Tamkó Sirató Károly / Charles Tamko Sirato

BEVEZETÉS A REGÉNYTÉGLÁBA

Az eddigi (1930) euklideszi tudatformában írt regény egydimenziós. Bár könyv alakban jelenik meg, életrekeltése mégis olvasással történik. Az olvasás az időben folyik, tehát vonalszerű: lineáris (x tengely). A regény leírható egyetlen hosszú sürgönyszalagra is, ahol a betűk csak egymás mellett vannak, egymás alatt semmi sincs.

Ha több regényt írunk le egy-egy szalagra s a szalagokat egymás alá ragasztjuk mondjuk egy rajzlapon, a regényeknek egy összefüggéstelen sokasága keletkezik. Ha azonban a regények témája azonos, szerkezete egyforma s csak megírásuk módja változott, akkor egymás alá egyidejű események kerülnek. Ha a megírásuk módja például abban áll, hogy a szereplők hangulata lefelé irányulóan (y tengely) fokozatosan romlik vagy javul, akkor a regény olvasása közben szinte észrevétlenül áttérhetünk a szomszédos regény éppen következő szakaszára.

Ilyen módon a síkon levő regények többféleképpen olvashatók el, mint ahány regényt a síkra feszítettünk. Előállt tehát egy „regényrendszer”, „regényzet”, amely az egydimenziós regénynél magasabb rendű egységet: egy kétdimenziós regényt alkot.

Ennek a „síkregénynek” két tengelye van, mint láttuk. A vízszintes: az eseményvezetés tengelye, az idő-tengely (x); a függőleges lehet például a hangulat-tengely, vagy a sorsromlás tengelye (y), azaz az egymás alatt sorakozó regények abban különböznek egymástól, hogy a szereplők sorsa vagy hangulata a függőleges irányban állandóan romlik vagy javul.

Ezt a regényzetet rendkívül sokféleképpen olvashatjuk. A pontozás, illetve a görbe vonal egy-egy tetszés szerinti olvasási módot jelöl. De olvashatunk belőle csak részleteket is. Novellákat (tetszés szerinti méretekben és összetételekben).

A megkezdett gondolatsort folytathatjuk. A térregényt úgy kapjuk meg, hogy több síkregényt egymás fölé helyezünk. A harmadik tengely (z tengely) irányában, tehát egymás fölött az egyidejű események abban különböznek, főleg egymástól, hogy a szereplő egészségi állapota például fokozatosan romlik. A legfelső lapon mindenki ragyogó egészségnek örvend, a legalsón pedig mindenki súlyos beteg.

Így kaphatjuk meg például az Opus planpoèmes X. műben [Bernát élete a regénytéglában] bemutatott regénytéglát.

A gyakorlatban az egymás fölötti lapokat esetleg kivágásokkal látjuk el, hogy így az alattuk levő lapok sorai is olvashatók legyenek, s a regénytégla egység csomópontjai, manifeszt határai így áttekinthetővé váltak. Ha aztán ezek alapján fantáziánkat tovább működtetjük, a manifeszt határértékeken túl és innen még számtalan variánst képzelhetünk, illetve méretek szerint helyezhetünk el, a soroktól függetlenítve, illetve azokon túlhaladva gazifikáljuk a regény-menetet mind három tengely irányában, így a regény-görbék, novella-idomok, esemény-sokszögek kialakítása még tökéletesebbé válhat. A regénytégla végtelen variáns-lehetőségeket nyújt.