Tamkó Sirató Károly / Charles Tamko Sirato

Gyermekkoromat a nagy magyar Alföldön, Békés megyében, Pusztaföldváron töltöttem, s első eszmélő élményem a magyar puszta volt: a síkság.

Falunkat hatalmas tanyavilág vette körül, s apámat, a falu orvosát gyakran hívták tanyasi beteghez. Sokszor vitt magával, s a lassú parasztszekereken órákon át döcögve bámultam a végtelen, de geometrikai alakzatokkal változatossá tett síkságot, a havas vagy a napsütötte rónát. Ez volt gyermekkorom legnagyobb öröme és legmaradandóbb, legmélyebb élménye. A beláthatatlan síkot útvonalak hasogatták keresztül-kasul, akác- és jegenyesorok meneteltek az utak mentén, a kis tanyák mint csomópontok, súlypontok, sűrűsödések uralkodtak a négyszögek közepén, a tanyák udvarán pedig magasba meredő gémeskutak ostorfái jártak fel-le, szinte harangoztak. Ilyen gémeskutak csak a magyar Alföldön vagy attól keletre találhatók. Mindez egy életre szóló élményként vésődött emlékezetembe.

Középiskoláimat is az Alföldön, Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Mezőtúron végeztem, ahol ez az alföld-élmény, sík-impresszió még tovább mélyült és gazdagodott.

Tizenkét éves koromban vettem észre, hogy sokkal csípősebb gúnyverseket tudok faragni, mint osztálytársaim, s nagy meglepetéssel konstatáltam, hogy ismert versekre paródiákat, sőt aktuális strófákat is játszva szerkesztek. Ettől kezdve rendszeresen olvastam verseket, szinte tanulmányoztam őket. A gimnáziumi könyvtárban elérhető költők után csakhamar rátértem az élő modernekre, s már 15 éves koromban Ady, a legnagyobb élő magyar költő hatása alá kerültem, ami hetedik gimnazista koromban megjelent Az élet tavaszán című első verseskötetemen is élénken érezhető. Tizenhét éves koromban azonban már a futuristák gondolatvilágába kerültem.

Szellemi alkatomra vonatkozólag talán csak annyit, hogy semmiképpen sem tudtam belenyugodni a református gimnázium fogalom- és dogmavilágába, s valami nyugtalanság arra kényszerített, hogy saját magamnak jobban megfelelő alaptételeket fogalmazzak meg.

Csakhamar a buddhizmusban találtam harmóniát, majd a szofisták „igazságait” éreztem valóságnak, s végül az „abszolút anarchizmus” lett szellemi alapsémám, ami ekkor, 1920-ban pontosan megfelelt a „dadaizmus” előérzetének. (Tehát túlzás nélkül állíthatom: szinkronban voltam Európával! Sőt!)

Érettségi után Budapestre jöttem, s az avantgárd folyóiratokban (Kassák lapjai, Mezei Árpád és Pán Imre lapja, az IS stb.) találtam meg mindazt, ami a múlttól a legmagátólértetődőbben viszolygó fantáziámat kielégíthette.

Már 17 éves koromban, a mezőtúri gimnáziumban természetesnek érzett ösztönnel arra törekedtem, hogy a költészetet túlfeszítsem eddigi kifejezési határain, s többet fejezzek ki a szavakkal, mint csak gondolatot.

1924-ben Pesten írtam az első olyan verssort, amellyel új után vágyó fantáziám meg volt elégedve: Poéták keresztje című vizuális hatású versemet, amely négy rövid, három hosszú és 14 rövid sorával valóban egy keresztet is ábrázolt. Következő kísérletként Három perc daloló emléke című versemben a „harisnya” szó kimondás-erősségének zenei szabályozásával, a „szó köbtartalmával” (ahogy akkor írtam) a női láb vonalait akartam kifejezni, ekképp:

pianissimo: harisnya
crescendo: harisnya
piucrescendo: harisnya
decrescendo: harisnya
piano: harisnya

A Bécsben élő Kassák Lajosnak ebben az időben újabb és újabb folyóirat-kísérletei jelentek meg, s azokban is jöttek képszerűen ható nyomdatechnikai megoldású versek, tipogramok. Ilyen irányú művei közül legnagyobb hatást tette rám blikkfangos VIRÁGOK című műve, amelynek négyszög–kör–hegyesszög kompozíciója, de különösen a magasba nyúló hegyesszög felébresztette bennem gyermekkori feledhetetlen élményemet: a gémeskút képzetét s a vele együttjáró síkság–puszta asszociációkat.

Ezek a képzetek egyre szélesebb és mélyebb múlt-rezonanciákat keltettek bennem, s egyszercsak megírtam első kifejezett „képversemet”, amelynek ezt a címet adtam: