Tamkó Sirató Károly / Charles Tamko Sirato

A Dimenzionista Manifesztumról ekkor már Montparnasse-szerte beszéltek, az több kópiában forgott barátaim kezén, s egyre több olyan jelentős művésszel kerültem kapcsolatba, akik igyekeztek céljaimban segíteni, még ha ők maguk nem is értettek azokkal teljesen egyet. Különösen hálásan kell visszaemlékeznem ezek közül Fernandez katalán festőre, aki maga ugyan nem érezte magát dimenzionistának, de a művészetforradalmak világa teljes erejével élt benne, s e forradalmak összegeződését látta a dimenzionizmusban.

Fernandez jó barátságban volt igen sok nagy művésszel, s köztük Vaszilij Kandinszkijjal is, aki akkor egy Párizs melletti Szajna-parti villában élt. Fernandez rendszeresen járt ki hozzá, és részletesen tájékoztatta a Montparnasse híreiről és eseményeiről. Beszélt a keletkező új irányzatról, a dimenzionizmusról is, röviden vázolta lényegét, és azt Kandinszkij – az első pillanattól kezdve nemcsak hogy megértette, de a legnagyobb helyesléssel is fogadta.

Mikor ezt nekem Fernandez elmondta, én szinte magamon kívül voltam az örömtől. Kandinszkijt tartottam ugyanis a művészetforradalmak dimenzionista szempontból legdöntőbb alappontjának! Őnála senkit sem tudtam nagyobbra becsülni.

Ha ugyanis kétségtelen, hogy a dadaizmus és a szürrealizmus a polgári világ s benne az euklideszi művészetformák végső termékei, úgy az sem lehet kétséges, hogy velük szemben az absztrakt festészet és a belőle támadt vagy vele parallel konstruktivizmus: egy új kezdetét jelentik.

Soha és sehol sem tudtam elhallgatni azt a mély meggyőződésemet, hogy az absztrakt festészetet a világ újjáteremtésének vágya hívta életre. A dimenzionizmus pozitív irányú szelleme az absztrakt festészetben jelentkezett először a maga ragyogó tisztaságában.

Az egész dimenzionizmus egyik lényege: a 20. században elénk táruló új világ teljes birtokba vétele a maga valóságában, tehát mind a négy dimenziós téridő-kontinuum formájában, természetesen a művészet eszközeivel és a művészeti hatás céljából.

Ismételten hangsúlyoznom kell tehát: a dimenzionizmus pozitív jellegű és természetű. Az előző művészetek korszerű jellegének tagadása rendszerében automatikusan benne foglaltatik ugyan, de ez nem célja, hanem csak melléktulajdonsága, kényszerűség benne! Célja: a világ újjáteremtése, a társadalom újjáépítése, új rend megalkotása!

Az absztrakt festészetből lett a konstruktivizmus. A konstruktivizmusból Magyarországon a planizmus. És a planizmus elméletéből alakult ki a dimenzionizmus tudatosuló elmélete.

S ennek az egész pozitívba forduló fejlődésvonalnak forrásánál Kandinszkij állt, egymaga, induló s a legmesszebbmenően dimenzionista szellemű absztrakt festészetével.

Aki ugyanis értő és értékelő szemmel nézi és vizsgálja Kandinszkij absztrakt képeit, a maguk korának festészetéhez és az azóta is egyre mélyebb válságba hulló festészethez viszonyítva lehetetlen hogy ne érezze ezt az óriási törekvést, ezt a monumentális vágyat: a kubizmus teljes világanalízise, tárgy-anatómiája és alak-bonctana által darabokra szedett világot újra összerakni, újra felépíteni – de új, más törvények szerint!

Azt, hogy az absztrakt művészet célja a világ újjáalkotása, ezt a tételt én Kandinszkij képeiben éreztem meg először, és azóta is nála érzem a legerősebben.

Kimondhatatlan boldogság fogott el tehát, mikor Fernandez közölte velem, hogy Kandinszkij nagyon értékesnek tartotta az általa vázlatosan előadott dimenzionista alapelveket, hogy azokhoz hasonló gondolatai vannak már régóta neki is, és szeretné a manifesztum teljes szövegét olvasni. Fernandeznek átadtam tehát a manifesztum szövegének egy rendkívül gondosan lemásolt példányát, kérve, adja át Kandinszkijnak, s valóban megilletődött lehetett hangom, amikor így folytattam:

– Mindnyájan nagyon örülnénk, ha helyesnek tartaná a manifesztum teljes szövegét, s igen nagy megtiszteltetésnek éreznénk, ha jóváhagyását aláírásával is kifejezhetné.