség« nem vált volna markáns kultúrtörténeti jelenséggé, ha egy fiatal művészettörténész, Hegyi Lóránd nem teszi azzá. Hegyi szervezői munkája, csoportteremtő ereje […] a csoport működését interpretáló, legitimáló és menedzselő elméleti-kritikai tevékenysége egyedülálló volt a magyar művészet történetében” (Forgács 2006, 177).

[32] A művészet díszgomb… 1983, 51–59.

[33] Tasnádi Attila (Népszava), Pataki Gábor (Művészet), Székely András (Új Tükör), Kovács Péter (István Király Múzeum), Rózsa Gyula (Népszabadság, Kritika), Körner Éva (Corvina Kiadó), Vadas József (Élet és Irodalom, Corvina Kiadó), Forgács Éva (Iparművészeti Múzeum) P. Szűcs Julianna (Népszabadság).

[34] Lásd Aladdin épeszű. Rendszertelenül megjelenő fehér anyag [1982]. Szerkesztő/kiadó: Csányi Attila; valamint Sznob International [1981–1985]. Szerkesztő/kiadó: Galántai György, Papp Tamás.

[35] Megemlíthetünk átfedéseket az AL és a Beszélő szerzői köre között, ezek elsősorban az avantgárd-alternatív szcéna és a demokratikus ellenzék között közvetítőnek számító Klaniczay Gábor és Rajk László tevékenységét érintik.

[36] Balázs Béla-összeállítás, 1985. Ugyanebben az évfolyamban a Forgács Éva által összeállított Kállai Ernő-blokk is hasonló képi minőséget közvetít (Kállai 1985, 30–31). (A Filmvilág képszerkesztője ekkoriban Lajta Gábor volt.)

[37] Lásd Beke – Strurcz – Szőke 1983; Beke László és mások 1984; Bóna László és mások 1985; Beke László és mások 1985; Beke – Csanádi – Szőke 1987.

[38] Havasréti 2004, 1309–1319.

[39] Erről a Törvénytelen avantgárd kötet egyik szerkesztője hasonlóan vélekedik: „Az ő [„Pécsi”] anyagai a legértékesebbek. A többi három-négy ügynök nemigen ismeri a boglári szereplőket, fogalma sincs, hogy mit lát a kiállításokon, információikból a művészettörténész nehezen tudna egy-egy eseményt rekonstruálni” (id. Szőnyei 2003).

[40] Belügyminisztérium III/III-4-b. alosztály. Forrás: http://www.galantai.hu/festo

[41] „Pécsi Zoltán”: Jelentés. Belügyminisztérium III/III-4-b alosztály, 1983. augusztus 31. Forrás: http://www.galantai.hu/festo

[42] „Pécsi” tevékenységén is nyomon követhető a sajátos ügynökmentalitás kialakulása; a besúgó korábbi személyisége leépül, szókincse és látásmódja pedig mindinkább megbízói világképéhez alkalmazkodik. Erre Esterházy Péter is felfigyelt: „A jelentés hangjában hallok egy új tónust, egy magabiztosabb új hangsúlyt, egy kis »mi–ezek« fensőbbségességet (csak épp fordítva, mint eddig tudtuk)” (Esterházy 2002, 148); valamint: „Lassan már élvezi is; újabb szint!” (Esterházy 2002, 158). „Pécsi” jelentéseiben az is szembetűnő, hogy a neoavantgárd irodalmi törekvések centrumához tartozó ügynök a hivatalos művészetpolitikát következetesen (többes szám első személyben) „kultúrpolitikánk”-nak nevezi.

[43] „Festő” fn. bizalmas nyomozásban összefoglaló jelentés. Belügyminisztérium III/III-4b alosztály, 1984. február. Forrás: http://www.galantai.hu/festo (A demokratikus – a Belügy szóhasználatában „radikális” – ellenzékkel való kapcsolattartás egyébként is a Galántaival foglalkozó jelentések egyik állandó motívuma.)

[44] „Festő” fn. bizalmas nyomozásban összefoglaló jelentés. Belügyminisztérium III/III-4b alosztály, 1982. december. Forrás: 24