english

ARTPOOL MŰVÉSZETKUTATÓ KÖZPONT

a természet nem épít külön törvényeket, nagy egységes törvényei vannak (Szent-Györgyi Albert)

A telematikus művészet - Az észrevétel művészete

elválasztó

ARTPOOL ESEMÉNYEK, HÍREK

elválasztó

2017. február 2–március 19.

Centrális Galéria, OSA Blinken Archívum, Budapest

A szocialista művészet jelképei

A kiállításon bemutatásra került Galántai György Szentendrei akciója (1974)

A szocialista művészet jelképei című kiállítás plakátja, Centrális Galéria, OSA Blinken Archívum, Budapest, 2017.
A Szentendrei akció terve („A hely ahol élünk”) Galántai György naplójában, 1974.

A Szentendrei akció terve („A hely ahol élünk”) Galántai György 1974-es naplójában

Galántai Szentendrei akciója közvetlen utalás Aradi Nóra könyvére, egy „didaktikus és dialektikus azonosítási próba”. A művészeti realizmus szerepe körüli szellemi vita, illetve a korabeli strukturalista áramlatok alapján Galántai Aradi terminológiáját használta fel, hogy műtárgyak helyett valódi tárgyakat írjon le. Megfogalmazása szerint „a szövegek értelme az akció szempontjából az, hogy – eltérően eredeti felhasználásuktól – éppen nem képekhez kapcsolódnak, és ezzel új értelmet adnak a tárgyaknak, de maguknak a szövegeknek is.” (Székely Katalin, kurátor)

elválasztó

2017. február 26.

M5 MédiaKlikk Szépművészet tévéműsor

Artpool – Szépművészet

7 perces ismertető riport az Artpoolról a Szépművészet sorozatban

Galántai György az Artpool – Szépművészet című riportfilm forgatásán, Artpool, Budapest, 2017.

Galántai György a riportfilm forgatásán

elválasztó

2017. március–december

COURAGE KONFERENCIÁK
az Artpool Művészetkutató Központ részvételével

COURAGE – Gyűjtemények hálózata (Kulturális ellenállás. Az ellenzékiség öröksége az egykori szocialista országokban). Hároméves nemzetközi kutatóprogram (2016—2019) a Horizont 2020 Európai Uniós keretprogramban. A projekt célja az ellenkulturális relikviákat őrző köz- és magángyűjtemények történetének kutatása és elemezése tágabb szociális, politikai és kulturális összefüggéseikben, illetve egy nemzetközi online adatbázis létrehozása ezekről az intézményekről.
Az Artpool Művészetkutató Központ mint az egyik legjelentősebb ilyen dokumentumokat őrző magyar intézmény, számos tematikus COURAGE konferencián ismertette a témába vágó gyűjteményeit és kidolgozta az adatbázisnak az Artpool gyűjteményeire vonatkozó részét.

elválasztó

2017. április 14–június 25.

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest

Párhuzamos avantgárd - Pécsi Műhely 1968–1980

A Párhuzamos avantgárd - Pécsi Műhely 1968–1980 kiállítás plakátja, Ludwig Múzeum, Budapest, 2017.
Pécsi Műhely anyagok az Artpool archívumából, Ludwig Múzeum, Budapest, 2017.

A Pécsi Műhely 1972-ben számos – akkoriban újdonságnak számító – land-art és tájátalakítás munkával szerepelt Galántai György Kápolnaműtermében Balatonbogláron. Az Artpool ezek dokumentumaival, valamint Sasvári Edit – a kápolnaműterem történetét bemutató – Vakáció című filmjéhez készült videóinterjúkkal járult hozzá a kiállításhoz.

Aknai Tamás levele a balatonboglári Pécsi Műhely kiállításra engedélyezett művek listájával, Ludwig Múzeum, Budapest, 1972.
Aknai Tamás levele a balatonboglári Pécsi Műhely kiállításra engedélyezett művek listájával, Ludwig Múzeum, Budapest, 1972.

Aknai Tamás levele az 1972-es balatonboglári Pécsi Műhely kiállításra engedélyezett művek listájával.

kurátorok: Doboviczki Attila T. és Készman József

A kiállítás következő állomása:
2017. szeptember 29–október 31. - m21 Galéria, Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed
Párhuzamos avantgárd - Pécsi Műhely 1968–1980

elválasztó

2017. április 28–május 20.

Galerie KUB, Lipcse, Németország

Warschauer Punk Pakt. Punk im Ostblock 1977–1989

kurátor: Alexander Pehlemann

A Warschauer Punk Pakt című kiállításra kölcsönzött Artpool fotók és plakátok, Galerie KUB, Lipcse, Németország, 2017.

A kiállításra kölcsönzött Artpool fotók és plakátok

elválasztó

2017. május 2–augusztus 11.

Elizabeth Dee Gallery, New York, USA

With the Eyes of others:
Hungarian Artists of the Sixties and Seventies

a kiállítás kurátora: Szántó András

Rajk László, Kéry Ádám, Jerger Kriszta Eskulits Tamás: szoborpARTy című kiállításán, Simon Iroda, 1979.02.24. (fotó: Galántai György)

Egy fotó a sorozatból: Rajk László, Kéry Ádám, Jerger Kriszta Eskulits Tamás szoborpARTy kiállításán, Simon Iroda, 1979.02.24. (fotó: Galántai György)

A kurátor a kiállításon és a katalógusban bemutatott anyag művészettörténeti kontextusát Galántai György 33 fekete-fehér dokumentumfotójával (1976–1979) kívánta megteremteni, amiket az Artpooltól kölcsönöztek.

elválasztó

2017. május 20–augusztus 25.

MAGMA, Sepsiszentgyörgy, Románia

netWorks

Az Artpool Ray Johson website projektje a netWorks című kiállításon, Magma, Sepsiszentgyörgy, Románia, 2017.

A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér netWorks című kiállítása romániai, magyarországi és szlovéniai művészek hálózatokra épülő, vizualizáló munkáiból válogat. ... A kiállításnak része Mădălina BRAȘOVEANU MEGFIGYELT MŰVÉSZEK: Nagyvárad – Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy művészeti hálózatának nyomai a volt Szekuritáté irattárában című kutatói projektje, ANGEL Judit BARABÁSI Albert-László hálózatkutatóval készített interjúja, valamint a budapesti ARTPOOL Művészetkutató Központ archívumának A kapcsolatművészet kertje / Ray JOHNSON website projektje.

Kurátorok: Kispál Ágnes-Evelin, Bartha József és Kispál Attila

elválasztó

2017. május 31–szeptember 3.

Új Budapest Galéria, Budapest

Rügyfakadás. A Hejettes Szomlyazók korai korszaka (1984–1987)

Plátón Barlangja: Világvevő a Rügyfakadás című kiállításon, Új Budapest Galéria, Budapest, 2017.

Egy mű az Artpool gyűjteményéből. Plátón Barlangja: Világvevő A vagy egy bűntudat tört-én-ete, 1987, közös munkák, vegyes technika, 35×52 cm

Az Új Budapest Galéria a csoport korai, földalatti és fél-nyilvános korszakát mutatja be a természeti környezetben, urbánus magánterekben, marginális művelődési házakban bemutatott alkalmi produkciókat és kiállításokat; A Hejettes Szomlyazók 1986–87-ben több mint 25 eseményt szervezett a „Platón Barlangjában”. Ennek az időszaknak számos dokumentumát őrzi az Artpool Művészetkutató Központ, melyek a kiállításon most először váltak megtekinthetővé.

elválasztó

2017. június 13–16.

Bréma, Németország

ARTPOOL TANULMÁNYÚT BRÉMÁBA

Studienzentrum für Künstlerpublikationen / Weserburg Museum für moderne Kunst, Bréma, Németország, 2017.

Studienzentrum für Künstlerpublikationen / Weserburg Museum für moderne Kunst

Forschungsstelle Osteuropa an der Universität Bremen, Bréma, Németország, 2017.

Forschungsstelle Osteuropa an der Universität Bremen (FSO)

az Artpool öt munkatársának (Klaniczay Júlia, Halasi Dóra, Kotun Viktor, Nagy Kristóf és Szirmai Anna) tanulmányútja Bréma két fontos archívumába

2017. június 15–szeptember 3.

Sudienzentrum für Künstlerpublikationen, Bréma

Artpool: Aktives Archiv zeitgenössischer Kunst in Ungarn - kiállítás

Artpool: Aktives Archiv zeitgenössischer Kunst in Ungarn kiállítás, Sudienzentrum für Künstlerpublikationen, Bréma, Németország, 2017.

2017. június 15.

Sudienzentrum für Künstlerpublikationen, Bréma

Artpool: Aktives Archiv zeitgenössischer Kunst in Ungarn - szimpózium

Artpool: Aktives Archiv zeitgenössischer Kunst in Ungarn szimpózium, Sudienzentrum für Künstlerpublikationen, Bréma, Németország, 2017.

Klaniczay Júlia, Kotun Viktor, Szirmai Anna, Nagy Kristóf, Halasi Dóra és Isabelle Schwarz előadása/prezentációja

elválasztó

2017. június 24.

Artpool Művészetkutató Központ

Múzeumok éjszakája az Artpoolban

Múzeumok Éjszakája flyer, 2017.

Archívumi „tárlatvezetések” négy turnusban, másfél órás látogatási időtartamban Halasi Dóra, Nagy Kristóf, Schuller Gabriella és Szirmai Anna vezetésével (12–15 fős csoportok)

Múzeumok Éjszakája az Artpoolban, Budapest, 2017.
Múzeumok Éjszakája az Artpoolban, Budapest, 2017.
Múzeumok Éjszakája az Artpoolban, Budapest, 2017.
Múzeumok Éjszakája az Artpoolban, Budapest, 2017.
Múzeumok Éjszakája az Artpoolban, Budapest, 2017.
Múzeumok Éjszakája az Artpoolban, Budapest, 2017.
Múzeumok Éjszakája az Artpoolban, Budapest, 2017.

Múzeumok éjszakája az Artpoolban

elválasztó

2017. július 3–5.

Artpool Művészetkutató Központ

Alina Șerban & Ștefania Ferchedău (The Institute of the Present) kutatása és interjúja az Artpoolról

Galántai György, Klaniczay Júlia, Alina Șerban és Ștefania Ferchedău az Artpoolban, Budapest, 2017.
Galántai György, Klaniczay Júlia, Alina Șerban és Ștefania Ferchedău az Artpoolban, Budapest, 2017.

Galántai György, Klaniczay Júlia, Alina Șerban és Ștefania Ferchedău az Artpoolban

az elkészült interjú:
We Are Always Working on the Roots…
Interview with György Galántai and Júlia Klaniczay, Artpool

elválasztó

2017. július 21–30.

GALÁNTAI HÁZ és 51-ES KÖRZET, Kapolcs
Artpool Művészetkutató Központ / Szépművészeti Múzeum - Alternatív Művészeti Tér

kiállítás, installáció, videó – kurátor: Galántai György

Tüntetés / Kitüntetés / Semmi

Ezek a fogalmak a 2017-es nagyszabású Artpool projekt hívószavai, melyek egyúttal az idén 80 éves, Kossuth díjas fluxus művészt, Tót Endrét is megidézik Kapolcson, a Művészetek Völgyében.

A helyszín a Kossuth u. 55-től (K55) a Kossuth u. 51-ig (51-es körzet) terjedő terület.
A K55-ös kiállítótértől (ahol esténként művészkitüntetések és kitüntetésművek láthatók) az 51-es körzetig tart a „Tót Endre utca”;

A semmi és a valami című kiállítás, K55, Kapolcs, 2017.

az 51-es körzet bejáratainál TÓT 80 feliratú trikolor emlékzászlók lobognak; Tót művek kópiái és videódokumentumok láthatók a borostyánház szoba-konyhájában és a pincekiállítóban is.

Tót Endre 80 zászlók, 51-es körzet, Kapolcs, 2017.

A fedett udvarban kétoldalas „Zéró / Semmi” tüntetőtáblák lógnak (melyek leakaszthatók az alkalmi „tüntetésakciókhoz”). Semmi idézetek olvashatók az 51-es körzet egész területén - táblákon és cetliken, fákon, tárgyakon, falakon - Albert Einsteintől, Tandori Dezsőtől, Vilém Flussertől, Hamvas Bélától, Kossuth Lajostól, Martin Luther Kingtől és másoktól.

Zéró / Semmi tüntetőtáblák, 51-es körzet, Kapolcs, 2017.

Semmi mozi a pajtában - 3–4 perces videóanyagokkal (nem élhetünk semmi nélkül!).

Mindez egy hangzó térben, ahol a legváratlanabb helyekről szóló hanganyagok által megidézett különböző hangzáskultúrák helyspecifikusan és kontextuálisan fogják egybe a teret, vezetik a látogatót egyik helyszínről a másikra, kiragadva őt a fesztiváli kavalkádból.

A helyszínen olvasható könyvekből, katalógusokból további információk nyehetők a kiállítással és az Artpoollal kapcsolatban.
És végül a szaletliben bárki ingyen feliratozhatja a trikóját az „51-es körzet” stencillel.

Reklámséta a Semmi-táblákkal

Zenés reklámséta a kapolcsi fesztiválozók között az 51-es körzetből az 51-es körzetbe

elválasztó

2017. szeptember 21–23.

Max Liebermann Haus, Berlin

State of the Art Archives conference:
Artpool Art Research Center

State of the Art Archives, International Conference on Archives Documenting Modern and Contemporary Art, 2017.
Anne Thurmann-Jajes a State of the Art Archives konferencián, Max Liebermann Haus, Berlin, 2017.

Klaniczay Júlia előadását az Artpoolról – betegsége miatt – Anne Thurmann-Jajes olvasta fel

elválasztó

2017. szeptember 28–30.

Museo Nacional Centro de Arte, Reina Sofia, Madrid, Spanyolország

Archivos del común II. El archivo anómico - szeminárium/konferencia

A konferencia-programja (pdf)

Archivos del común II. El archivo anómico - nemzetközi szeminárium, Museo Nacional Centro de Arte, Reina Sofia, Madrid, Spanyolország, 2017.
Galántai György 2006-os borítékja az Archivos del común II. El archivo anómico - nemzetközi szeminárium egyik előadásán, Museo Nacional Centro de Arte, Reina Sofia, Madrid, Spanyolország, 2017.

A konferenciát Galántai György 2006-os borítékja fémjelezte

Grammar and methodologies of the Artpool Art Research Center
Klaniczay Júlia prezentációját - betegsége miatt - Nagy Kristóf adta elő

Archivos del común II. El archivo anómico - nemzetközi szeminárium és konferencia kötete, Museo Nacional Centro de Arte, Reina Sofia, Madrid, Spanyolország, 2017.
Archivos del común II. El archivo anómico - nemzetközi szeminárium és konferencia kötete, Museo Nacional Centro de Arte, Reina Sofia, Madrid, Spanyolország, 2017.

A konferencia kötete spanyolul és angolul is olvasható, benne Nagy Kristóf tanulmányával.

elválasztó

2017. október 6–15.

Artpool P60, Budapest (az OFF-Biennále keretében)

Altorjay Gábor. Körözött művek (1967–2017)

kurátor: Benedek Kata [facebook esemény]

A megnyitón: beszélgetés a ‘60-as évek alternatív kulturális csoportjairól, a barátság szerepéről, kapcsolatépítésről, a pályakezdés nehézségeiről, lógásról és táncról.

Konkoly Gyula,  Balla Enikő,  Altorjay Gábor,  Szőke Annamária, Benedek Kata, Artpool P60, Budapest, 2017.

Konkoly Gyula, Balla Enikő, Altorjay Gábor, Szőke Annamária (moderátor), Benedek Kata (kurátor)

Az OFF-Biennále Budapest logója, 2017.
Szentjóby Tamás, Altorjay Gábor és Dárday István, Sopot, Lengyelország, ca. 1963.

A fotón balról jobbra: Szentjóby Tamás, Altorjay Gábor és Dárday István, Sopot /Lengyelország/ ca. 1963.

Altorjay Gábor meghívója a 2. magyarországi Aranyvasárnap 1969 (NEW!) című happeningre, 1966.

A kiállítás gerincét Altorjay 1967-es Nyugat-Németországba való disszidálása előtt készült, azóta elveszett anyag reprodukciói adják; elsősorban happening- és szamizdatterveket, verseket és személyes leveleket láthat a közönség. Ezekből kirajzolódik a művész már jól ismert Ebéd című happeningjén túli, konzekvensen rendszerkritikus művészeti magatartása, amely már az alkotás korai éveiben is meghatározó volt. A kiállított kéziratokban és dokumentumokban pedig sajátosan manifesztálódik az eredeti és másolat klasszikus problémájából eredő, a kereskedelmi és a kulturális érték közt feszülő ellentét is.

elválasztó

2017. október 13–2018. január 28.

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest

Gazdálkodj okosan! A művészet és a gazdaság kapcsolatáról

kurátor: Timár Katalin

Az Artpool archívumából kölcsönzött művek a Gazdálkodj okosan! kiállításon, Ludwig Múzeum, Budapest, 2017.

A fotón az Artpool archívumából kölcsönzött művek a Gazdálkodj okosan! kiállításon.
A falon - Andrej Tisma: Art Strike.
A tárolóban - Mark Bloch, Stewart Home, Perneczky Géza, Tóth Gábor és Andrej Tisma munkái, valamint Smile Magazine példányok.

elválasztó

2017. november 5.

Artpool P60, Budapest

A semmi jelenléte – dokumentumok az 51-es körzetből

Galántai György A semmi jelenléte című kiállítás bejáratánál, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás bejárata, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
Galántai György, Baksa-Soós Vera és Klaniczay Júlia A semmi jelenléte című kiállításon, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.
Galántai György és SI-LA-GI A semmi jelenléte című kiállításon, Artpool P60, Budapest, 2017.
A semmi jelenléte című kiállítás, Artpool P60, Budapest, 2017.

A 2017-es kapolcsi nyári projekt helyspecifikus adaptációja az Artpool P60 kiállítóterében. Kurátor: Galántai György.
facebook esemény | meghívó (pdf)

elválasztó

2017. november 21–december 15.

Vintage Galéria, Budapest

Galántai György: 21 fotó a Muhina projektből / 1980–83

Klaniczay Júlia és Galántai György, 21 fotó a Muhina projektből, Vintage Galéria, Budapest, fotó: Hegedűs György, 2017.
Fotó: Hegedűs György, 2017
21 fotó a Muhina projektből, Vintage Galéria, Budapest, fotó: Hegedűs György, 2017.
Pácser Attila és Galántai György, 21 fotó a Muhina projektből, Vintage Galéria, Budapest, fotó: Hegedűs György, 2017.
Galántai György, Klaniczay Júlia és Pácser Attila, 21 fotó a Muhina projektből, Vintage Galéria, Budapest, fotó: Hegedűs György, 2017.
21 fotó a Muhina projektből, Vintage Galéria, Budapest, fotó: Hegedűs György, 2017.
21 fotó a Muhina projektből, Vintage Galéria, Budapest, fotó: Hegedűs György, 2017.
21 fotó a Muhina projektből, Vintage Galéria, Budapest, fotó: Hegedűs György, 2017.

A kiállításon bemutatott fotók az HOMMAGE À VERA MUHINA – Galántai György performansza Klaniczay Júliával és G. A. Cavellinivel eseményt dokumentálják (Hősök tere, Budapest, 1980)

elválasztó

2017. december 7.

Artpool P60, Budapest

Halász Péter Archívum – kiállítás és beszélgetés

meghívó (pdf)

Halász Péter Archívum kiállítás és beszélgetés, Artpool P60, Budapest, 2017.
Veress Anna, Schuller Gabriella és Dr. Jákfalvi Magdolna, Halász Péter Archívum kiállítás és beszélgetés, Artpool P60, Budapest, 2017.
Halász Péter Archívum kiállítás és beszélgetés, Artpool P60, Budapest, 2017.
Veress Anna és Schuller Gabriella, Halász Péter Archívum kiállítás és beszélgetés, Artpool P60, Budapest, 2017.
Halász Péter Archívum kiállítás és beszélgetés, Artpool P60, Budapest, 2017.
Halász Péter Archívum kiállítás és beszélgetés, Artpool P60, Budapest, 2017.
Halász Péter Archívum kiállítás és beszélgetés, Artpool P60, Budapest, 2017.
Halász Péter Archívum kiállítás és beszélgetés, Artpool P60, Budapest, 2017.
Halász Péter Archívum kiállítás és beszélgetés, Artpool P60, Budapest, 2017.

A „HP Archívum” kutathatóvá válása alkalmából Dr. Jákfalvi Magdolna színháztörténésszel és Veress Anna dramaturggal Schuller Gabriella beszélget.

A témák: Halász Péter „Hatalom Pénz Hírnév Szépség Szeretet” újságszínházi sorozata (1994), valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem „HP Archívum” projektje (2013)

A kiállítótérben a felhasznált újságcikkek, szövegkönyvek és a hallgatói rövidfilmek láthatók.
Halász Péter szellemét háttérvideókkal idézzük meg.
Kurátor: Galántai György és Schuller Gabriella
facebook esemény

A Halász Péter Archívumról bővebben

A HP Archívum projekt keretében a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói által készített rövidfilmek elérhetők az Artpool Youtube csatornáján.

elválasztó

2017. december 9–2018. február 4.

Latvian National Museum of Art, Riga, Lettország

“You’ve got 1243 unread messages.” The Last Generation Before the Internet. Their Lives

Az „Önnek 1243 olvasatlan üzenete van” című kiállítás a közelmúlttal foglalkozik, ahol a kapcsolatok építése a digitális helyett még analóg módon zajlott.

A kiállításra választott műalkotások és különféle mindennapi tárgyak néhány 20. századi személy, vagy egész áramlatok mikrotörténeti bizonyítékai, amelyek továbbra is kétségbe vonják a művészet és a mindennapi élet közötti határokat. Az egyéni memóriakultúráról, a kölcsönös hálózatépítésről és a kísérleti alkotásokról szólnak.
A kiállított darabok szerzőik kísérletét közvetítik a személyes tér újrafogalmazására, egy párhuzamos világot hoznak létre a média és a politikai ideológiák által meghatározott valóságban (részlet a kurátori koncepcióból).

Artpool anyagok a You’ve got 1243 unread messages című kiállításon, Latvian National Museum of Art, Riga, Lettország, fotó: Andrejs Strokins, 2017.
Artpool anyagok a You’ve got 1243 unread messages című kiállításon, Latvian National Museum of Art, Riga, Lettország, fotó: Andrejs Strokins, 2017.
Artpool anyagok a You’ve got 1243 unread messages című kiállításon, Latvian National Museum of Art, Riga, Lettország, fotó: Andrejs Strokins, 2017.
Artpool anyagok a You’ve got 1243 unread messages című kiállításon, Latvian National Museum of Art, Riga, Lettország, fotó: Andrejs Strokins, 2017.

fotók: Andrejs Strokins. Latvian Centre for Contemporary Art, 2017

A kiállítás több történeti Artpool projektet is bemutatott: pl. a Budapest–Bécs–Berlin telefonkoncert hanganyagát és fotódokumentumait (1983), vagy a Mindenki Mindenkivel pecsétakciót (1982), ahol az eredeti bélyegzők replikáival a rigai közönség is alkothatott.

elválasztó

2017. december 15–2018. január 28.

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem, Budapest

Baranyay András (1938–2016)

kurátor: Hajdu István és Százados László

Baranyay András művek az Artpool gyűjteményéből a Baranyay András életmű kiállításon, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem, Budapest, 2017.

Baranyay András művek az Artpool gyűjteményéből a kiállításon

elválasztó

   

[holonikus szerveződés / holarchia 2010-től]

a holonikus szerveződés, vagy holarchia (holarchy) erőssége,
hogy rendkívül komplex rendszerek létrejöttét biztosítja

elválasztó

Az Artpool alternatív művészeti jelenléte Kapolcson