Mikado

Pascal Dombis (F)

Video Projection

For more than 15 years, I have been using computers and algorithms to produce excessive repetition of simple processes. By computationally reproducing a geometrical or typographical sign, I create destructuring structures and develop irrational environments. I do not consciously conceive a structure in advance. I lay down simple rules and let them go through serial interaction. Where I find myself then - the environment in which I am - becomes my working space (where I do what W.S. Burroughs calls “the job of the cosmonaut of inner space”).

The simplicity of the basic data is important. That is why I use arbitrary geometrical or typographical signs - rather than representational elements or pictorial fragments - so as to reach more complex, richer, and less reasonable environments. With digital tools, it is often more tempting to go for what is sophisticated rather than for what is simple. My own way of working with computers is simplistic; I try to make the most of it as a computational tool for its capacity to ceaselessly repeat the same task. No more, no less.

In one of the latest video installation, Mikado, I use a simple rule of rotating segments of straight lines that compose a grid. The rotation process transforms this orthogonal grid into a kind of chaotic circle. Each rotation cycle, from 0 to 360 degrees, creates a video loop. For each loop, a random number generator is used, because it brings the idea of different repetition, e.g. the repetition of different sequences at each rotation. Then, the outcome becomes potentially infinite because it bears infinite possibility of sequences.

In the installation, I designed the interactivity to play with the forward/backward movement which finally tempts viewers to try and dive into it. But the closer to the screen you are, the faster the video is played. It gives access to different sensational environments (vertigo, serenity, vortex, spell, curse, alacrity, infinitude, déjà vu experiences of non structuring structures) which are not solely caused by optical or geometrical illusions or - paradoxically - by purely technological artefacts. This is why my artistic practice is a neverending experimentation with what is still un-known or un-thought.

The line-ridden irrational environments with which chance surrounds me - and later authoritatively shaped by me - are not completely unlike from the Songlines of Australian Aborigines. They too convey a vision of the world in terms of itinaries and displacement, offering another kind of mapping in which networks get into the picture. It is my job to confront the human viewer with their own primitive irrationality through my artworks, artworks that result from an abuse of technological processes.

video

Mikádó

Videóvetítés

Immáron több mint 15 éve használok algoritmusokat és számítógépeket egyszerű folyamatok többszörös, ismétlődő lefuttatására, modellezésére. Azáltal, hogy számítógépes környezetben reprodukálok egy geometriai vagy tipográfiai alakzatot, új, önmagukat szétbontó szerkezeteket és irracionális, de mégis összefüggő környezeti modelleket hozok létre. Mikor elindítom a folyamatot, nincs előttem egy kép arról, hogy pontosan milyen szerkezet felépítésére törekszem, hanem csak az alapvető szabályrendszert alkotom meg, és hagyom, hogy az együtthatók kifejtsék egymásra a hatásukat. Ekkor, - mintegy eredményként - kialakul egy közeg, amelyben én otthon érzem magam, és úgy tekintek erre az állapotra, mint munkaközegemre (olyan állapot ez, amelyet W.S. Burroughs „A bennünk lévő űr kozmonautájának feladataként” ír le).

Fontos, hogy a kiindulópont, az adat, a lehető legegyszerűbb formában álljon rendelkezésre. Ezért használok szigorúan csak alapvető geometriai formákat és kezdetleges tipográfiai jeleket, - ahelyett, hogy inkább képileg megragadhatóbb, reprezentatívabb elemeket használnék - hogy megteremtsem az ízlésem szerinti összetettségű és gazdagságú, optimalizált környezeteket. A digitális eszközök, amelyekkel dolgozom, szinte kísértenek, hogy minél bonyolultabb struktúrák ellen tegyem próbára őket, ahelyett, hogy megmaradnék az egyszerű dolgok tanulmányozásánál. A mód, ahogyan a számítógépekkel dolgozom, maga is egy egyszerűségre törekvő eljárás - megpróbálok minél többet kihozni a számítási kapacitásból arra, hogy szünet nélkül ismételhessem ugyanazt a folyamatot. Se többet, se kevesebbet.

Egyik legutóbbi videómunkámban, a Mikado-ban, egyszerű szabály mentén elforduló, egyenes vonalakból álló szegmenseket rendezek rácsalakzatba. A forgatási folyamat az eredetileg függőleges rácsozatot valamiféle kaotikus körforgássá változtatja. Minden egyes kör, azaz a 0-tól 360 fokig megtett út egy önmagába visszatérő videófelvétel. Minden ilyen huroknál más helyi értéket kapott a Véletlen Szám Generátor, - amelyet a munkához felhasználtam, hogy az ismétlődés érzetét keltsem a hurkokban. Így a végeredményként létrejött felvétel elvben a szekvenciák végtelen változatosságát, kombinálhatóságát sejteti.

Installácómat úgy terveztem, hogy a közönség mű előtti előre-hátra mozgása interaktív szituációt teremtsen, és szinte arra ösztökélje nézőt, hogy megpróbáljon fejest ugrani munkába. Ugyanis a videófelvételen látható vonalak forgási sebessége annál nagyobb, minél közelebb van a néző a képernyőhöz. Ezáltal a néző egyre gazdagabb és összetettebb érzékelési környezeteket tárhat fel: szédültség, békesség, örvénylés, elvarázsoltság, rosszullét, fürgeség, végtelenség érzése, nem felidézhető szerkezetek szerkezeti elemeinek déja vu-je. Paradox módon ezeket a hatásokat nem csak optikai vagy geometriai illúziók vagy pusztán mesterséges szerkezetek hozzák létre. Ez az oka annak, hogy művészeti gyakorlatom egy soha véget nem érő kísérletezés, azzal, ami még ismeretlen, vagy el sem gondolt.

A vonalak által felszabdalt, irracionális környezetek, amelyek a véletlen folytán körülvesznek minket, és amelyeket én önkényesen manipulálok, valami alapvető hasonlóságot mutatnak az ausztráliai bennszülöttek dalaival. Ezek a dalok, a világot az útkeresés és a dolgoknak önmagukon való túlmutatása szempontjából érzékelik, egy egészen más világszemléletet, hálózatot tárva elénk. Az én feladatom művészként az, hogy a munkáimban - amelyeket technológiai folyamatok meggyalázásaként értelmezek - a nézőt szembesítsem saját primitív irracionalizmusával.

/fordította: Fuchs Péter/