SZÉLJEGYZETEK AZ „ÁRNYÉKVILÁG”-RÓL

Egy korábbi – ugyancsak Galántai György működéséhez kapcsolódó – elemzésben írtam arról, hogy az ügynökjelentések kultúrtörténeti forrásként való felhasználását módszertani okokból nem tartom jó ötletnek.[38] A jelentések túlzottan (bár érthetően) a megbízók szempontjából vagy a hatalom számára konstruálják meg az eseményeket, gyakran ostobák és részrehajlók, jól látható, hogy az ügynökök egész egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a művészettel.[39] Természetesen „Pécsi Zoltán” (vagyis Algol László) a nagy kivétel. Miért lehetnek fontosak az általa írott jelentések és az ezek alapján a belügy által készített, Galántai és az Aktuális Levél működésére vonatkozó értékelések?

Tanulmányom az AL működését és programját illetően nem hallgatta el a folyóirat „ellenzéki”, a legkülönfélébb ellendiskurzusokhoz köthető karakterét, de ezt az ellenzékiséget elsősorban az AL szubverzív eszközhasználatából, valamint a hivatalos kultúrától való határozott elkülönüléséből vezette le. Ugyanakkor „Pécsi Zoltán” és a Belügy jól adatolhatóan politikai szempontból is felforgatónak tartotta az Aktuális Levél példányait és Galántai tevékenységét. Mindez kiegészíti, és valóban teljesebbé teszi a képet. Egy 1983. július 12-én kelt belügyi jelentés például így minősíti Galántai és az Aktuális Levél tevékenységét: „Az általában havonta megjelenő AL összeállításánál abból indult ki, hogy kiadványába válogatás nélkül minden bekerülhet. Ennek megfelelően az írások nagy része a hivatalos szervek tevékenységét kritizálja, annak lejáratására törekszik, néhány esetben ellenséges tartalmú alkotás is helyet kapott.”[40] A Belügy összegző jelentése egyébként „Pécsi Zoltán” jelentéséhez képest egész visszafogott hangnemben íródott, „Pécsi” ugyanis (megbízói vélt vagy valós elvárásaihoz hasonulva) minden retorikai eszközt bevetve próbálta az AL tevékenységét minél kártékonyabbnak beállítani. „A kiadvány tehát egyrészt megismerteti az olvasóközönséggel a nem művészeti jellegű, elsődlegesen politikai ellenzék radikális nézeteit, a »szamizdat« kiadványokat. Emellett tömöríti az addig széttagolt képzőművészeti (filmes, zenei, színház) avantgárdot, annak különféle nemzedékeit, közelíti egymáshoz a fiatalokat és idősebbeket, fokozza olyan hangadók befolyását, mint például Beke László és Erdély Miklós. Harmadrészt felerősíti a legagresszívabb, legdestruktívabb tendenciákat (Hajas »öröksége«), amelyek egyébként jóval szűkebb körben keltenének csak visszhangot.” Az idézett sorok kényes határvonalon egyensúlyoznak. Egyrészt túloznak (az AL számaiban nem volt kiemelt szerepe a politikai ellenzéknek), másrészt jó szemmel ismerik fel a folyóirat értékeit: a tömörít, megismertet, közelít, fokoz, felerősít kifejezések egy művészeti folyóirat jellemzése során voltaképpen pozitív jelentésűek lennének; de „Pécsi” a hatékonyság felstilizálásával a lap politikai-társadalmi veszélyességét emeli ki.[41] E szempontból érdemel figyelmet a „lap igyekszik érdekes lenni, a figyelmet kölcsönösen felkeltő beszámolókat lehozni” kitétel is, hiszen az ügynök minden normális folyóirat alaptörekvését („igyekszik érdekes lenni”) az Aktuális Levél potenciális veszélyforrásaként tünteti fel; minél „érdekesebb”, annál hatékonyabban terjednek a benne rejlő politikailag káros tartalmak és üzenetek.[42]

Az Aktuális Levél, illetve Galántai György tevékenységével kapcsolatos jelentésekben jól látható a paranoid gyanakváson alapuló ellenségképzés folyamata: az értelmezési hálóban bármilyen politikai jellegű jelentésegység bármilyen magánéleti vagy művészeti jellegű jelentésegységhez hozzátapadhat, így végső soron bármiféle cselekedet, szándék, beszélgetés, szöveg, műalkotás az ellenséges összeesküvés besúgásra érdemes részévé válhat. Így a Rajk Lászlóval, Solt Ottíliával és másokkal való barátkozás egyből előhívja annak rémképét, hogy Galántai szorosabb kapcsolatot létesít a radikális politikai ellenzék tagjaival: „Állandó kapcsolatot tart Solt Ottíliával, Nagy Andrással, Haraszti Miklóssal, Rajk Lászlóval és Demszky Gáboral.”[43] A globális kapcsolatművészeti tevékenység (mely nemzetközi kapcsolatok nélkül aligha képzelhető el) rögvest a nemzetközi szervezkedés rémképét ölti fel. „Jelenleg mintegy háromezer nyugati állampolgárral tart főleg levelezői kapcsolatot. […] Előfordult, hogy – ösztönzése alapján – a különböző »pályázatokra« jelentkezett személyek címére nyugati országból ellenséges tartalmú képzőművészeti témájú összeállításokat küldtek, illetve újabb »alkotási« lehetőségeket teremtettek.”[44] Az ellenségképzés nyelvi retorikai fordulatait illetően utalhatnak arra a nyelvhasználati sajátosságra is, hogy a Galántai által terjesztett kapcsolatművészeti alkotásokat a jelentések következetesen propagandaanyagnak nevezik; lásd „propagandaanyagok ezreit készítette el, és küldte szét kapcsolatainak” (uo.).

Igazolódik Rév István tézise: a hatalom (illetve a világot a hatalom érdekeinek perspektíváján keresztül észlelő ügynök) tekintete gyakorlatilag „megszüli” az ellenállást. „Ha bármi megteszi műalkotásnak, úgy bármi megteszi ellenállásnak is: az élet műalkotás, az élet ellenállás. […] Nem a történész, hanem az állam ruházta fel a mindennapi életet ezzel a különleges jelentéssel” (Rév 1996, 156). A jelentések kontextusában az Aktuális Levél körében kialakuló diskurzus egyfelől ellenséges szervezkedésként, valamint a hatalom atomizáló törekvéseivel szembemenő – és így káros – integráló folyamatként jelenik meg, másfelől „Pécsi” intelligensen fürkésző tekintete azt látja és közvetíti, ami valójában történt. Hiszen pontosan erről volt szó: „A különféle összejövetelek ugyanis hamar elfelejtődnek […]. Most azonban a lap 200-250 személyt állandó kommunikációba hoz egymással. (Ez egyébként Galántai igazi célja, amelyet megfelelő körben nyíltan hirdet is.) Olyan események, amelyek egyébként 3-4 ember magánügyei maradnának, százakhoz jutnak el, további vitát váltanak ki, továbbgyűrűznek. Az elszigetelt csoportok, személyek részletesen értesülnek egymás tevékenységéről. Függetlenül attól, hogy egyes személyi ellentétek, rivalizálások nyilván nem szűnnek meg az AL lététől, a kiadvány kétségtelenül tömöríti, homogenizálja a képzőművészeti avantgárdot. A számok elolvasása után az érintett 200-250 fős kör sokkal jobban informált lesz a saját tevékenységéről, mint korábban a lap nélkül.”

→