Hogy alakult ki a síkköltészetből a dimenzionizmus elmélete Párizsban?
Kik és milyen sorrendben írták alá a Dimenzionista Manifesztumot?
A Dimenzionista Manifesztum első kiadása: Párizs, 1936.
A Dimenzionista Manifesztum második kiadása: Párizs–New York, 1937.
A Dimenzionista Manifesztum harmadik kiadása: Párizs, 1965.
Az első Dimenzionista Album, 1966.
III. KIK ÉS MILYEN SORRENDBEN ÍRTÁK ALÁ
A DIMENZIONISTA MANIFESZTUMOT
Paillencourt-ból hazatérve Párizsba, miután minden tisztán és világosan állt előttem, 7–8 nap alatt megírtam a Dimenzionista Manifesztumot. Mindjárt franciául fogalmaztam, nagyon nagy súlyt helyezve abszolút érthetősége mellett rövidségére és tömörségére is.
Két napon át elemeztük mondatonként és pontonként Moreau-val a szöveget, igyekezve a lehető legpontosabb és legszabatosabb kifejezéseket használni. Camille Bryen a végső retus elvégzése után jóváhagyta a szöveget.
Ahogy elkészültünk a manifesztum szövegével, én azt azonnal Kotcharnak és Delaunaynek mutattam meg. (Domela pár nappal azelőtt Hollandiába utazott, és hosszú ideig nem találkozhattam már vele.) Elsősorban Kotcharral tárgyaltuk meg részletesen a kész szöveg értelmét és lényegét, mivel neki magának is volt egy ötoldalas manifesztuma a „Peinture dans l’espace”-ról.
Kotchar megállapította, hogy rendkívül tárgyilagos, mérsékelt, nyugodt hangú ez a kiáltvány, s e tulajdonságaival erősen eltér az eddigi művészeti kiáltványoktól. Egyáltalán nem „kinyilatkoztatás jellegű”, inkább tények konstatálása, s ezekből egy törvény lefektetése, egy törvényszerűség megállapítása, amely, amint a manifesztum utolsó bekezdésében maga is mondja: deduktíve vezetődött le a múltból, induktíve feszül a jövőbe, s épp ezért élő a jelenben!
A művészeteknek és fejlődésüknek óriási területét öleli fel, és így rengeteg eddig érthetetlen, sőt felfoghatatlan művészeti jelenségnek és igen sok művész irányzatának és működésének közvetlen magyarázatát, végeredményben az egész „izmus-forradalomsorozatok” világos és természetes összefoglaló értelmét adja.
Ha azonban művészeti mozgalmat akarunk belőle csinálni, mint ahogy már régebben elhatároztuk, egy kisebb magot, 20–25 főből álló élcsoportot kell kialakítanunk, s a manifesztumot ezekkel kell aláíratnunk.
Kotcharral, Delaunayvel és Arppal külön-külön tárgyalva összeállítottam azoknak a listáját, akiket a manifesztum szignálására számításba vettem.
Én minden kétséget kizáróan éreztem, hogy az eddigi művészetforradalmak: a futurizmus, dadaizmus, szürrealizmus többé-kevésbé nihilistának érezhető, egyetemes tagadó szellemével szemben a dimenzionista tendencia csupán az elmúlt művészeti formákat és képleteket tagadja, az emberiséggel és a társadalommal szemben, mint egy új szintézis, mint egy új dialektikus összegződés – igenis pozitív, építő és éppen ezért teljesen új, szervező akarattal telített.
Tehát a dimenzionista tendencia mind negatív irányú, mind pozitív irányú erőkből áll, s magától értetődően az idők folyamán a pozitív erők kerülnek benne túlsúlyba. Mindez rendkívül szövevényesen és komplikáltan, érezhetően, de nem könnyen kielemezhetően benne volt a dimenzionista tendenciájú művészek műveiben, természetesen különböző fokozatokban.
Magának a dimenzionista tendenciának szoros megnyilatkozását három variációban véltem a művekben felfedezni:
I. Szellemileg és formailag egyaránt (dimenzionista szellemű alkotás, az euklideszi formákból kilépő alakban).
II. Csak szellemileg (dimenzionista alkotás, euklideszi formában).
III. Csak formailag (euklideszi szellemű mű nemeuklideszi formában).
Én mind a három variációban megjelenő alkotásokat egyformán dimenzionistának tekintettem, miután a művészetek közvetlen korszerű átalakulása óriási folyamatának mindhárom etapját és minden mozzanatát fontosnak éreztem, éppen az átalakulás kromatikus futamainak megállapítása és bemutatása szempontjából! Nagyon fontosnak éreztem ugyanis a fokozatokat és az átmeneteket, amelyek konstatálását és elemzését éppen A nemeuklideszi művészek és művészetek című, tervezett művem legfőbb témájának éreztem.
Mindezt azonban a Kotcharral folytatott nagy és makacs viták alapján tudtam ennyire tisztán látni.
Az Arp és Delaunay által jóváhagyott listán ugyanis Kotchar kifogásolta azokat a művészeket, akik a teret absztrakt anyagkompozíciókkal kezdték meghódítani; még erősebben kifogásolta azokat a „művészeket”, akik alkotásaikat „funkcionáltatták”, tehát részint variációkat, mozgáslehetőségeket kombináltak műveikbe, részint pedig a mozgást már előre „beletervezték” az alkotásba és a „művészi művet” villanyerőre rendezték be. Kotchar formailag tipikusan „csak festő”, illetve „csak szobrász” volt, s ezeket egyáltalán nem is tekintette „művészeknek”, s nem is akart velük együttműködni.
A Peinture dans l’espace és a Nyitott szobrászat formavilágából kiinduló és azon túlra nem terjedő, – tehát a saját munkássága szempontjából Kotcharnak teljesen igaza volt. Ő, a fenti osztályozás alapján most már nem volt nehéz meghatározni, nemeuklideszi formákban (bokor-hajlatokká széthasogatott sík, nyitott tömb) dolgozott – euklideszi szellemben, vagyis „festett„ és „szobort” a szó régi értelmében! Az asztalokon álló széthajtogatott síkú „képei” óbizánci szentképekre emlékeztető, apostolszerű személyeket ábrázoltak, természetesen a hajtogatott síkok térhatásának felhasználásával, nyitott szobrai pedig kifejezett „portrék” voltak, exteriőrök bedolgozásával. Dimenzionista formájuk, sőt úttörő formájuk is kétségtelen volt. Kifogásolni vagy értéküket tagadni semmiképp sem lehetett! Újak és jelentősek voltak!
Én Arpot és Delaunayt hívtam a legbékésebb kiegyezés elősegítésére segítségül, akik mindketten a konstruktivizmus és a mozgás mellett foglaltak állást, éppen abban látva, velem együtt, különösképpen a mozgásban, a dimenzionizmus egyik legsajátosabb és legjövőbemutatóbb vonását.
Végül is egy „planista tabella”, egy sík-magyarázó ábra segítségével tudtam újra teljes harmóniába jönni Kotcharral. Egy hosszú, lefelé nyitott trapéz alakú idomot rajzoltam, amely a dimenzionizmus egész folyamatát és területét ábrázolta, s ebben keresztben kis, szalag alakú idomokat, amelyek az egyes művészek dimenzionista munkásságát jelentették. Voltak, akik erősen benne voltak a nagy idomban s csak kis felületen maradtak kívül rajta, voltak, akik csak kisebb mértékben voltak benne. Teljes hosszában senki sem lehetett benne a dimenzionizmus óriási folyamatában, mert hiszen az, a maga egészében, több generációra terjedt ki, nem is beszélve arról, hogy a jövő felé eső része teljesen nyitott és beláthatatlan! De azért minden művész, akármilyen mértékben van is benne a dimenzionista áramlatban, mind a dimenzionista tendencia harcosa! Ezeket mind egyesítenünk kell! Mert mind azonos világakarat vezeti őket!
Ez a magyarázat meggyőző és kielégítő volt. Kotcharral teljes lett újra a harmónia, az természetes, hogy a Peinture dans l’espace és a Sculpture ouverte manifesztumát azonnal felvettem megindítandó, N+1 című folyóiratunkban való közlésre.
Miután az aláírásra felkérendő személyek névsorában nagyjából megegyeztünk, elhatároztuk, hogy megkezdjük a manifesztum aláíratását.
Egy dupla-ív papiros jobb oldalára lemásoltam a szöveget úgy, hogy alul körülbelül 15 cm-nyi hely maradjon az aláírások számára. A szemben levő bal oldalt teljesen üresen hagytam, esetleges betoldások részére.
Már nem is emlékszem, hol jöttünk össze hárman, Delaunay, Kotchar és én, hogy megkezdjük az aláírásokat: azt hiszem, talán Kotcharék lakásán.
A Dimenzionista Manifesztum létrejöttének története
A síkköltészet kialakulása Magyarországon
Hogy alakult ki a síkköltészetből a dimenzionizmus elmélete Párizsban?
Kik és milyen sorrendben írták alá a Dimenzionista Manifesztumot?
Charles Sirato, Ervand Kotchar, Robert Delaunay, Frederick Kann, Francis Picabia, Enrico Prampolini, Hans Arp, Sophie Taeuber-Arp, Camille Bryen, Sonia Delaunay-Terk, Pierre Albert-Birot, Prinner, Mario Nissim / Fernandez / Vaszilij Kandinszkij / Marcel Duchamp / Siri Rathsman, Nina Negri, David Kakabadze, Vincent Huidobro, Antonio Pedro, Moholy-Nagy László / Calder, Cesar Domela, Kobro, Ben Nicholson, Joan Miró
A Dimenzionista Manifesztum első kiadása: Párizs, 1936.
A Dimenzionista Manifesztum második kiadása: Párizs–New York, 1937.
A Dimenzionista Manifesztum harmadik kiadása: Párizs, 1965.
Az első Dimenzionista Album, 1966.