Tamkó Sirató Károly / Charles Tamko Sirato

FÜGGELÉK

Egy éjszaka története (lineáris változat)
Bevezetés a Regénytéglába
Bernát élete a regénytéglában
Szövegpótlások, kiegészítések
        A törtszavak művészete (Manifesztum)
        Intermezzo / Start / Kiáltás
        Korszerű remekművek

Szövegpótlások. Kiegészítések*

A TÖRT SZAVAK MŰVÉSZETE
Manifesztum

A szavak nem fejezik ki pontosan a fogalmakat, különösen a versekben. A költőben gyakran egész más képzetet takar egy szó, mint az olvasóban, s bármily gondosan van is kiválasztva, leírva nem mindig tudja az eredeti, indító hatását kiváltani.

Ilyen esetekben a költői kifejezés közben előállhatnak olyan fogalomegyüttesek: képzetfelhők, negatív-pozitív képzetek, amelyekre pontos szó még nincs, amelyeket két, esetleg több szó határol, s e szavaknak a versben használt logikai és pszichikai értéke a határfogalmak közötti bármely tetszőleges ponton – helyes lehet (harmonikafogalmak, fogalomboltozatok), ám a vers teljességéhez hozzátartozik teljes pályájuk megadása, megjelölése.

A szavakkal való kifejezésnek ezt a meggazdagítását nevezzük:

törtszavak művészetének.

A „törés” itt azonban nem matematikai értelemben veendő. Tisztán csak kényszerű forma. Irodalmi szó-törtek. Nem a számláló és a nevező viszonyában vannak, hanem két egyenlő értékű fogalom-pontot jelentenek a gondolattérben, s e két fogalompont átboltozható és átboltozandó. Az így nyert körívnek bármely pontján húzott érintő (a versfolyamatosság előző pontjáról) a versmenetnek, a verstartalomnak természetes folytatódását adja.

Ezen módosított művészi kifejezésünk a művészi programokban már régóta hirdetett aktív olvasói, aktív nézői viszonyt közvetlenül megvalósítja a költő és olvasója között: az olvasót aktívan bekapcsolja a vers kialakításába.

Az olvasó, amennyiben önmagát a legcsekélyebb mértékben is meg tudja találni
a versben, nagy segítséget kap a vers elaszticitásában, mert a vers tágítható és szűkíthető, saját fantáziájának igénye szerint. Az olvasó a fogalomívek azon pontjára húz vonalat, a fogalomboltozat azon pontját fogja magáénak vallani, amellyel a vers neki
a legjobban megfelel. A költő alkotó tevékenységét az olvasó ugyancsak alkotó tevékenységével fogadja: a versben adva levő tág lehetőségek között belsőleg jobban magáévá tudja tenni, jobban magához tudja idomítani a verset.

Abból indultunk ki, hogy a szavak, különösen versekben nem fejezik ki mindig pontosan a fogalmakat. A közlés technikájának ezt a hiányosságát – adott dolognak kell elfogadnunk. Még a legszigorúbban egyértelmű szavakba valósított vers is – tömeghatásában gyakran a félreértések sorozatán vándorol át. Ez azonban az emberi közlésmód természetéből következik. Küzdelmünk ellene hiábavalónak s így céltalannak is látszik, tegyük hozzá: egyelőre. Jelenünkben sokkal gyümölcsözőbbnek látszik: kihasználása.

A törtszavak művészete szentesíti – a versazonosság határain belül – a félreértéseket, s jogot és lehetőséget ad az olvasónak arra, hogy úgy értse félre a verset, ahogy neki a legkellemesebb. Vagyis egy idegen belső tartalmat a lehető legkönnyebben tudjon a magáévá tenni.

Hogy mely helyeken, a vers mely pontjain használjuk a szó-törteket, ez az alkotás belső törvényeitől függ. Ahol ilyen fent leírt többszintű fogalmak jelentkeznek. A legsúlyosabb főnévtől a legkönnyebb melléknévig mindenütt törhetjük a szavakat; egyetlen szabályunk mindössze az, hogy a többszörös szavak alkalmazása és legtágabb értelmezési lehetőségük szerint is – a versnek önmagával azonosnak kell maradnia.

E művészi iránynál az alkotó már a versíráskor elgondolja az összes félreértési lehetőséget, s már azok határain belül dolgozza ki a harmonikafogalmakra épített versét. Így tehát eljutott egy egyénfeletti, a szélesebb tömegeket is aktívan versbevonó alkotásmódhoz.

Berettyóújfalu, 1932 [sic!]

Tamkó Sirató Károly
(A Nagy Andrással töltött irodalmi vitadélután eredményeképp.)

Épp e manifesztummal egyidőben élt bennem egy verstéma is, s azt már azonnal a törtszavak elve szerint dolgoztam ki. E verset is mellékelem a manifesztumhoz. E versben legújabb irányomat „alternativizmusnak” neveztem.

Az alternativista vers címe: INTERMEZZO / START / KIÁLTÁS (A nem kívánt két szó törlendő!)

Alternativista vers.
A szóvariációk közül a nem kívánt törlendő!

INTERMEZZO
START
KIÁLTÁS!

            húznak el                              fényívei
Nők   ----------------  az élet ideges --------------- alatt
             loholnak                               villámai

                                       hívó várás
            testük egy örök  ---------------
                                       váró hívás

                        forognak       férfi élet
            feléjük ------------ a ---------------- mágnestűi.
                        mutatnak      lüktető vér

Hull az élet.
---------------
A Sors esőzik.

            Emberek: az idő szobrai
                            a fiatalság márványából

                                  a vénség megcsorduló patakjaival
            vagy arcukon -------------------------------------------
                                               a halál rianó jajával

                 világűr             agyveleje
Isten: a ----------------- x -------------------
                kozmosz         idegrendszere

                 jár                                              zenélő óra
            ------------, mint egy titokzatos -----------------------
              lélekzik                                       apály-dagály

                                       kötözik csombókra
Zsenik: kétségbeesetten --------------------------- a mondatokat
                                           görcsölik össze

                                     ágyazva
            mélyen beléjük ----------- kibonthatatlan titkaikat
                                      temetve

A Gondolat vízszintes és merőleges törekvéseit
                        hajtja
                       ----------  a kiömlő embervér
                       olajozza

Én csak állok és megfulladok
------------------------------------
Én fuldokolva állok

Testem
---------- vegetációja felett
Sejtjeim

                        a naptár és zsebóra virraszt

                                           kivirrad              besötétedik
                        a zsebóra: -------------       és  ---------------
                                            villan                    feketül

                                                           kizöldülnek       hó hull rájuk
                        a naptár : üres levelei  --------------- és ------------------
                                                          rügyfakadnak      avarodnak

Alig őrzik nyílba szabott agyvelőmet

                         gramofonlemezei
            a papír -------------------------
                          üstökös vonalai

                                           a pillanatok sírkövei
s életemet a fényképek: ------------------------------------
                                       szerelmem kolumbáriumai

Múltam és jövőm szenesedik a kényszerűség mocsarai mélyén!

P e d i g

                                                  kokainmámor
            mint egy friss tavaszi ------------------------
                                                   világmámor

            felolvadva él bennem
            EURÓPA és a HUSZADIK SZÁZAD

                                    lőpor             betonoszlop
            Testvéreim: a ---------- és a z üvegoszlop
                                    múlás            születés

            Új ízű hajnalt szeretnék gyártani

            Új gépet ! Új tornyot! Új oszlopokat
            ----------------------------------------------
            Más fényt! Más villanyt! Más oszlopokat

            Fényt! Villanyt! Levegőt!
            ------------------------------
            L e v e g ő t !

Író szerzőtárs:

Tamkó sirató Károly

Olvasó szerzőtárs:

..................................

Budapest, 1932 [sic!]

Természetesen az „alternativizmus”-nál nem lehetett megállni. Annyira nyilvánvalóan jelentkeztek az irodalmon belül az irodalomellenes jelek nemcsak a francia modern irodalomban, hanem az én saját planista fejlődésemben is, hogy újra elővettem 1933-ban már régebbi, 1929 körüli „eredményemet”, a „Korszerű Remekműveket”. Már 1929-ben ugyanis, a planizmus, a kétdimenziós irodalom révén eljutottam a lineáris irodalom végpontjához: az üres laphoz, rádöbbenve, hogy ma azok a legnagyobb versek, amelyek nincsenek megírva, illetőleg, amelyek csak lehetőségben léteznek mindenki fantáziájában.

1933-ban tehát összefogtam négy üres lapot, összeállítottam belőle új verseskötetemet, s előszót írtam a négy üres lap elé. Ezt a címet adtam kötetemnek:

KORSZERŰ REMEKMŰVEK

S így szólt az:

ELŐSZÓ

Legújabb alkotásaimhoz, a Korszerű Remekművekhez két úton jutottam.

Egyrészt elégedetlen voltam saját szürrealista verseimmel.

Aki ismeri az eredeti, a francia szürrealizmust, az nagyon jól tudja, hogy ezeknek az eredeti szürrealista verseknek tartalmuk – nincs. „Mit akar hát ez a vers mondani?” Ez a megdöbbentő kérdés a lehető legantiszürrealistább viselkedés egy ilyen alkotással szemben.

Ha például Benjamin Péret verseit megfigyeljük, láthatjuk, hogy milyen pompás figyelemmel vannak azok megkonstruálva, hogy minden tényleges vagy látszólagos tartalom elkerülésével – az abszolút semmit fejezzék ki.

Ez a „semmi” azonban nem olyan akármilyen, jöttment semmi.

Ez az igazi szürrelista versekbe zárt abszolút semmi kulturánk egyik periódusának legsajátosabb és legragyogóbb lírai mondanivalója, amelynek meglátásához és előállításához, művészi fokon való kifejezéséhez olyan hatalmas találékonyság és tehetség kellett, mint amilyen Péret-é vagy Bretoné.

Be kellett önmagamnak vallanom, hogy soha ilyen igazi szürrealista verset írni nem tudtam. Soha nem tudtam szavakat vagy mondatokat leírni azért, hogy a semmit fejezzem ki velük, még oly művészi fokon is. Ugyanakkor azonban a francia szürrealizmus nagyszerűsége, a kiélés szenzációja tisztán állt előttem, mivel a nagyon is korszerű szürrealista világérzés rajtam is mélyen átviharzott s korunknak ez az átütő erejű lírai némasága, ez az „aktív némaság” bennem is kifejezésre várt.

Ezért voltam súlyosan elégedetlen önmagammal, szürealista verseimmel, s így jutottam el – itt több dátum szerepel feljegyzéseimben, az egyik szerint még 1929-ben, a másik szerint 1933-ban – a Korszerű Remekművek gondolatához. Korszerű remekműveimmel túlhaladok a francia szürrealistákon. Tisztább és ésszerűbb eszközökkel adom bennük azt a negatívumot, amit a franciák pozitív eszközökkel ugyan, de ezen eszközök eredeti hivatásával ellentétes irányban állítottak elő. Én a negatívumot negatív formában adom. Ez jelentős fejlődés hozzájuk képest. Mondhatnám azt is: ez már több, mint szürealizmus. Új irodalmi állomás. Végállomás. – Majdnem egy új pozitívum. Pontosan az is. Egy új pozitívum: a fehér lap. A kétdimenziós sík: a kétdimenziós gondolatművészet kiindulási víziója.

A másik út, amelyen eljutottam a Korszerű Remekművekhez, szintén szervesen fakadt költői fejlődésemből.

Még 1930-ban elgondoltam olyan verseket, amelyekben az egyes versalkotó fogalmak több szóval, vagylagosan, tört alakban vannak kifejezve, e szavak azonban a vers felépítése szempontjából mind egyenértékűek, s az egész módszer a kifejezés gazdagításának vágyából eredt, s a költői kifejezés dúsítására szolgált. A közönség, a könyv olvasójának tetszésére van itt tehát bízva, hogy a neki kevésbé tetsző szavak törlésével a verset minél jobban saját képzelet- és érzelemvilágához alakítsa. Egyénien tegye magáévá. A vers azonban így is, az elképzelhető összes variációiban – önmagával szigorúan azonos maradt.

Ezt a gazdagabb költői kifejezésmódot „alternativizmus”-nak neveztem el, vagy
a „törtszavak művészetének”. Manifesztumát is megírtam, de aztán más, sokkal jelentősebb gondolataim között nem éreztem annyira fontosnak, hogy publikálásra gondoltam volna, jóllehet alapgondolata, hogy a közönségnek minél nagyobb aktivitást engedjünk a műalkotás létrehozásában, a kor vezető művészeti elvei közé tartozott, s maga az alternativizmus is egy szerves eredmény, egy elkerülhetetlen állomás az irodalom felbomlásának tisztán látható útján.

„Kétségtelen tapasztalat – írtam e műfajjal kapcsolatban –, hogy a régi, úgynevezett »végig fix« verseket mindenki másként érti, helyesebben mindenki másként érti félre. Itt ezeknél a »lengő tengelyre«, vagy mondhatni »lengő fogalmakra« épített verseknél módot nyújtottam arra, hogy a vers tágulási határain belül, azokat mindenki úgy értse félre, ahogy az neki a legkellemesebb.”

Mivel minden gondolatot automatikusan végiggondolunk s kiépítünk a legvégső lehetőségekig, a Korszerű Remekművek az alternativizmusnak, ennek az elgondolásnak a legvégsőkig vitt alakja, mert a Korszerű Remekművek tágulási koefficiense minden szempontból (tárgy, stílus, nyelvi stb.) egyenlő a végtelennel.

Íme a másik út, amelyen ehhez az eredményhez eljutottam.

Ezt a négy üres lapot ma talán csak én tartom legszebb verseimnek, de lesz korszak az emberiség történetében, mikor korunknak ez a „pillanatnyi lírai némasága” állandósulni fog.

E korszak, mint sejtés, bennem él és előre vetette árnyékát. Talán e kor hírnökei ezek a versek.

Mindezek azonban utólagos elméleti felismerések. A valóság velük szemben mégis az, hogy adott időben s adott körülmények között a legmélyebb alkotói kényszerűségből és ösztönösségből ilyen formában nyilatkoztam meg, mint a Korszerű Remekművek. S ezek legfájdalmasabb, egyben legmámorosabb mondanivalóimat is magukban foglalják.

Tamkó Sirató Károly

Budapest, 1933 [sic!]