Changing Weights

Ron Herrema (USA)

Algorithmic composition

Informed that Changing Weights is an algorithmic composition, some listeners have expressed surprise at what they consider to be its “human” quality. While this clearly says something about the reputation of algorithmic composition, the perceived tension can be attributed in part to the mixed approach taken to music's composition, which began with the application of probability functions to traditional harmonic entities (mostly ninth chords). The goal of this process was never to emulate any past musical style, but simply to apply a stochastic process to a set of pitches whilst ignoring any concept of melody.

Although the piece is in fact largely “amelodic”, in its presentation of statistical trajectories it borrows a technique from the melodic realm - namely, that of phase shift. Each pitch within a harmonic set was assigned a repeating sequence of probability weightings (e.g. 1 .8 .6 .4 .2) that is unequal in length to those of the other pitches in the set. The same kind of scheme was applied to dynamics. Furthermore, the rate of probability change was different in the harmonic and dynamic realms, so that phase relationships exist both within and between parameters. It is perhaps in this sense-i.e. in the slow unfolding of the probability relationships - that the piece might be considered evolutionary.

While this unfolding works primarily at the local level, the idea of changing weights extends to the macro level, affecting the overall texture and the relative dynamics of simultaneously sounding chords. In the harmonic realm, the largest number of possible subsets is generated from a set of three chords. All of this progresses in a way that could be deemed narrative: end-accented in its complexity, texture and dynamic, and possessing a clear denouement.

Változó súlypontok

Algoritmusokra épülő kompozíció

Mikor a látogatók tudomására jut, hogy a „Változó súlypontok” egy algoritmusokból álló kompozíció, némelyikük meglepetten jegyzi meg, hogy pont a mű „emberi” kvalitásait méltatták. Ez egyfelől azt mutatja, hogy az algoritmikus szerkezetekkel szembeni előítéleteink még mindig nagyon erősek, másfelől a feszültség annak is tulajdonítható, hogy a tradicinális zenei kompozíciót kikezdő - több irányból induló analitikus kompozíciós metódus, amely az alapvető zenei szabályok (leginkább a kilencedik akkord) valószínűségi újraértelmezésén alapult - szemlélet még ma is ellenérzésekbe ütközhet. A folyamat célja nem az volt, hogy valamely már létező zenei stílust reprodukáljunk, hanem egyszerűen csak annyi, hogy elindítsunk egy, a hangmagasságokat vezérlő, a valószínűségi elvre épülő folyamatot, miközben a zenei melódiát lehetőség szerint kiiktatjuk a rendszerből.

Bár a mű nagyrészt mentes a melódiától, a beleépített statisztikai irányelvek a melódia világából merítik eszközkészletüket, illetve egészen pontosan egy bizonyos jelenséget, a fázisváltást. Minden egyes - a harmonikus készleten belüli - hangmagassági értéket hozzárendeltem egy ismétlődő valószínűségi súlyponthoz (például 1 .8 .6 .4 .2), amely nem egyenlő azokkal a súlypontokkal, amelyeket más hangmagasságokhoz megadtam. A dinamikai szerkezet esetében is hasonló eljárást alkalmaztam. Ezen felül, a valószínűségi változó mértéke más volt a dinamika és a harmónia esetében, így az egyes fázisok közötti kapcsolat az együtthatókon belül és az együtthatók között is fennáll. Talán ez az a szempont - a lassan kialakuló, véletlenszerű kapcsolatok hálózata - amely a művet az evolúciós művészet tárgykörébe emeli.

Amíg a mű elsősorban az anyag lokális szintjén teljesedik ki, a változó súlypontok mintegy felsőbb, makró szintű együtthatóként befolyással vannak az egész mű szerkezetére, illetve a szimultán lejátszódó akkordok dinamikájára. A harmonikus hangok birodalmában a legtöbb részhalmazt három akkordból hozzák létre. Tekinthetünk úgy erre az egész folyamatra, mint egy alaposan kigondolt, komplexitásában, szerkezetében és dinamikájában egy világos befejezés felé haladó, kerek végkifejletet ígérő narratívára.

/fordította: Fuchs Péter/