Tamkó Sirató Károly / Charles Tamko Sirato

Eljárásomra továbbra is alapösztönzést adott az utca: egyre több mozgó villanyplakát jelent meg. Budapest legszebb terén, az Oktogonon megjelent rohanó betűivel az első villanyújság, s a házormon végigszaladó világtörténelmet friss örömmel olvastuk. A mozikban a világ valamely táján állandóan kitörő és lezajló háborúkat, harctéri jelentéseket síkban mozgó, geometriai alakzatokban előnyomuló, árnyékolt, fekete és fehér, úgynevezett „mozgó térképek”-kel mutatták be, amelyekben egyre nagyobb szerepet kaptak az iránymutató nyilak, amelyek egyébként az utcákon is feltűntek mindenütt, részint a közlekedés irányait, részint a parkolóhelyeket, részint a közlekedés más fogalmait jelölve.

Mindezek hatása alatt 1927-ben írtam meg az első igazi villanyversemet, a Budapestet, amelyből aztán franciára fordítva Paris lett.

Abban az időben Magyarországon kétségbeejtő nyomor uralkodott. Magam is, mint annyi sok társam, egy diák-nyomortanyán sínylődtem, s mint házitanító tengettem életemet, a menzák és segítő akciók nehéz világában. Ennek ellenére társaim, a Liliom utcai diákotthon lakói, az akkor irányított közhangulatnak megfelelően, szinte kivétel nélkül jobboldali érzelműek voltak. Én és néhány, többnyire művész barátom képtelenek voltunk elfogadni ezt a jobboldali érzelemvilágot – s kétségtelenül a vezető világirodalom hatása alatt is, baloldali érzelműek maradtunk.

A Budapest villanyvers ebből a baloldali megoldást váró és remélő nyomorélményből alakult ki. Egy kapitalista világváros társadalmi szerkezetét mutattam meg benne, a kapitalista „felépítmény” szétrobbantására minden pillanatban kész proletár ellenerők dinamikus bemutatásával.

Ez a mű nagy hatást keltett. Bármerre, bárkinek mutattam is meg, még ha nem is értett egyet a vers alulról felfelé törő, robbantó tendenciájával, elismerte: jól megfogant, jól kialakított, kitűnően megoldott, elsőrangú alkotás. Elsődleges alakjában, tehát még nem is villanyban lejátszva, hanem mint partitúra, papírra vázolva vagy rajzolva is frappánsan hatott a maga építészeti monumentalitásával és szerkezeti szilárdságában is jól érzékelhető kontrapunktos dinamikájával. A vers kézről kézre járt, fotokópiákban terjedt, és érezhetően nagy hatást gyakorolt mindenkire, aki megértette. A művészi propaganda erejével is hatott.

Volt már tehát négy újfajta műalkotásom, amelyet „versnek” aligha nevezhettem, legfeljebb síkversnek, de a „síkvers” mibenlétével sem voltam tisztában, legfeljebb előzményeivel, a képverssel és a vizualitással, valamint a kor új technikai adottságaival való összefüggéseit sejtettem többé-kevésbé. A Budapest egyre fokozódó sikere és a négy „opusz” tüzetesebb átvizsgálása után rádöbbentem, hogy ezekben valami egészen új már teljesen készen van. Tulajdonképpen egy teljesen új „izmust” alkottam. Egy új irányt a költészetben.

Ezt az új irányt valamiképpen el kell nevezni és tulajdonságait ki kell fejteni.

A „vizualizmus” szót nem tartottam eléggé elhatárolónak és kifejezőnek. A „síkköltészet” szót nem mertem használni, a sík és lapos kifejezések magyar szinonim jelentése miatt. Valami egészen excentrikus elnevezést akartam adni irányomnak. Sokat foglalkoztam ebben a korszakomban szláv filológiával. Ószlávul beszélni: glogao. Új verseim új kifejezési formák is egyben. Egy új beszéd az, amire rájöttem. Ma már nem tudom pontosan meghatározni, hogy milyen indítékok alapján, de a glogao=beszélni igéből kiindulva új irányzatomat glogoizmusnak neveztem el. Ez eléggé excentrikusan is hangzott.

Valójában senki sem tudta, micsoda. Ószlávul Magyarországon akkor már senki sem értett. Szláv filológiával is nagyon kevesen foglalkoztak.

Miután megvolt az új irányzat elnevezése, ki kellett fejteni és elméletileg is részletesen be kellett mutatni, hogy mi ez az új irányzat. Néhány nap alatt megfogalmaztam a kiáltványt, a

GLOGOISTA MANIFESZTUM-ot,

amely 7 pontból állott és így hangzott: