Artpool40 – Aktív Archívumok, Művészeti Hálózatok

Absztrakt:

Az egyik érv az árnyékkönyvtárak létrehozása mellett, hogy visszaadják a tudás előállításának autonómiáját, illetve újraépítik a szolidaritás alapjait. Az amatőr árnyékkönyvtárosok a korábbi könyvtárszervezési gyakorlatokra alapozva vizsgálják felül értékrendjüket és követelik szervezeti kereteinek új olvasatát a digitális korban annak érdekében, hogy demonstrálják, a könyvtár nem egy megcsontosodott rendszer vagy elvetetendő utópia. Ebben az értelemben az árnyékkönyvtár egyfajta kommunikációt és informálást szolgáló szociális tér lesz, amely az őt használó közösség által létrehozott tudás és tapasztalat egészét tartalmazza. A részvételi lehetőség olyasmi, amiből az intézményes könyvtárak is tanulhatnának: a felhasználóknak lehetőségük van beleszólni a katalogizálási és gyűjteményezési folyamatba.

Ez az új hibrid modell a digitális könyvek olcsó hozzáférhetőségén alapszik és a tudáshoz való hozzáférés másfajta formáját teszi lehetővé, amely korlátlan, felfedező és nomád. A szerzői jogok figyelmen kívül hagyásának köszönhetően az árnyékkönyvtárak kulturális tárháza meghaladja a legtöbb, jogszabályokat betartó hivatalos könyvtár állományát. Ezáltal ezeknek a projekteknek legalább két céljuk van: a tudás terjesztése és a megőrzés. Bár más hatásuk van a globális északon és a globális délen, az árnyékkönyvtárak és az amatőr könyvtárosok mindenütt felbukkannak mint a kiváltságosság intézményeit ellensúlyozó önképzés formái.

Az árnyékkönyvtárat övező vita jól illusztrálja, hogy jelenségét nem lehet csupán a szerzői jogok megsértésének szemszögéből vizsgálni. Éppen ellenkezőleg, egy sokkal szélesebb szociopolitikai vita kontextusába kell elhelyezni, amely a tudáshoz ingyenes és korlátlan hozzáférést követel az élet minden területét áruba bocsátó tőke logikája elleni jelenlegi küzdelmek keretében. Figyelembe véve az összhang hiányát a képzési elvárások, a szerzői jogok és a technikai lehetőségek között, nem meglepő, hogy magánkezdeményezések irányulnak a kulturális emlékezet gyűjtésére és megőrzésére. Ezek a kezdeményezések a digitális technológia és infrastruktúrája által nyújtott lehetőségeket elérhetőségét és költséghatékonyságát kihasználva vállalnak felelősséget a kulturális javak megőrzéséért.

Az online árnyékkönyvtárakra fókuszálva jelen tanulmány a Memory of the World / Public Library és az AAAAARG projekteket mint a kulturális érték hagyományos fogalmának kritikáit vizsgálja. Mindkét projekt a „művészet autonómiáját” hangsúlyozza, amely a művészetnek saját szabályokat teremt és biztosítja a lehetőséget, hogy ne külső erők irányítsák (Stakemeier–Vishmidt 2016). Az autonómia igénye a művészeti intézményeknek érinthetetlen védőburkot biztosít, és közintézmény státuszukat a tudáshoz való szabad hozzáférés és terjesztés kommunikációjának szolgálatába állítja. Ez a nyilvánosság felerősíti az árnyékkönyvtárak hatását anélkül, hogy kockáztatnák vagy veszélyeztetnék saját létüket. Így tudják feltárni a szerzői jogok szürke zónáit és kiskapuit (Wright 2013). A kiskapuk stratégiája köti össze az árnyékkönyvtárakat az ellenállás korábbi formáival, például a szabotázzsal. Ez a stratégia elveti a visszavonulás vagy a kilépés lehetőségét, kivonva magát a tőke rendelkezései és szubjektivitása alól. A hátrányos helyzetűek mellé felsorakozva (Harney–Moten 2013) az amatőr árnyékkönyvtárosok úgy találnak kiskapukat a rendszeren, hogy közben nincsenek az intézmények ellen, és így ízekre szedik az intézményi kritika „mellette vagy ellene” logikáját. Ezáltal hasonlítanak a kettős ügynökökre: egyaránt vannak az intézmény és a bűncselekmény oldalán.