|
Fluxus + Conceptual = Contextual
György Galántai responds to six questions
(from the catalogue)
Fluxus + Konzeptuell = Kontextuell
György Galántai antwortet auf sechs Fragen
Galántai György / Foto:
Krasznahorkai Kata (H/D)
Fluxus@Artpool
Library / könyvtár
Videos / videók
Artists / művészek
Fluxus East
Algol László (H)
Altorjai Sándor (H)
Altorjay, Gábor (H/D)
Attalai Gábor (H)
Bada Dada (H)
Bán András (H)
Bak Imre (H)
Beke László (H)
BMZ (H)
Bori Bálint (H)
Bp. Szabó György (H/USA)
Bogdanovic, N. (SRB)
Bzdok, Henryk (PL)
Csiky Tibor (H)
Deisler, Guillermo (BG)
Dixi - Gémes János (H)
Dudek-Dürer, Andrzej (PL)
Erdély Miklós (H)
Esterházy Marcell (H)
Fazekas György (H)
fe Lugossy László (H)
fTóth Artpad (H)
Galántai György (H)
Gajewski, Henrik (PL)
Gáyor Tibor (H)
Gyarmati Zsolt (H)
Gulyás Gyula (H)
Győrffy Sándor (H)
Halász András (H/USA)
Halász Károly (H)
Halász Péter (H)
Haraszty István (H)
Hajas Tibor (H)
Hegedüs 2 László (H)
Hencze Tamás (H)
Huber, Joseph W. (D)
INCONNU GROUP (H)
Jesch, Birger (D)
Jovánovics György (H)
Kamperelic, Dobrica (SRB)
Kántor István (H/CDN)
Károlyi Zsigmond (H)
Kassák Lajos (H)
Kaszás Tamás (H)
Kecskés Péter (H)
Kelemen Károly (H)
Kismányoky Károly (H)
Klivar, Miroslav (CZ)
Knížak, Milan (CZ)
Kocman J. H. (CZ)
Koller, Július (SK)
Kozlowski, Jaroslaw (PL)
Kokesch Ádám (H)
Komoróczky Tamás (H)
Konkoly Gyula (H)
Kováts AlbArt (H)
KsPál Szabolcs (H)
Kukorelly Endre (H)
Lakner Antal (H)
Lakner László (H/D)
Lábas Zoltán (H/D)
Legéndy Péter (H)
Lengyel András (H)
Manigk, Oskar (D)
Major János (H)
Máté Gyula (H)
Maurer Dóra (H)
Najmányi László (H)
Novak, Ladislav (CZ)
Pauer Gyula (H)
Perneczky Géza (H/D)
Petasz, Pawel (PL)
Pijarski, Krzysztof (PL)
Pinczehelyi Sándor (H)
Rehfeldt, Robert (D)
Rypson, Piotr (PL)
Rónai Péter (SK)
Rosolowicz, Jerzy (PL)
Simon Gergely (H)
Stamenkovic, Marko (SRB)
St. Auby Tamás (H)
Sugár János (H)
Supek, Jaroslav (SRB)
Szemadám György (H)
Szemző Tibor (H)
Szijártó Kálmán (H)
Szkárosi Endre (H)
Szombathy Bálint (/H)
Swierkiewicz Róbert (H)
Tamkó Sirató Károly (H)
Tandori Dezső (H)
Tisma, Andrej (SRB)
Todorovic, Miroljub (SRB)
Tót, Endre (H/D)
Tóth Gábor (H)
Türk Péter (H)
Valoch, Jiri (CZ)
Várnagy Tibor (H)
Vető János (H)
Vidovszky László (H)
Winnes, Friedrich (D)
Weöres Sándor (H)
Wolsky András (H)
Fluxus West
Adrian X, Robert (A)
Albrecht/d (D)
Alocco, Marcel (F)
Altemus, Reed (USA)
Armleder, John (CH)
Banana, Anna (CDN)
Barber, Bruce (CDN)
Andersen, Eric (DK)
Baroni, Vittore (I)
Bates, Keith (GB)
Bellini, Lancillotto (I)
Berger, Michael (D)
Beuys, Joseph (D)
Bennett, John M. (USA)
Bidner, Mike (CDN)
Blaine, Julien (F)
Bleus, Guy (B)
Bloch, Mark (USA)
Block, René (D)
Boog (USA)
Boschi, Anna (I)
Bowen, Dore (USA)
Brace, Brad (USA)
Brecht, George (USA)
Brown, R. D. (USA)
Bruscky, Paulo (BR)
Burden, Chris (USA)
buZ blurr (USA)
Cage, John (USA)
Capatti, Bruno (I)
Carrega, Ugo (I)
Cavellini, G. A. (I)
Chew, Carl T. (USA)
Chiari, Giuseppe (I)
Chopin, Henri (F)
Cohen, Ryosuke (J)
Corner, Philip (I)
Crozier, Robin (GB)
Daligand, Daniel (F)
Dellafiora, David (AUS)
Dreyfus, Charles (F)
Duchamp, Marcel (F)
Dupuy, Jean (F)
Dyar, Mike (USA)
Felter, Jas (CDN)
Fierens, Luc (B)
Filliou, Robert (F)
Fine, Albert M. (USA)
Flynt, Henry (USA)
Foreman, Frank (USA)
Forest, Fred (F)
Francois, Charles (B)
Fricker, H. R. (CH)
Friedman, Ken (N/AUS)
Furnival, John (F)
Gaglione, Bill (USA)
Geluwe, Johan van (B)
Gibbs, Michael (NL)
Gomez, Antonio (E)
Gosewitz, Ludwig (D)
Groh, Klaus (D)
Harley (USA)
Held, John Jr. (USA)
Hendricks, Geoff (USA)
Hendricks, Jon (USA)
Higgins, Dick (USA)
Hompson, D. D. (USA)
Hubaut, Joel (F)
Janssen, Ruud (NL)
Johnson, Ray (USA)
Kaprow, Allan (USA)
Kawara, On (USA)
Klein, Yves (F)
Knowles, Alison (USA)
Kostelanetz, R. (USA)
Kosugi, Takehisa (J)
Kubota, Shigeko (J)
Landrum, Dan (USA)
Lara, Mario (USA)
Lebel, Jean-Jacques (F)
Lora-Totino, Arrigo (I)
Löbach-Hinweiser (D)
Luigetti, Serse (I)
Maciunas, George (USA)
MacLennan, A. (IRL)
MacLow, Jackson (USA)
Maggi, Ruggero (I)
Marchetti, Walter (E)
Martinou, Sophia (GR)
Mekas, Jonas (USA)
Mew, Tommy (USA)
Miller, Larry (USA)
Minarelli, Enzo (I)
Mitropulos, Mit (GR)
Morandi, Emilio (I)
Morris, Michael (CDN)
Nakamura, Keiichi (J)
Nannucci, Maurizio (I)
Netmail, Peter (D)
Nielsen, M. Otto (DK)
Nieslony, Boris (D)
Olbrich, Jürgen O. (D)
Ono, Yoko (USA)
Orimoto, Tatsumi (J)
Orlan (F)
Padin, Clemente (ROU)
Paik, Nam June (USA)
Panhuysen, Paul (NL)
Patterson, Ben (USA)
Perkins, Stephen (USA)
Robic, Jean-Francois (F)
Roca, Anton (I)
Rot, Dieter (CH)
Saito, Takako (D)
Scala, Roberto (I)
Schmit, Tomas (D)
Schneeman, C. (USA)
Schwarz, Martin (CH)
Shimamoto, Shozo (J)
Shiobara, Yasunori (J)
Shiomi, Mieko (J)
Soltau, Annegret (D)
Spatola, Adriano (I)
Spoerri, Daniel (F)
Strada, Giovanni (I)
Summers, Rod (NL)
Tardos, Anne (USA)
Tavenner, Patricia (USA)
The Joke Project (J)
Varney, Ed (CDN)
Vautier, Ben (F)
Vinh, La Toan (CDN)
Vostell, Wolf (D)
Watts, Robert (USA)
Williams, Emmett (D)
Wood, Reid (USA)
Wilson, William S. (USA)
Wulle Konsumkunst (D)
Young, La Monte (USA)
 |
Fluxus-művésznek tartja-e magát?
Legszívesebben egy olyan embernek tartom magam, aki önfelszabadító dolgokkal szeret foglalkozni. A művészetben a valószínűtlen lehetőségek vonzanak. Öndefinícióm szerint művészetkutató vagyok, a "pártállami" időkben a magyar kulturális minisztériumban "nem olyan művészként", a rendőrség kultúraelhárítási osztályán "kulturális bűnözőként" tartottak nyilván. Fluxus-művésznek csak Pierre Restany nevezett, a 2000-ben Budapesten rendezett vízi szobrászati kiállítás megnyitásán: "Nagy örömmel látom, hogy a kiállításon szerepel Galántai is, a fluxus művésze, a valódi globális kommunikáció művésze, aki szokásos humorával van jelen és híres talpaival, melyek vizet sugároznak" (Főnix TV, Budapest, 2000.07.10) Megjegyzem, Restany - aki szerette a pálinkát - talán azért kedveskedett ezzel a mondattal, mert dedikáltam neki egy üveg '95-ös "Absolute Fluxus Year" körtepálinka munkámat. Végülis az ember nem valaki, hanem viszonyrendszerek mikéntje.
Ön szerint mi a fluxus lényege?
A fluxus Marcel Duchamp magatartásának John Cage által továbbfejlesztett és elterjesztett változataiból ered. Lényege a meghatározatlanság és a művészet elszemélytelenítése. Ebből az következhetne, hogy a fluxus-művész nem művész és a fluxus soha sem lehet izmus. Vagyis, hogy a művészetben a fluxus tevékenység egy olyan újdonság lenne, amely megoldaná (eltüntetné) a műtárgy áru- és a művész ego-problémáját.
Hogy került kapcsolatba a fluxussal?
A hatvanas években még festőnek készültem, azzal az elgondolással, hogy a művészeti munkát kutatásként próbálom meg értelmezni. Rengeteget kísérleteztem a legkülönbözőbb anyagokkal, technikákkal és koncepciókkal, de amikor 1970-ben egy festményemre hivatalos állami kiállításon díjat kaptam, nem voltam képes tovább festeni. Ekkor jelent meg Marcel Duchamp magyar nyelvű monográfiája, amely megerősített abban, hogy a művészetet tekinthetem alapkutatási tevékenységnek. A másik kérdés, ami egész életemben foglalkoztatott: a művészet kulturális környezete. Még 1966-ban találtam egy elhagyott temetőkápolnát, amelyet a katolikus egyháztól kibéreltem műteremnek. Ez volt a "kápolna-projekt", az első intézmény-kísérletem helyszíne. A projekt a véletlenszerű társadalmi és politikai reakciók következtében egy sajátos fluxus produktummá, intézményművé vált.
A balatonboglári Kápolna Műtermembe meghívott művészek kapcsolódó projektjeiben nem csak magyar, de nemzetközi fluxus és koncept munkák is szerepeltek. A kápolnát 1973-ban az államhatóság kultúrpolitikai okokból betiltotta, ezért a személyes fluxus kapcsolataim csak később, 1979 után, az Artpool projekt idején alakulhattak ki. (1979-ben Robert Filliouval és Wolf Vostellel kerültem kapcsolatba, ezt követte 1982-ben Ray Johnson, A.M.Fine, Alison Knowles, Giuseppe Chiari, Ben Vautier, Charles Dreyfus, Peter Frank, 1983-ban Robert Watts, Shozo Shimamoto, Mieko Shiomi, Geoff Hendricks, 1985-ben Gilbert & Lila Silverman, 1988-ban Emmett Williams, René Block, 1990-ben Dick Higgins, Carolee Schneemann, Barbara Moor, 1992-ben Eric Andersen, Ken Friedman, Robert Delford Brown, Julius Koller, Jon Hendricks, 1993-ban Yoko Ono, Jackson MacLow, Milan Knizak, 1995-ben Jean-Jacques Lebel, Larry Miller, Ben Patterson, 1997-ben Philip Corner, Jean Dupuy, Armin Hundertmark, 1998-ban Daniel Spoerri, 2000-ben Takako Saito stb.)
Milyen szerepet játszott az Artpool projektben a fluxus?
Az Artpool projektet - a kápolna-projekt tapasztalataira építve és nyitott szellemiségét megőrizve - egy sokkal hatékonyabb (és egészében "nem betiltható") "lakás-intézményként" határoztuk el Klaniczay Júliával. Az eredeti megfogalmazásom szerint az Artpool "avantgárd művészeti archívum", ami azt jelentette, hogy a társadalmi aktivitás új formáit keresi, eseményeket szervez, alakító módon vesz részt folyamatokban, mindezt dokumentálja, archiválja és az információkat szabadon áramoltatja. A továbbiakban kidolgozott "aktív archívum" koncepció szerint egy olyan intézmény, amely organikus és nyitott műként, vagy aktivista művészeti tevékenységként értelmezhető. Működési területe a világ, határozott célja és iránya van, érzékenyen követi a változásokat és maga is változik.
Az archívumként induló Artpool a különféle publikus aktivitásait mint "önálló intézményeket" működtedte. Az ötletet Robert Filliou, az Örök Hálózat atyja inspirálta saját képeslapján írt kérésével. A kérés alapján megvalósított plakát egy hónapig függött észrevétlenül a budapesti Fiatal Művészek Klubja faliújságján, mint az "Artpool Periodikus Művészeti Tér / Artpool’s Periodical Space" publikációk első darabja (APS no.1).
Az APS sorozat 14-ig tartott és érdekessége, hogy minden szám a térben publikálás más és más aspektusát vetette fel (volt kiállítás, előadás, vetítés, akció, koncert, performansz – különböző témákban). Ezek között volt több olyan network projektünk is amelyek az Artpoolt világszerte ismertté tették. Például G. A. Cavellininek rendeztünk egy kiállítást (1980) és egy közös performanszt a budapesti Hősök terén "Homage à Vera Muhina" címmel, vagy: World Art Post címmel rendeztünk egy művészbélyeg kiállítást (1982), amelynek anyaga az "Örök Hálózat" működése által mára a világ legnagyobb gyűjteményévé növekedett.
Egy másik fajta intézmény a Budai Fénysugár Egyetem / Buda Ray University, a Ray Johnsonnal folytatott levelezésemre épült (1982 és 1994 között, – a kapcsolódó kiállítások: Artpool’s Ray Johnson Space 1986 és 1997 között). A levelezési anyagok másolataiból különböző országokban (Olaszország, Kanada, Írország, Magyarország, Hollandia, Szlovákia, Franciaország) rendezett 15 kiállításon az egyre gyarapodó résztvevők száma 316-ra emelkedett. A postai kapcsolatok információit két európai művészeti utazás-projekt által (Artpool's Art Tour 1979, 1982) a személyes kapcsolatok dokumentumaival bővítettük, majd publikáltuk "szamizdat" kiadványainkban. (Artpool Rádió 5., és az AL / Artpool Letter 1-4. számaiban) Fluxus nézőpontból röviden ennyi az Artpool projekt első "nem engedélyezett", illegális korszaka.
A rendszerváltás után 1992-től kezdődő "engedélyezett", legális korszakot az Artpool mint "paradigmaváltó intézmény", városi, majd állami segítséggel Artpool Művészetkutató Központ / Artpool Art Research Center néven folytatta.
Különös véletlen, hogy az Artpool újrakezdésének éve és a Fluxus 30. éve egybeesett. Az évfordulóhoz kapcsolódva 100 művészt kértem fel a Fluxus zászlók című első Liszt Ferenc téri szabadtéri kiállításon való részvételre. (Munkát küldtek többek között Eric Andersen, Robert Delford Brown, Charles Dreyfus, Ken Friedman, Davi Det Hompson, Bern Porter, Shozo Shimamoto, Endre Tót).
A következő egész évet a fluxus kutatásának és magyarországi kutathatóvá tételének szenteltük. Mindent bemutattunk, ami az Artpoolban korábban összegyűlt. Első ízben rendeztünk Magyarországon kiállítást George Maciunasnak vagy mutattuk be Tót Endre Zéro-munkáit.
Több előadás és találkozó is a véletlennek volt köszönhető, mint Dick Higgins és Alison Knowles, vagy Anne Tardos és Jackson MacLow, valamint Geoffrey Hendricks performansza és kiállítása az Artpoolban. Az 1993-as "Ben tér" Ben Vautier-val közös nagyszabású Liszt Ferenc téri installációit hosszas együttműködés előzte meg, de az, hogy eventjén Jonas Mekas is részt vett megint csak a véletlen játéka volt. A fluxus eseményeket igyekeztünk kiterjeszteni más helyszínekre is, így Ben Vautier a Francia Intézetben is szerepelt egy előadással. Végül René Block is megérkezett Budapestre, hogy az Ernst Múzeumban rendezett Életmunkák c. kiállításomat megnyissa, és egy előadást tartson a Goethe Intézetben "Fluxus-zene: a teljesen hétköznapi esemény" címmel.
Mit jelent a magyar neoavantgárd számára a koncept art és a fluxus?
E kérdésre kerestem a választ az Artpool ’90-es éveiben, oly módon, hogy minden évet egy egy lényegileg alig ismert fogalom tanulmányozásával töltöttem, lehetőség szerint minden magát illetékesnek tartó magyar művész és elméleti szakember bevonásával. A "fluxus utáni év" (1994) témája Erdély Miklós, mint a fluxushoz szerintem legközelebb álló és a poszt-neoavantgard magatartás legnagyobb hatású magyar művésze volt. Minimális célunk munkásságának bemutatása – előadások, diavetítés, találkozók, videóbemutatók és a hozzáférhetetlen dokumentumok (egyszóval az életmű) kutathatóvá tétele volt.
Erdély Miklós a koncept artról úgy vélekedett, hogy: "ez már elmúlt, mégpedig azért, mert túlságosan lemondott az érzéki, a közvetlen, a totális hatásról, amit a kommunikációban a művészet mindig is igénybe vett. A művészet újra a vizuális és az érzéki hatásokat keresi. Ennek esztétikájában egyrészt a koncept artnak, másrészt a világképből következő furcsa, paradox gondolatmodelleknek a hatása látszik. A 80-as évek óta kialakult egy olyanfajta esztétika, ami a művektől – a képzőművészeti és a zeneművektől is – olyan szépséget vár el, amely emlékeztet a tiszta gondolatra, illetve a gondolat szépségére." [1] Egy másik írásában ezt mondja: "Mindig is az volt a szándékom, hogy megpróbáljam egy gondolat minőségét állapottá alakítani." [2] A meghatározatlanság és a művészet elszemélytelenítése, vagyis a fluxus közeliség – nézetem szerint – leginkább Erdély Miklós interdiszciplináris gondolkodására volt jellemző. Erre épült szerteágazó, de egységes életműve: etikája, kutatásainak következményeiként keletkezett művei (írások, előadások, filmek, objektek, installációk, festmények, stb.) és még a csoport-gyakorlatai is. (Kreativitási gyakorlatok, Fafej / fantáziafejlesztő gyakorlatok, InDiGo csoport kurzusok.)
Ha feltételezzük, hogy van magyar fluxus és ennek előzményeire is kiváncsiak volnánk, akkor megtalálhatnánk a magyar dadát Kassák Lajos MA c. folyóiratában és felfedezhetnénk Tamkó Sirató Károly Dimenzionista manifesztumát, melyet Marcel Duchamp is aláírt. De, hogy volt- e magyar koncept art és fluxus? E kérdés megválaszolásához előbb létre kell hozzuk – Maciunas diagramjához hasonlóan most már a világhálón – azt a kutatóhelyet, amely lehetővé teszi a magyar dokumentumok megismerése által az összefüggések megértését.
Mit gondol a konceptuális művészet és a fluxus közötti összefüggésről?
Az Artpool tanulmányi (művészetkutató) éveinek egymást követő fogalmai voltak: a performansz (1995), az internet (1996), a hálózat (1997), az installáció (1998), a kontextus (1999), a véletlen (2000), a lehetetlen (2001) és végül a kétség (2002) ami egyben az utolsó fogalom és az első szám is. Ettől kezdve 2009-ig a számok függvényében vagy új fogalmak keletkeznek, vagy új nézőpontba kerülnek a korábbi fogalmak. Attól az önfelépülési technikától, ahogy a fogalmak egymásutáni sorrendjét nem terveztem – csak megengedtem, hogy munka közben felvetődve eltérítsék a programot a valószinűtlen irányába –, az Artpool telematikusan a fluxus szellemében konceptualizálódott intézménnyé vált.
A kérdéshez konkrétan kapcsolódik egy 2001-es tanulmányi kiállítás a fluxus és a koncept art magyar vonatkozásairól. Címe: "Az áramlás és a fogalmi művészet vidéke – nemzetközi kontextusban a LEHETETLEN REALIZMUS területe". A kiállítás úgy keletkezett, hogy az AICA (Művészeti Kritikusok Nemzetközi Szövetsége) szlovák és magyar tagozata szervezett egy "Konceptuális művészet az ezredfordulón" című szimpóziumot. Pozsonyban már állt egy szlovák koncept kiállítás, Budapesten azonban nem volt semmi, ezért a magyar tagozat elnöke megkeresett, hogy az Artpool, vagyis én rendezhetnék egy magyar koncept kiállítást. Azt válaszoltam, hogy engem a koncept art mint olyan nem nagyon érdekel, de viszont érdekel valami, ami a koncept és a fluxus közötti területre vonatkozik. Szívesen foglalkoznék a koncept és a fluxus informált tárgyaival, tárgyi információinak különbségeivel vagy azonosságaival, globálisan és a történelmi időben Marcel Duchamptól a mai napig.
Bevezetőként meg kell jegyeznem, hogy az általam rendezett tanulmányi kiállításokon soha nem tettem különbséget eredeti mű, másolat, reprodukció vagy rekonstrukció között, mert kontextuálisan mindent eredeti információnak tekintek. A "fluxus vidék" realizmusa a "minden művészet"-re, a művészet és az élet felcserélhetőségére hivatkozik, a "konceptuális vidék" realizmusa pedig valósággal leveti magáról a művészet fogalmát. Azt gondoltam, hogy ha együtt nézem ezeket a vidékeket a "lehetetlen realizmus területén", és az egyes darabokat a leghétköznapibb témákhoz rendezem, új információkhoz jutok. Arra törekedtem, hogy minden témának minél több reprezentánsa legyen, bármelyik vidékről, a keletkezés idejétől és a származás helyétől függetlenül. A témák: sport, tárgy, ember, pénz, idő, tér, kapcsolat, előadás, nyelv, képnyelv, táj, intézmény. A kiállításon a fluxus és a koncept paralelitások a témákon belül voltak érzékelhetőek. Demonstrációként készítettem egy fiktív munkát: Marcel Duchamp Csapdáját Joseph Kosuth szöveges módszerével konceptuális művé alakítottam. A kiállítás egyik érdekes tanulsága volt számomra, hogy a fluxus és a koncept másságát úgy kezdtem látni, mint az emberi agy jobb vagy bal féltekéjének különbözőségét. A fluxus, amely az élettel való azonosulást valósítja meg, irracionális, emocionális és szürreális. A koncept ezzel szemben racionális, konstruktív és minimalista. Azonban mindkét szemléletmód valóságos, vagyis realista, egy-egy realista vidéke a lehetetlen realizmus területének, esetleg két pólusa. Ez a megállapítás leginkább az idő fogalmának értelmezéseiben igazolható. Joseph Kosuth Órája azzal, hogy csak annyit mond vele, hogy óra=idő=tárgy, mindezt tárgyi képi és szöveges dokumentumokkal teszi, a ready made realizmusát fejleszti tovább a szöveges értelmezés irányába. Ezzel szemben a fluxus idő szubjektív, vagyis relatív realizmus, a "mindenki művész" megfelel a "minden részecskének saját ideje van" einsteini kijelentésnek.
A legnagyobb élményem az volt, hogy a témákban a fluxus és a koncept másságán kívül felfedeztem egy harmadik másságot. Ez a mindkettőtől eltérő és mindkettővel rokon vidék, amelyet a lengyelek már elneveztek kontextual art-nak. Meglepően, ez az elnevezés, az összes közép-kelet-európai "neoavantgard" művész összes jó munkájára érvényes. A magyar művészek munkáit újra végignéztem és megállapítottam, hogy minden, ami nem koncept- vagy fluxus-epigon, hanem valódi koncept- vagy fluxus-rokon, az kontexuális. A kontextuális művészet nyilvánvalóan attól tér el nyugati testvéreitől, hogy teljesen más kulturális környezetben keletkezett.
Most, hogy már van kontextuális művészet, tennék egy merész kijelentést: George Maciunas Flux Ping Pong asztala és ütői sokkal inkább kontextuális, mint fluxus munkák. Miért? Az elképzelés nyilvánvaló előzménye John Cage preparált zongorája, illetve (összetört, rossz hangzású) darabjai, amelyek a zen bölcsesség zenei megfelelései: "minden nap szép nap" (minden hang szép hang). Ezzel szemben Maciunas preparált sporteszköze a humorra hivatkozva az ismert szabályok betartásának lehetetlenségére, vagy a szabályok néküli cselekvés megvalósítására késztető eszköz. A fluxus és a kontextuális szemlélet különbözősége a cage-i és maciunas-i preparáció céljainak eltérésével magyarázható a legjobban. Cage-nél minden zene és minden egyformán információ. Maciunas-nál az, hogy dolgok miféle képpen léteznek – a humor teszi érzékelhetővé. Ez a fajta kontextuális létértelmezés kelet-európai sajátosság. Ennek megtapasztalása céljából rekonstruáltam Maciunas művét a "Lehetetlen realizmus" kiállításra, mely most a Fluxus East kiállításon is kipróbálható lesz.
[1] Erdély Miklós: “Optimista előadás”, 1981, Tartóshullám. A Bölcsész Index Antológiája. Budapest, 1985, pp. 143-149. Erdély Miklós: Művészeti írások (Válogatott művészetelméleti tanulmányok I.), Peternák Miklós: Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1991, pp 133-147.
[2] Erdély Miklós: “Apokrif előadás”, 1981, Jóvilág, (1984), Budapest, pp. 35-40.
|