Artpool40 – Aktív Archívumok, Művészeti Hálózatok

Absztrakt:

A KUNSTRADIO heti kulturális művészeti műsort 1987-ben alapította Heidi Grundbann újságíró, kurátor és művészeti kritikus, az Osztrák Nemzeti Rádió, az ORF kulturális adóján, az Österreich 1 csatornán. A rádióművészet – azaz olyan művészet, amely a rádióra mint médiumra reflektál – tereként létrejött heti műsor már a legelejétől több volt ennél. Egyik elődleges feladatává vált, hogy hozzáférési pontként szolgáljon a nemzetközi vizuális művészeknek, médiaművészeknek, zeneszerzőknek és íróknak, és hogy az ORF eszközeivel és a Nemzeti Közszolgálati Rádió nemzetközi kommunikációs és együttműködési infrastruktúrájával világszerte közvetítsen (főként az Ars Acustica csoporton keresztül az EBU-n).

A művészek már azelőtt érzékelték az alapvető változást, amelyet a digitalizáció, a média összekapcsolódása és az internet gyors elterjedése hozott a rádiózásban, hogy a nagy rádiók ezt észlelték volna. A művészek újító módon használták fel a hozzáférési lehetőségeket, melyeket KUNSTRADIO biztosított. Ez megkönnyítette a nemzetközi művészek együttműködését a rádióművészet vibráló világával, amely a nagy intézményeken kívül jött létre, például független egyetemi és együttműködési rádiók vagy független művészeti kezdeményezések formájában.

1995-ben művészek egy csoportja (Adrian X, Horst Hörtner, Martin Schitter, és Gerfried Stocker) létrehozta a KUNSTRADIO ON LINE-t (http://kunstradio.at) a heti műsor közlésére és archiválására, mely egy rádióművészeti oldallá és archívummá vált. 1996-ban a KUNSTRADIO ON LINE nemcsak a heti műsorba tervezett projekteket közvetítette (különös tekintettel az élő adások növekvő számára), hanem esetenként újító, komplex hálózati rádióművészeti projektek nagyon hosszú, potenciálisan végtelen online elemeit is. Ezeket hamarosan „on air – on line – on-site” névre keresztelték, hogy utaljanak az összetett kontextusra, amely miatt létrejöttek, és amelyben kibontakoztak. A projektek néhány esetben lenyűgöző számú valóságos és virtuális hálózati helyen/csatornán voltak jelen világszerte, számos nemzetközi művész részvételével. Az élő sugárzás lehetőségének viszonylag könnyű hozzáférhetősége miatt a performansz-jellegű művektől az installációk felé fordult a gyakorlat.

A KUNSTRADIO arra bátorította a művészeket, hogy reagáljanak a rádióművészet történeti gyökereire, a régi és új technológiák vegyítésére (rutinszerűen felajánlva a rövid és középhullámok közvetítő lehetőségének használatát), a művész, a mű és a hallgató/befogadó szerep megváltozott fogalomdefiníciójának következményeire, a tudás közvetítésére együttműködő művészek/technikusok/producerek/elméleti szakemberek között. A KUNSTRADIO nemrégiben művészeket kért fel arra, hogy egy rádióművészeti projektsorozatot rendezzenek, átadva így a művészeknek a kurátori felelősség egy részét.

Elisabeth Zimmermann előadásában a hálózati Kunstradio projektekkel foglalkozik, amelyek az internet előtt jöttek létre és az ORF és regionális infrastruktúráját a kommunikációra és kísérletezésre szolgálatába állították; ilyen volt például a Chipradio 1992-ben vagy a Realtime 1993-ban, amelyet élőben közvetített az osztrák televízió is. Ezekre a projektekre olyan korai, a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján létrejött telekommunikációs művészeti projektek hatottak, mint például Robert Adrian A világ 24 órában című 1982-es műve, a Wiencouver IV 1979–1983 vagy az 1983-as Telefonzene a budapesti Artpool, a bécsi Blix és a berlini Aufbau-Abbau között.